Irodalmi Szemle, 1989
1989/10 - Ardamlea Ferenc: Görbe Tükör előtt
— Feldobok egy követ! — Nem hull vissza a földre! — Ügy érzem, csalétek vagyok... Fekete frakkos madarak várnak a húsbolt előtt. Szárnyát bontogatja a káposztalepke ... — Vigyázz! Járásod kóstolgatja a sarki újságárus! — A felkészült ember szögeket hord a zsebében, bárhol jár is! — A felkészületlen ember a felkészült előtt jár! — Ccc! A showmannje! Olvastam a Szemlében, mit műveltél Szuronyfalván, amíg „felszögelted?!” a házszámodat! — Mindaz csak azért végződött úgy, ahogyan végződött, mert nem jártam a kassai gépipariba! De vigyázz! Ismételten figyelmeztetlek! Papuccsal rúgsz a kutyaólba! — A harapástól csak a harmadik lábamat féltem! Mindig az csinálja belőlem a legnagyobb költőt! — Nem gondolod, hogy Jónás gyomrában lubickol a bálna? — Ugyan, Gatyamica! A te Görbe Tükröd csak hóvihar egy kaktusz tövében! — A te költészeted meg egy korcsmány nóta, melyben régi bűnök tenyésznek, és amelyben akkora feje van a klozetszagnak, mint egy másnapos csecsemőnek, hogy a gyűrűsférgekről a sárga vizeldében már ne is beszéljek! — Bizony isten, Gatyamica, ha téged hallgatlak, zsebemben kiegyenesedik a dugóhúzó! — Én meg azt hittem, csak a poharak kanyarodnak le libasorban a pultról! — Asztalra omlott lomok tokája! — A vadállat, aki életben hagy! — A kígyó, amely nem mar halálra! — Engedd el a csuklómat! — Te se markold az enyémet! — Bokámba ütközöl! — Lám, én csak ülök, nem rúgkapálok! — Tőlem nem menekülsz! — Béküljünk ki... — Béküljünk. — De a hónod alatt, a lábujjad között elázott faág füstölög! — Rá se ránts! Mire felkel a nap, behorpad a bögre a hónod alatt!... Megállapítom, hogy a csatazajok pertu komái vagyunk. — Milyen igazad van! Pedig eleinte sikoltoztam. — Fölöslegesen tetted! — Fölöslegesen? Hiszen rám kiáltottál, megkérdőjeleztél, megvesszőztél, kipontoztál! Nem maradt egy árva gondolatom sem! — Na és? A könyvek nem sejtenek ilyen libidót, mint ez a Görbe Tükrözés! Gyakorolj már egy kis önkritikát, Zolikám! — Jó! Én egy bolond vagyok, a kalapom, a gallérom, a száram tele van bolondsággal, magamra hagynak, és egyedül még bolondabb leszek. Most te jössz. — Félnek tőlem és kinevetnek ... — Hurrá!!! Ez a vége! — Tévedsz! Löttyintsd ácsorgó serleged az elapadtak szemébe! — Elindítom kezem, menjen, ahová akar. — Mi az? Életre kelt benned az Ács Boriskája? — Nem tudom, mit nem találok, de nagyon hiányzik... — Ugye, nem leled? Csak verseid összeaszott fütyülői zizegnek. — Mi is volt? Mi is? ... Gyötör a légszomj... — Hová mégy, Zoli? Vizet inni? Ne feledkezz meg róla, hogy a desztillált vízbe már beleszellentettél!
