Irodalmi Szemle, 1988
1988/2 - Rácz Olivér: Arcok a ködben
148 — Ez történelmi hagyomány, Gróber — mondtam ártatlanul. — Magyar rabhoz — német őr. — A tizedes a kamra zugában álló, alacsony favágó tönkön gubbasztott —- mondta Gróber. — Az az SS őrmester engedett be hozzá, aki letartóztatta. „A bilincset — die Handschelle — nem lehetne levenni róla, amíg kihallgatom?”, kérdeztem az őrmestertől. — De Gróber — mondtam ártatlanul. — Micsoda lehetetlen kérdés! — Az őrmester előbb cigarettára gyújtott, csak azután válaszolt — mondta Gróber. — „Nein”, mondta az őrmester kurtán, és letelepedett a kamra egyetlen lócájára. A magyar tizedes fel sem pillantott a favágó tönkről, amikor beléptünk — mondta Gróber. — Egy magyar századírnokot vittem magammái a kihallgatásra, jegyzőnek — mondta Gróber. — Széket hozattam vele, leültem, szemben a tizedessel. Egykedvűen ült a fatönkön, időnként megszívta az orrát. Megkezdtem a kihallgatást. Természetesen magyarul. Azt vártam, hogy az SS őrmester félbeszakít, tolmácsot fog követelni. — Megtehette volna — mondtam ártatlanul. — Nyugodtan megtehette volna, — De az őrmester ránk sem hederített. Eleve tisztában volt a helyzettel, nem érdekelte a kihallgatás lefolyása és eredménye. A cigarettáját pöcintgette, unottan fújta maga elé a füstöt. Én is cigarettára gyújtottam; a tizedes szájába is dugtam egy cigarettát, meggyújtottam. Az SS őrmester mogorván felpillantott, de nem szólt, nem akadályozta meg. „Nos, halljuk, mit követett el?”, kérdeztem a tizedestől, mert okosabb nem jutott az eszembe. A tizedes a nyelve hegyével a szája sarkába tolta a cigarettát, egykedvűen válaszolt: „Loptam egy darab sajtot, főhadnagy úr. Lőszert szállítottunk ide, két őrvezetővel. Napok óta mi szállítjuk nekik a lőszert”, magyarázta a tizedes egykedvűen. „Aztán, amikor lerakodtunk, belopakodtam a raktárukba.” Akkor pillantott rám első ízben a tizedes — folytatta Gróber —, rám pillantott és feljajdult: „A kocsit meg a lovakat is lefoglalták, főhadnagy úr”, mondta szipogva. „A két őrvezetőt hazazavarták. Engem meg bilincsbe veretett ez a vadállat”, bökött az állával az SS őrmester felé. „Azért, mert loptam egy darab sajtot, főhadnagy úr. Nagyon éhes voltam. Már napok óta nem kaptunk kenyeret, tisztességes élelmet, főhadnagy úr...” — Ez meg hogyan lehetséges? — kérdeztem ártatlanul. — A harcoló magyar alakulatokat nem élelmezték rendesen és rendszeresen? Gróber tagadóan, komoran megrázta a fejét. Aztán, mintegy magyarázatképpen, mogorván és nagyon bűntudatosan hozzáfűzte: — Mondtam már, hogy akkor már régen nem voltunk harcoló alakulat.., — És titeket? A tiszti étkezdén volt még mit enni? Nem válaszolt. Töltött, ivott. — Na jó. Mennyi sajtot és milyen sajtot lopott a tizedes? Gróber értetlenül rám bámult. — Ez miért fontos? Egy darab egyfontos sajtot lopott. Megkérdeztem. A németek élelmiszerraktárában egyfontos csomagolásban álltak a sajtok. — Jó, de milyen sajt volt? — kérdeztem ártatlanul. — Német sajt, magyar sajt, orosz sajt? Vagy milyen? Ojra rám pillantott. — Holland sajt volt — válaszolta sokára. — Ezt is megkérdeztem. — Egy darab egyfontos holland sajtot lopott a tizedes. — Érdekes — mondtam ártatlanul. — A németeknek a háború — gondolom, nyugodtan mondhatnám így Is: az immár vesztes háború ötödik évében is voltak még hollandsajt-tartalékaik, és a magyar tizedes éhezett. Nagyon érdekes, nem gondolod, Gróber? Nyilván ő is valami hasonlóra gondolhatott, mert váratlanul felhördült:
