Irodalmi Szemle, 1988
1988/8 - Ardamica Ferenc: Legföljebb novella (novellaJ
ARDAMICA FERENC LEGFÖLJEBB NOVELLA Aznap délután többször is próbálkozik, de a telefon állandóan foglaltat jelez. Ingerülten csapkodja vissza a kagylót a villára, az ablakhoz sétál, a függönyt félre sem húzva bámul ki rajta, de mit sem lát, csak áll, ácsorog, szórakozottan játszadozva vastag ezüstláncával és a rajta csüngő, Nofretetét ábrázoló medalionnal, miközben nem érti saját magát. Egyáltalán nem érti... Mi a fenét akar még ettől a fiútól? Hiszen úgy kifacsarta őt, mint a citromotl Hilda aprót, dühöset dobbant, s ezüstláncát elengedve belemarkol a függönybe, majd beletemeti arcát. Porszagú, állapítja meg, szólni kellene a bejárónőnek, mossa ki. Eltávolodik az ablaktól, téblábol a tágas lakásban, kering az asztal körül, amelyen az őt mágnesként vonzó fekete és néma készülék csücsül. Végül ismét ott találja magát a telefon mellett, bűvölve nézi, s féltékenyen felszisszen, amikor a lányokra gondol, akik miatt (valószínű, sőt biztos, hogy miattuk!) foglaltat jelez a telefon a munkásszállón. A kis cafkák! Igyekeznek bebiztosítani az estéjüket!... És ő? Ű mit akar? Mit akar még valójában Jankótól? Hetek óta nem nyitott ajtót a fiúnak, az utcán még a véletlen találkozás lehetőségét is elkerülte, a szó szoros értelmében lerázta magáról. Akkor most...? Akkor most újból, vércsemódra lecsap a készülékre, tárcsázik, no végre szerencsém van, állapítja meg, most az egyszer nem foglalt, már minden kis cafka megbeszélte az esti randevúját, végre én is sorra kerülhetek! Sorra kerül, de nincs benne köszönet. — Munkásszálló, recepció! — mutatkozik be a jól ismert női hang. A recepció szó hallatára Hilda fitymálva elhúzza a szája szélét, még élénken emlékezik a folyosóból elkerített kuckóra ... Beleköszön a kagylóba, de alig ejti ki a száján Jankó vezetéknevét, a nő a vonal másik végén szinte feljajdul: — Maga az, írónő?! — Természetesen én ... — Az isten szerelméért, tegye le! — Tegyem le? Ki hallott már ilyet?l Eszemben sincs, egész délután próbálkozom, s amikor végre sikerül... — Tegye le, ha mondom, ha én kérem rá, jót akarok magának, Hilda asszony, jót, higgye el! — Mi történt? — szakítja félbe a riadt tyúkot. — Jankó kint maradt... Hilda semmit, de semmit sem ért. — Micsoda? — Néhány napra átrándult Bécsbe... Azt mondta, szétnéz egy kicsit a szomszédban ... Nékem mindjárt gyanús volt, hogy kissé sokáig nézelődik ... S közben valami nagyon megtetszhetett neki, mert elfelejtett visszajönni... Tudja, hogy van az... Fiatalember, itthon senkije, se kutyája, se macskája, se barátja — önön kívül, ugye... se állandó lakása, csak ez a szoba itt, a munkásszállón,
