Irodalmi Szemle, 1989

1989/10 - Duba Gyula: Irodalmi paródiák (Keszeli Ferenc, Balla Kálmán, Barak László, Bettes István, Farnbauer Gábor, Hizsnyai Zoltán, Soóky László, Talamon Alfonz)

évezredes átok a közép-európai népek életében, miután azonban az ablakok nem világítanak, ez annak a jele, hogy a lakók eltávoztak, talán deportálták őket, a ház tehát üresen áll, néptelen. A kilátástalanságban egy pillanatra elfogta a kétely, rendhagyó ötletekkel vemhes agya ismét kellemetlenkedni kezdett, talán a házmester sem tartózkodik a házban, ingerkedett a képzelete A. T.-val, elutazhatott a nénikéjéhez, esetleg ezer más helyre mehetett, nyaralni, gyógykezelésre, sőt azt sem lehet kizárni, hogy hatályos bírósági ítélettel börtönbe zárták, mert elsikkasztotta a kapupénzt és a szemeteseknek szánt csúszópénz jelentős részét. Elsápadt a gondolatra, kié lehet a korzómisung? Olyan otthonosan gurult ki a házból s oly magától értetődően és természetesen vizelte le a nadrágját, egész lényét az otthonosság és birtokon bévül levés tudata uralta, csak ide tartozhat! Még erősebben kapaszkodott a korlátba, mintegy bátorságot merített a biztonságból, melyet nyújtott, s közben borzongva érezte, hogy a falfelület ragad a piszoktól, s hűvös tapadásba beleremegett és már-már feladta tervét, gyáván megfutamodni készült, amikor arra lett figyelmes, hogy a következő lépcsőfordulóban félhomály dereng, halvány pirkadat, mint amikor az alagút vége felé rohanó vonat ablakai szürkülni kezdenek, arca derűre torzult, torka kiszikkadt, nyála elfogyott a váratlan reménytől, meggyorsította lépteit és zihálva tört a magasba, oly nyaktörő sebességgel, hogy a penetráns illatfelhőket is maga mögött hagyta, csodával határos módon a gyorsuló hely- változtatásban a bűz nem ért fel a talpától az orráig, s ez a tény, a torokszorító illatok hiánya felfokozta életkedvét és tettrekészségét, alaposan megmondja a magáét a házmesternek, szemére hányja trehányságát, felelőtlen lumpnak nevezi, és talán arra kényszeríti, hogy tisztogassa meg Adidas cipője talpát az ürüléktől, elérve így, hogy maga is megszabadul a mocsoktól, a lépcsőforduló egyre közeledett s vele nőtt a fény, de csak egy bizonyos határig, a szürke falból már kirajzolódtak a fekete vasrácsok, melyeket látatlanul feltételezett, a rácsokon túl az üveg mögött erőtlen kicsiny fényforrás világolt és birkózott a sötéttel, még nem látta egészen, de a gyámoltalan derengésből fáradt gyertyalángra következtetett, zihálva törtetett a fény felé, bokájába fájdalom nyilallt, mert a lépcső szélére lépett és megbotlott, felszisszent a fájdalomtól, és ereje végső megfeszítésével feltornázta magát az utolsó lépcsőfokon. A portól szürke, pókhálós ablakon túl T. A.-t pillantota meg a rendetlen konyhában, fejét jobb kezére támasztva, bágyadtan ült az ételmaradékokkal zsúfolt asztal mellett, merev és mozdulatlan volt, mégis nyugtalannak tűnt fel, mintha óriási belső feszültség uralná, de valami láthatatlan erő vagy benső béklyó megakadályozza abban, hogy kitörjön, mereven maga elé nézett, kissé ferdén és lefelé irányított tekintettel, elmélyülten tanulmányozott egy tompa ragyogásban tündöklő, csupasz női tomport, a két comb és a karcsú derék gömbölyded átmenetét és szelíd, harmonikus egymásba olvadását, a nő alacsony kereveten vagy díványon hevert a fal mellett, mozdulatlanságából ítélve akár halott is lehetett volna, de ennek ellentmondott eszményi fenekének életteli hamvassága és gyönyörű fénye, mely a gyertya tompa vörös fényében pompásan és sejtelmesen érvényesült, a gyertyacsonk fogyó világa éppen a tomporát világította meg, felsőteste és a lába homályban maradt, A. T. csak képzeletében tudta némileg kiegészíteni a klasszikus testrészt, mely T. A.-t is komoly merengésre késztette, T. A. előtt mosatlan edények halma tornyosult az asztalon, komorságát is ez okozhatta, ezért olyan megtört, gondolta megértően A. T., nincs aki elmosogasson, az isteni fenekű nő lusta és keményen uralkodik T. A. felett, el kell ismerni, hogy gyönyörű tompora van, az alázatos fényben ékszerként ragyog, nemes fémek előkelő és közönyös, ám annál vadítóbb kihívásával, akár egy drága násfa vagy kösöntyű, T. A. azonban nem tud vele mit kezdeni, mert egyre a mosogatásra gondol, A. T. mohón a poros fekete rácsra tapadt s bokaficamát