Irodalmi Szemle, 1988
1988/8 - Dobos László: Közös irodalmi tulajdonunk Kövesdi János interjúja
796 kongresszus vonzásterülete, a szovjet irodalom szabadabb gondolkodásával való roko- nodás. Egyszerűen kapaszkodtunk mindenbe, ami irodalmunk területeinek kiterjesztését Jelenthette. Kapcsolatot, kapcsolatokat kellett teremteni az irodalmi világgal, hiszen ismeretlen senkik voltunk, önszorgalomból Indultam Közép-Európa szinte minden irodalmi fővárosába, bemutatkozni, ismerősöket, barátokat, támogatókat szerezni. Prága, Pest, Moszkva, Kijev, Leningrád, Bukarest... Lapok sorával kötöttünk „irodalmi egyezményt”: Plameň, Kortárs, Slovenské pohlady, TiszatáJ, Alföld, Pogl^dy, Novij Mir, Híd... Számos lappal volt szerkesztőcserénk, felismertük: az irodalmi lét megteremtéséhez nélkülözhetetlen a világ. Nagy volt a lemaradás, a más irodalmi közeggel való szembesülés, viszonyítás, a megméretés kényszere. Hazánk: Európa, e fogalomba kapaszkodtunk Fábry nyomán. Nagyképűség, tiszta homlokú akarás, a kitörés, a világba menés tüze, kicsinységünk, földhöz ragadtságunk magunk mögé seprése — mindez e fogalomban válik szimbólummá ... Fábián Zoltán a Magyar írók Szövetsége nevében meghívta az Irodalmi Szemlét bemutatkozó vendégszereplésre. Gálán Géza rendezésében — Sunyovszky Szilvia, Tőzsér Árpád, Kovács Lajos s magam részvételével — programot állítottunk össze irodalmunk értékeiből. 1968. február 11-én lett Jelenésünk a Szövetség székházának tanácstermében. Zsúfolt ház, izgalom. Lélegzetvételnyi közelségre a magyar irodalom színe-java: Veres Péter, Darvas József, Féja Géza, Dobozy Imre, Simon István, Czine Mihály... A Pestre szakadt szlovákiai magyar írók mindegyike. Irodalmunk háború utáni történetének volt ez első külföldi, nagy nyilvánosságú felmutatása. Az első kitörés. Az Irodalmi Szemle szerkesztői ügyködésének első elégtétele. Tíz év, egy este elmondva. „Ideje már bizony” — Fábry szavaival kezdtem mondókámat... Sunyovszky Szilvia előbb ezüsttálcán úrvacsorára emlékeztető kenyérkockákat kínál a szájak elé. Aztán térdre hullva mondja a verseket. Győry Dezső: Ojarcú magyarok ... Azon az este mindnyájan térdeltünk, egymás előtt, s magunk előtt is... A program végén sokáig tartó döbbent csend. Száraz szájjal Veres Péter kapott szóhoz. „Leckét kaptunk ma este — mondta —, leckét nemzeti öntudatból, leckét tudatlanságunkból, felelősségből. Rádöbbentettek bennünket, hogy van felnőtt szlovákiai magyar irodalom.. A hatvanas évek elejétől kezdődően pozitív tartalmú közeledés figyelhető meg a szocialista irodalmak viszonyában. Nem véletlen, hogy éppen hatvanöt táján vetődik fel a közös irodalmi lap megteremtésének gondolata. Kezdeményezője a Csehszlovák írók Szövetsége volt, de különösen a szlovák irodalom akkori felelősei ütötték a vasat. A tervek szerint az Irodalmi Szemle is része lett volna a közreműködő lapok láncolatának. Ügy éreztem akkor, lassan, küszködve részévé válunk egy nagy szellemi áramkörnek. Nagy kár, hogy a hetvenes években sok idő ment el a Szemle bűntelenségének magyarázatára, az alaptalan és ostoba vádak parírozására. Az önmentés szinte évtizedig emésztette a szerkesztői aktivitást. Kár, hogy ezzel együtt alámerült a tíz évig alakított irodalmi kapcsolatrendszer. # Az első időszakban, 1963-ig természetszerűleg elsősorban a szépirodalomra és a kritikára helyezte a fő súlyt a lap, azután kezdte tágítani tematikai és eszmei horizontját — mind nagyobb teret adott a művészeteknek (a képzőművészet kezdettől jelen volt hasábjain) és a társadalomtudományoknak (szociográfiának, szociológiának, néprajznak, történelemnek), egyszóval kezdett „mindenes lappá” formálódni. Mi tette ezt szükségessé? — Egyszerűen az, hogy az Irodalmi Szemle „egyke”. Szükségből kovácsolt erény, egyszerre szerkesztői elgondolás s kényszerhelyzet volt: helyet, nyilvánosságot adni rokon területeknek — elsősorban a képzőművészetnek. Ahogy konkrétabb formát öltött az írószövetség Magyar Tagozata, egyre gyakrabban jelentek meg ülésein fiatal képzőművészek is. Nagy János számtalanszor szorgalmazta: magyar képzőművészek számára hasonló tagozatot alakítani a Képzőművészek Szövetsége mellett. Nem volt elég erő? Rossz volt a fogadtatás? A szándék szándék maradt mind a mai napig. így maradt az Irodalmi Szemle szerény nyilvánossága. A kezdeti közlések jó visszhangja után nekem tervem volt létrehozni egy Szemle-galériát: havonta rendezendő kiállítások, képzőművészeti melléklet. Nem volt, aki továbbvigye, csinálja. így mindmáig körben forog a majd harmincéves elgondolás. Pedig az itteni magyar piktúra már többre képes és többre jogosult. A mai gyakorlat egyszerűen kinőtte a harminc év előtti elgondolásokat. S mi tette szükségessé a Szemle „mindenes” jellegét? A kényszer. Itt is szükségből lett
