Irodalmi Szemle, 1988
1988/6 - BESZÉLŐ MÜLT - Turczel Lajos: Érsekújvár és a Sarló
BESZÉLŐ MŰIT 623 TURCZEL LAJOS ÉRSEKÚJVÁR ÉS A SARLÓ É rsekújvárnak a Sarló fejlődésében betöltött jelentős szerepét a legilletékesebb véleményező, Balogh Edgár a Hét próbában így emeli ki: „Nem hiába figyeltem mindig Érsekújvárra, a Sarló törzse onnan regutálódott, a Kisalföld embersűrűjéből. A regösmozgalom elbicsaklása után itt forrott ki az új önképzőkör is. Ha büszkén emlegetjük Kolozsvárt, ahol egy századdal a mi nemzedékünk előtt az unitárius kollégium olvasótársasága a reformkorszak erdélyi jeleseit indította útnak ..., ha hivatkozunk a pápai diákok önképzőkörére, ahol Petro- vics Sándor Petőfivé érik, miért ne jegyezzük meg Érsekújvárt is, ahol az ellenforradalom és a kisebbségi elnyomatás súlyos körülményei közt már 1927 őszén az első szabad tanulmányi körök szociográfiai és szociológiai önképzése megindult. A nyolcadikos Dobossy László függönyt húz a régi „tudúkos társaság szócséphadarására”, és az unalmas deklamációkba fúlt önképzőkört egyéni nevelésen alapuló szakosztályrendszerrel újítja meg. Ha időrendben veszem, Itt az érsekújvári magyar reálgimnázium Czuczor Gergelyről elnevezett önképzőkörében fordul először a népi ifjúság — fülében még Ady, Móricz és Szabó Dezső igéivel — a munkásság felé. Alig néhány héttel Gombaszög után Dobossy László ezeket írja a Sarlónak: »Minden városban gyárak vannak: zúgó, sivító, modern szörnyetegek; ezernyi Jónást nyelő cethalak. És mi, a műveltnek cégérezett diákság, távolról sem ismerjük a gyárak embergépeinek problémáit, életküzdelmeit.. . Pedig ez már nagyszerű valóság, s számolnunk kell vele, mert az újkor küszöbén álló új életünk ezt megköveteli tőlünk.* A másik érsekújvári nyolcadikos diák, Jócsik Lajos, ebben az önképzőkörben szervezi meg az ifjúság első szociográfiai értekezletét... Tizennégy fiatal érdeklődő fut szét a Nyitra-parti mezővárosban, hogy választ kapjon a feltett kérdésre: mely tényezők adják össze városuk műveltségét, illetve műveltség-nélküliségét? A feldolgozásokat 150 ifjú vitatja meg, s kikerekedik a kisváros szellemi életének őszinte keresztmetszete, az operettkultúrában, amerikai filmslágerekben élő közép- osztály önteltségétől a munkásság kulturális lehetőségeinek hiányáig.”1 Aki ezeket az Érsekújvárt dicsérő szavakat olvassa, hallja, az kíváncsian, hitetlenkedve teszi fel a kérdést: mi tette lehetővé, hogy abban a jelentéktelennek és jellegtelennek látszó kisvárosban az új utakat kereső diákifjúsági mozgalom már a Sarló megalakulása előtti években, 1925- től kezdődően olyan lendületes szárnyakat kapott? A fő okot szerintem abban a változásban kell keresni, amely a város társadalmi struktúrájában az államfordulatot követő években végbement. Az 1918 előtti félévszázadban a nagy arányokban kibontakozott vasútépítés folyamatában az addig nagyobbára mezővárosi jellegű Érsekújvár fontos vasúti csomópont lett nagyszámú vasutas lakossal. Ezeknek a többnyire magyar nemzetiségű vasutasoknak (és postásoknak, kistisztviselőknek) nagy része az 1919-es vasutas- és postássztrájk miatt az új államban elvesztette az állását, és a bizonytalan egzisztenciajú proletár rétegek közé hullott. A deklasszálódás által kiváltott elégedetlenség az elbocsáj- tott apák gyerekeinél társadalmi radikalizmussá érett, tartós eszmei-szellemi forrongást okozott. Ezt az állapotot az ilyen családból származó Jócsik Lajos kevesek által ismert önéletrajzi jellegű regényei (A fekete kecske, Hét ember meg egy fél) jól érzékeltetik. A deklasszálódott családok a jobb szociális helyzetbe való visszajutást legalább a gyerekeiknél szerették
