Irodalmi Szemle, 1988

1988/7 - KRITIKA - Alabán Ferenc: A költői megújhodás útján (Kulcsár Ferenc: A felkiáltójeles ember)

755 sen. Az egyszerű dolgokat és érzéseket a természet adott törvényeinek szellemében mondja ki a költő. Az átlényegülés, a lí- ratság és ünnepélyesség légköre hatja át szavait: „Az édes szókat a keresztről levesszük, fájdalmas igéink kebelünkbe tesszük, melengetjük őket, s világ csudájára, ráhelyezzük gyöngén gyermekünk ajkára." Megértjük a költőt és újmódi értékeket fe­dezünk fel szövegének mondanivalójában akkor is, ha tudatosítjuk: ezek a meglátá­sok nem kimondottan újak, szinte az ős­idők óta foglalkoztatják az embert, klasz- szikusaink is megírták már ezt, így is, másképp is. A múlt és a történelem fontos momen­tumként fűződik bele az Óriás arany-orgo­na szövegébe, elsősorban a magyar nyelv­ről alkotott nem éppen nagy perspektívá­kat sejtető véleményekkel szembeni vissza­vágó replika formájában. A 18. századi né­met történetfilozófus, a Sturm und Drang teoretikusának alakja, Herder és a francia nyelvész, Meillet — aki a nyelvek törté­netével, összehasonlításával foglalkozott immár századunkban — is bekerült Kul­csár szövegébe. A dolog hátteréhez tarto­zik a következő megjegyzés: amikor Her­der kísérletet tett arra, hogy a föld és az emberiség történetét fölvázolja, művében a szláv népeknek szorgalmuk és békeszere- tetük alapján fényes jövőt jósolt, a ma­gyaroknak azonban szomorú és közeli vé­get. Mindkét gondolat tagadhatatlanul (különböző előjelekkel) jelentős hatást gyakorolt az érintett népek fejlődésére, de a magyarokra vonatkozó irreális jósla­ta nem vált be, mert nem válhatott be, bár gondolatainak különböző hatása máig is gyűrűzik. Ez van a versrész hátterében, mint felvetett és költőien megválaszolt probléma és vitatéma is egyúttal: „Herr doktor Herder, a Szó, amely Isten, Isten, akit Ön vallott, ugye halhatatlan ...?! Ö, mit nem adnék az Ön jeltámadásáért! A pokolból ha most jeljönne, s ebben a versben nem holtan — élőn megjelenne, mesélhetne a boldog vadászmezőkről. Nem, már többé nem a jövendőnkről, hanem az árnyékvilágról!” Indulat, harag, szenvedély és profaniz­mus is keveredik e szövegrész hangula­tába. A költő végigszáguld a magyar líra legnagyobbjainak világán, érinti nagyszerű eszmeiségüket, melyeknek életüket szen­telték, s így látja: „... véget nem érő, múl­hatatlan / sors a mi sorsunk: fortyogó kat­lan.” S a vers végére marad a katarzis, a megoldás, a kilábalás, a hit és bizalom, a másként látás, mely közösségi értékű­nek, egyúttal sorsformálónak látja, re­ménykedő tartalommal telíti a felvetett nyelvkérdést, anyanyelvkérdést: „Másra születtünk: mindünk énekeljen, világos és okos, szabad, tiszta nyelven! Őrizzen a szó minket, mint nyáját Orpheusz: szelídüljetek hallatán — hiéna, tigris, oroszlán és hiúz.” Száguldó világunk és környezetünk fel­színes igényeivel ellentétben Kulcsár költé. szete odafigyelést, koncentrált olvasást kí­ván — teljes embert, befogadót. A jelki­áltójeles ember és az Ezeregyéjszaka című szövegek ihletforrásuk alapján ugyanabba a kategóriába sorolhatók, két jelentős ha­zai magyar festőművész és grafikus emlé­kének íródtak. Mindkét szöveg megértése és élvezése nem az egyszintű megközelí­téseket igényli, hiszen a kompozíció is több síkban, gondolati-érzelmi szférában halad előre. A jelkiáltójeles emberben pró­zai részek alkotják az első szín mondani­valójának gerincát — Jerzy Andrzejewski művének részei. Ezek közé vannak ékelőd­ve Kulcsár sűrített, töredezett, szakadozott szövegei, amelyek a prózai részeket ab­szorbeálva, újabb megtermékenyülésen át­esve adják a szlovákiai magyar költő vi­lágképét. Ezek a részek nem állnak idege­nül egymástól, bár ha az eredeti szöveget bizonyos megszorításokkal el is különít­hetnénk a vendégszövegektől, megállnák helyüket. így azonban szerves egységbe forrva egymással, erősítve, de nem ismé­telve egymást segítik elő a kompozíció mondanivalójának kiteljesedését. Külön­böző műfajú alkotások keresztezik itt egy­mást, a montázsolás egyszeri és megismé­telhetetlen törvényei szerint, s így (ennek megfelelően) a kompozíciónak van egy epikai síkja, mely összefoglalhatóan el­mondható történet (a bibliai példázat át­alakítása nyomán), s van egy szabadabban mozgó lírai síkja, mely nemegyszer az álom és az ébrenlét határát súrolva nyer kifejezést. Ez a második kulcsári tett, mely költői elhivatottságának forrását

Next

/
Oldalképek
Tartalom