Irodalmi Szemle, 1988
1988/8 - Duba Gyula: Sok közös ügyet felvállaltunk Bodnár Gyula interjúja
805 — Varga Erzsébet és Kulcsár Ferenc személyében ekkor új munkatársak érkeztek. De mi lett volna az az új koncepció? — Lényegében nem volt új, csak a nyolcvanas évek első feléhez képest. Őrizni a folytonosságot, és az irodalmi érték szempontjából szervezni az irodalmat. Sajnos vagy nem, én, mint már említettem, úgy voltam közéleti beállítottságú ember, hogy ha politizálni kellett, akkor is irodalmat csináltam. Irodalompolitikával csináltam társadalompolitikát. Ez tellett tőlem. — A mából visszanézve, hogy értékelné saját szerepét, munkáját, melyet egyetlen irodalmi folyóiratunk élén végzett? — Nézze, amit az elején felvállaltam, hogy a realista irodalmat teszem meg kritériumnak, s hogy minden értéket felvállalok, talán teljesítettem. Azt, hogy mit kellett volna még tenni, nem tudom megítélni. Nem maradtak a Szemle fiókjaiban nem közölt írások. Mindent leközöltünk, amit megírtak, s ami, természetesen, érték volt. — És ami megíródott volna? — Ezt nehéz meghatározni, mert az irodalmi fejlődés ügye nemcsak egy lap aktivitásának a kérdése, hanem az irodalom belső erőinek, mozgásának is függvénye. Szerencsés időkben ez úgy is megmutatkozhat, hogy egy szerkesztőségnek nincs más dolga, mint hogy válogasson és egységében mutassa meg az eredményeket. Passzív korokban elengedhetetlenül szükséges, hogy a szerkesztői munka aktív legyen. Ha az irodalom munkájához jó a társadalmi légkör, akkor a szerkesztő feladata, hogy minél teljesebben mutassa meg az eredményeket. Ha pedig a lehetőségek problematikusak, akkor mindenekelőtt védje meg az értéket. Ha értékelnem kellene magamat, úgy érzem, elég sok közös ügyet, gondot felvállaltam, és érzem azt is, hogy szinte mindent megtettem érdekükben, amire erőmből tellett. Más kérdés, hogy a kívülálló szemével, vagy egy más szemszögből figyelő szemmel nem tudom látni magamat, ilyenképpen az esetleges mulasztásaimat sem érzékelem. — Végezetül. Ha azt mondom, Irodalmi Szemle, akkor ez mit jelent az ön számára? — A Szemlét első szinten nemzetiségi irodalmunk alkotóműhelyeként tartom számon. Nem csupán azért, mert monopolhelybetben van, lévén egyetlen ilyen jellegű folyóiratunk, hanem azért is, mert — elmondhatjuk — együtt nőtt fel irodalmunkkal. Az egymás után következő évfolyamaiban kitapintható a csehszlovákiai magyar irodalom fejlődése. És hozzátenném, hogy az írásbeliséggel összefüggő kultúrtudat fejlődése is. Bizonyos, hogy aránylag alacsony példányszáma miatt elsősorban magára az irodalomra hat vissza, de nem kevésbé fontos, hogy az egész magyar nyelvterületen belül képviseli irodalmunkat. A szerkesztőségi kapcsolatok révén része is az egyetemes magyar nyelvi és irodalmi tudatnak, a más nyelvű (nemzeti) testvéri irodalmakat pedig tudósítja létünkről. Tapasztalataim szerint a csehszlovákiai magyar olvasói érdeklődés szervezésében úgyszintén fontos szerepe van. Nem egy esetben tapasztaltam azt is, hogy különösen a középiskolások körében irodalomközvetítő szerepet játszik a Szemle. Kiegészíti azt a joggal szegényesnek mondható képet, melyet az iskolában kapnak vagy alkothatnak a diákok a csehszlovákiai magyar irodalomról. — Köszönöm, a beszélgetést. És termékeny alkotószabadságot!