Irodalmi Szemle, 1988
1988/1 - BESZÉLŐ MÚLT - Tok Béla: A komáromi Jókai Egyesület (1912—1945) II.
72 BESZÉLŐ MOLT művelődésére és szórakoztatására szolgált a Jókai Egyesület hatalmas könyvtára. Alapállományát a vele egyesült Vármegyei Könyvtártól és a Múzeum Egyesülettől vette át. A működéséről és az állapotáról kiadott évi jelentésekből kitűnik, hogy a könyvtár a birtokában levő könyvek és az olvasók számát tekintve az akkori legjobb vidéki könyvtárak közé tartozott, különösen 1926 után. A Jókai Egyesület minden igényt kielégíteni akaró, sokoldalú tevékenységéhez tartoztak az egyesületi rendezvények. Ezek és az egész egyesület kezdetben valóban a vármegye közművelődését szolgálta, tekintet nélkül a társadalmi hovatartozásra. A változás az 1920-as években kezdődött, amikor a kisebbségi kultúrában állást kellett foglalni. Az egyesület ebben nagy erővel és példamutató kitartással vesz részt, de mindvégig mereven elhatárolja magát azoktól a mozgalmaktól, amelyek egy igazságosabb társadalom létrehozására törekednek. Magában Komáromban a Jókai Egyesület az úri és polgári középosztályra és a konzervatív értelmiségre támaszkodott. A konzervatív magatartás és az egyre jobJEGYZETEK 46 Nyíresl-Tlchy Kálmán: A szlovenszkói magyar népművészeti kutatás és annak jelentősége a kisebbségi életben. Magyar Írás 1937. 2. sz. 50—53. 47 Manga János: Népi hangszereink a Jókai Egyesület múzeumában. KL 1937. 58. évf. 39. sz. 48 Tok Béla: A tekerőlant. Hét 1981. 19. sz. 49 Szombathy Viktor 1955. június 3-án, Budapesten keltezett levele Mikulás Dušekhoz. 50 Manga János: Népi hangszerek a Felföldön. Ethnographia-Népélet kiadása, Bp. 1939. 51 A Jókai Egyesület serlegavató közgyűlése. KL 1934. 55. évf. 37. sz. 52 KL 1938. 59. évf. 32. sz. 53 A magyar könyvtártanács ülése. KL 1938. 59. évf. 37. sz. 54 Baranyay József: Komárom a magyar népdalokban. KL 1937. 58. évf. 81. számától folytatásokban. 55 A Jókai Egyesület közgyűlése. KL 1932. 53. évf. 43. sz. 56 A Jókai Egyesület közgyűlése. KL 1937. 58. évf. 38. sz. 57 A komáromi kultúránkét. KL 1934. 55. évf. 88. sz. 58 Az egyesületi kulturális rendezvényeken közreműködők névsorát a Komáromi Laban elhatalmasodó úri szellem barátságot biztosított a többi jobboldalinak tartott egyesülettel, de az ellentéteket is növelte Szlovákia haladó szellemű, baloldali szervezeteivel. A Jókai Egyesület magatartásával szemben az 1930-as évek közepétől a radikális komáromi ifjúság már egyre nyíltabban lép fel (pl. az Alkotás ifj. Alapy Gyula és Vadász Ferenc vezetésével). A baloldali érzelmű Nagy Márton festőművész például, akit a Jókai Egyesület ösztöndíjjal külföldi tanulmányútra küldött, inkább az Alkotásban állította ki műveit. Az egyesületnek nagy érdemei vannak a csehszlovákiai magyarság nemzeti öntudatának állandó ébrentartásában és fejlesztésében, sőt a két világháború közti szlovákiai magyar kulturális élet egészének felvirágoztatásában. Marxista szempontból nézve azonban valójában a megyei úri vi- l'g konzervatív eszményeit és törekvéseit tükröző egyesület volt, amely a kisebbségi sorban is csak felszínesen demokratizálódott. A kulturális önvédelemben vállalt szerepét a magyar kisebbség dolgozó rétegeihez fűződő valóságos és mély kapcsolatok nélkül csak részben láthatta el. pok (KL), illetve 1936-ig Fülöp Zsigmond idézett műve alapján álítottuk össze. 59 Ritka szépen sikerült a „Szentpéteri lakodalom". KL 1934. 55. évf. 99. sz. 60 Takáts Sándor (1860—1932). KL 1932. 53. évf. 101—102. sz. 61 A'apy Gyula (1872—1936). KL 1936. 57. évf. 7—8. sz. 62 Az ezüstser'eget Bartos Frigyesné ajándékozta az egyesületnek, s arra Jókai szállóigévé vált szavait vésette az elnökség: „Mikor megemlékezel rólam, mindig arccal szemközt fogok veled állani." 63 A Jókai Egyesület serlegavató közgyűlése. KL 1934. 55. évf. 37. sz. 64 A Jókai Egyesület nagysikerű jubileáris ünnepségei Komáromban. KL 1936. 57. évf. 95. sz. 65 Sz'ovák kultúrház épül Komáromban. KL 1938. 57. évf. 92. sz. 66 Szobrot Jókainak! KL 1936. 57. évf. 70. sz. 67 A Jókai-szoborpályázat eredménye. KL 1937. 58. évf. 27. sz. 68 Elhelyezték ünnepélyesen a Jókai-szobor alapkövét. KL 1937. 58 évf. 50. sz. 69 Feledhetetlen emlékű ünnepség keretében leplezték le Jókai szobrát. KL 1937. 58. évf. 96—97. sz. 70 Uo.