Irodalmi Szemle, 1988
1988/6 - HOLNAP - Ardamica Ferenc: Jelenlévők és távolmaradók (jegyzet)
HOLNAP 671 JELENLÉVŐK ÉS TÁVOLMARADÓK evallom, őszinte érdeklődéssel nyúltam az idei februári Irodalmi Szemle után, hogy — egyebek közt — elolvassam Holnap című mellékletében Hodossy Gyula írását: „Éljünk a mi időnkben" (jegyzet egy rendezvény ürügyén). Az „ürügy”, amely tollat adott Hodossy Gyula kezébe, a tavalyi Kassák-centená- rium záró akkordjaként novemberben — Salgótarjánban — megtartott, Kassák Lajos életművével foglalkozó kétnapos tanácskozás volt. Nos, e rendezvényen én Is részt vettem, s mivel úgy érzem, hogy Hodossy Gyula szellemességre pályázó gunyoros sorai méltánytalanok a nagyszerűen lebonyolított tanácskozás rendezőivel szemben és félrevezetik a csehszlovákiai magyar olvasót, köteleségemnek tartom helyre tenni a dolgokat. Előrebocsátom: akadtak a rendezvénynek apróbb szeplői, pl. a videoszámokat fárasztó volt állva végignézni, esetleges válogatásból készült a budapesti Radnóti Színpad műsora [túltengett benne a próza] stb. Hodossy azonban nem ezeket a pörsenéseket tűzte tolla hegyére. Ö azt állítja: „az egész tanácskozáson nem esett Kassákról érdemben szó”! Anélkül, hogy a tanácskozás teljes programjára kitérnék (emléktábla elhelyezése Kassák nyaralóján Drégelypalánkon, vizuális költészeti kiállítás, akusztikus költészeti bemutató, videoszámok stb.], hadd cáfoljam Hodossyt legalább az előadók névsorával és az elhangzott előadások témáival. Major Ottó — a Kassák Lajos Társaság elnöke — visszatekintett a centenáriumi év rendezvényeire, és konstatálta, hogy azok elérték kitűzött céljukat: sikerült Kassák Lajosra és életművére irányítaniuk a figyelmet. Csapiár Ferenc, a Kassák Lajos Emlékmúzeum igazgatója a Kassák-ku- tatás helyzetéről és problémáiról adott elő három fő témát érintve: a Nemzeti Galériában megrendezett Kassák kiállítást (kitért az egyes alkotások megkérdőjelezett valódiságára), a Kassák-művek kiadását {szöveghitelesség, életműkiadás, levelezés) és a centenáriumi év szakirodalmát. Kör- ner Éva előadása (Kassák a 20-as években és az avantgarde művészetének újjászületése 1956 után) behatóan foglalkozott Kassák képzőművésztével és költészetével: bizonyította, hogy a zseniális alkotó gondolatisága szorosan összefügg és elválaszthatatlan mindkét alkotói területén. Botka Ferenc irodalomtörténész Kassák Szénaboglya című, megjelenés előtt álló naplóját ismertette. Heimer Jenőt alig akarta a közönség leengedni az emelvényről. Előadását Kassák-versek elmondásával tarkította. Negyvenéves barátság fűzte Kassák Lajoshoz — és a közös Munka-köri tagság. Személyes élményeit ízesen és élvezetesen elevenítette föl. Horpácsi Sándor érdes fejtegetéseit (Kell-e nekünk Kassák?) sem lehet egykönnyen elfelejteni. Öt követően Major Ottó Kassákkal és életművével foglalkozott, a felszabadulás utáni korszakát vizsgálva. Vidor Miklós Kassák a Magyar Művészeti Társaság élén címmel tartott előadást. Fájó János, Kassák tanítványa, későbbi jó barátja is szóhoz jutott (Kassák műhelyében) a tanácskozáson. Gergely Ágnes, a neves költő és műfordító Kassákról mint műfordítóról beszélt. Előadása roppantul eleven volt, sok-sok konkrét példával illusztrálta, és szerintem a tanácskozás egyik fénypontjának számított. Ember, helyzet, szerep — e címet viselte az utolsó előadás: Sík Csaba tartotta Kassák helyéről a huszadik század művészetében. Gondolom, e felsorolás után már nem kell külön bizonygatnom, hogy Kassákról Salgótarjánban „érdemben szó esett”. Valamint azt sem, hogy az előadóknak sem kellett tojászáportól tartaniuk, hiszen nem
