Irodalmi Szemle, 1989

1989/9 - FIGYELŐ - Mészáros Károly: Leleplező regények (Jegyzetek a szovjet irodalomból)

ferdítése, már magában is hajmeresztő tett. S teszi ezt Sztálin mindazok tudásával és szótlan belenyugvásával, akik ismerik az igazságot, együtt dolgoztak Leninnel. Látjuk, mint válik egy értelmes gondolat hatalmi csörtetés eszközévé. Miképp lehet kiforgatni, hajlítgatni egy-egy őszinte, értelmes és haladó tézist.

Leleplezés ez a regény. Ribakov minden dühe és indulata benne van ezekben a monológokban.

Bek más módon, a maga szelídebb, tárgyilagosabb eszközeivel — de éppúgy megbo- csáthatatlannak tartva — tárja fel mindezt. Onyiszimov leváltása a párt „olvadást” jelentő kongresszusa után valami újat sejtet. A hatalom „láncszemei” azonban bizakodnak: nem lesz hosszú ez az időszak, és visszaáll a régi helyzet. Nekik lett igazuk. Az erjedési folyamat fokozatotsan lelassult, majd megállt.

Értjük tehát, miért válhatott posztumusz művé az Oj megbízatás. Az író a regény főalakján keresztül az egész adminisztrációs rendszert leleplezte, amely a könyv szerint sem zárult le Onyiszimov megbuktatásával; a hatvanas években ezek az alakok tovább éltek, élnek ma is, és burjánzanak.

5

Nem szimpatikus tehát Bek könyvének főalakja. Annál inkább az Anatolij Ribakov művének, Az Arbat gyermekeinek a hőse: Szasa Pankratov. És még néhány hűséges barátja az Arbat térről (Makszim Kosztyin, Lena Bugyagina, Varja Szergejevna). Kik ezek a gyermekek? Fiatalok, akik készülnek az életre. Főiskolai hallgatók. Béke van — legalábbis azt hiszik —, semmi más dolguk, mint tanulni, hasznossá tenni magukat. A Komszomol tagjai, a kommunizmusról vitatkoznak, Marxról, Leninről. Filmekről, könyvekről. Élik a főiskolások mindennapi életét. Csak a jövőbe tekintenek, a jelenre szinte alig figyelnek. Miért is figyelnének? Ők: a jövő nemzedéke. Ábrándoznak, a gyönyörű jövőt formálgatják képzeletükben. Erre tanították őket, ezt hirdetik a jelszavak. Szinte egyformának tűnnek mind, legyenek bár szőkék, barnák vagy feketék.

És nem is sejtik, mi dúl körülöttük, mi kezdődik.

A harmincas évek elején vagyunk, a nagy október megünneplésére készül az ország. Az iskola tanulói is ki akarnak tenni magukért; különösen Szasa, aki a Komszomol elnöke. Faliújságot készítenek, ünnepi számot; mást, jobbat szeretnének, mint eddig. Elhagyják a vezércikket, mondván, ez a napilapok dolga; a legjobb tanulók arcképe kerül a falra, alattuk a szöveg... Néhány ötletes, aforisztikus megjelenítés. Például ilyen: „Szorgalom és munka, ez az új divat, de egyénisége nem tűr láncokat. Jegyzetét elveszíti jártában-keltében, de hisz felesleges, minden ott van a fejében.” Csupa ilyen, ártatlannak tűnő, nem nagy képzelőerővel megírt epigramma, rigmus. És valaki a professzorok közül ráfogja, hogy mindez „az éltanuló-mozgalom elsekélyesítése”. Ezzel elindul a lavina. Nem sokáig kellett várnunk rá. A vaskosnak mondható könyvben alig negyven oldalt.

Innen kezdve egy rémálom kezdődik az ifjú Komszomol-elnök életében. „Az ünnepek után sürgősen összehívták a pártbizottság aktívával kibővített ülését... — Két pártellenes megmozdulás történt a tanszéken — mondta az elnök. — Az egyik Pankratov kirohanása a marxista könyvvitel ellen, a másik az ugyancsak Pankratov által készített faliújság ...” Az első vád még a másodiknál is erőtlenebb, jelentéktelenebb. És senki sem akad, aki megvédje az „ilyen Pankratov-féléket”. A diákok megfélemlítve, a becsületesebb tanárok meghunyászkodva veszik tudomásul, hogy Szását eltanácsolják az egyetemről.

S hogy később letartóztatják.

Ez az a pillanat, amikor a regényben minden felbolydul. Egycsapásra felbukkan a gyáva, a karrierista, vagy az, aki mindent meg tud magyarázni. Kinagyítódnak az emberi jellemek. Mert hát állást kell foglalni. Ha nem a nagy nyilvánosság előtt, akkor legalább önmagunkban. Megteszi mindenki. Szasa letartóztatása válaszút elé állítja a fiatalokat. Nem lehet tovább úgy élni, mint addig, úgy tenni, mintha mi sem történt volna. Filmekről, könyvekről vitatkozni? Megpróbálják. Nem megy, Szasa az élő lelkiismeretük. Felbomlik minden; a közösségek, a találkozások már nem oly meghittek, mint azelőtt. Rövidesen felbomlanak, elmaradnak. A legtöbben — a tudálékosabbak — úgy vélik, biztosan elkövetett valami mást is, ha letartóztatták. Az ilyesmiért nem csukják börtönbe az embert. (Ez a szemlélet ekkoriban kezd eluralkodni az emberek