Irodalmi Szemle, 1988
1988/6 - FÓRUM - Dusza István: Egy műnem — több műfaj
596 FORUM hiányzik belőle, amellyel a megélt vagy élményszerűen elmesélt történetet igazi irodalommá emelhetné. így megmarad a történet kultivált elmesélésénél, s az olvasó legfeljebb sorsvázlatokkal találja magát szemben. Ilyen a Róza című novellája, amelynek olvastán bennem a következő gondolat tisztázódott: több kisregényhős- nyi alak merevill itt olyan drótvázú panoptikum-figurává, amelyre olykor még a viaszt is csak hevenyészre rakták fel. Olyan hősöket veszítünk itt el, mint Róza, a megesett mosogatólány, Koczka Pali, a cigányok brigádvezetöje, István, a szivaty- tyúőr, akiknek lélekábrázolásával adós maradt az iró. Nem véletlen, hogy az X-ék a hetediken című kötet hasonlít a címadó karcolathoz, amely azért nem lett gondolatiságában is sűrített novella, mert az író saját tetszetős ötletének a foglya maradt. így aztán az is egyértelműen megfogalmazódik, hogy az önmagukban érdekes történetek kidolgozása után sokkal tisztább értékeket sorakoztathatott volna egymás mellé Csicsay Alajos. így azonban még a legteljesebbnek tetsző négy utolsó novellának fMagánügy, Koczka Pali, a brigádvezető, A szivattyúőr átváltozása és a Kutyák} is jellemzője az élmény, a tapasztalás már-már kínosan precíz visszadása és a szerző intellektuális motiváltsága, amelyhez nem párosult művészi invenció és általánosító láttatás. (II) Egy idézettel kezdem: ,.Érdekes kísérlet lehetne behatárolni a csehszlovákiai magyar irodalom jelen idejét. Hol tartunk? Egyidősek vagyunk-e irodalmi önmagunkkal, a mindenkori nappal? Nem történeti-irodalomtörténeti életkorunkra gondolok, hanem felnőttségünkre. S elsősorban a társadalmi történés meg az irodalmi idő összhangjára." Még egy idézet: „Elődeim és a magam élményei alapján úgy látom, hogy történelmünk a kisemberek sors-történelme, csomópont-történelem, emlékezet-történelem, baka-történelem, amelyből a csehszlovákiai magyarság erkölcsi magatartás}ormai kinőnek. Azért is tartom fontosnak a prózát, mert el kell mondja, föl kell mutassa ezeket a történelmi folyamatokat." Mindkét gondolat Dobos Lászlónak Tóth László Vita és vallomás című interjúkötetében megjelent vallomásából való. Majdnem egy évtizede fogalmazta meg őket. Nem véletlenül választottam éppen ezeket egymás mellé: e gondolatokat Dobos László elsősorbabn önmagára mérten érezte kötelezőnek. Az ő írói világa és napjaink szellemiségének egyidejűsége, úgy vélem, az 1987-ben megjelent Engedelmével című novelláskötettel valóság lett. Benne hét novella és egy terjedelmes elbeszélés olvasható. Ezzel a kötettel nemcsak pályájának egyik fordulópontjához érkezett el, de Egyedül című elbeszélésével — ismereteim szerint — először nézett szembe egy olyan történelmi megrázkódtatással, amelynek egyéni és közösségi traumáit a hatvanas évek végétől majd két évtizedig volt kénytelen elszenvedni a csehszlovákiai magyarság és a csehszlovákiai magyar irodalom. Dobos László annak az írói nemzedéknek a képviselője, amely közvetlenül a felszabadulás utáni alapozók nyomában, sőt velük együtt, de genezisében különböző alkotói attitűddel lépett az irodalomba. Öt magát irodalomszervezőként és mindeddig regényíróként tartottuk számon, így ez a kötete sokak számára meglepetés. Nem tudván a könyv születésének körülményeiről, csupán a közelmúlt folyóirat- beli publikációiból sejthetem, hogy pályájának olyan állomásához ért a szerző, amelynek előzetesen fel kell térképezni a terepét. Nos, ha az Engedelmével csupán ilyen meggondolásból született volna, akkor sem vethetnénk semmit írónk szemére. Viszont novelláskötete ennél jóval több és fontosabb. Az már most is bizonyosnak látszik, hogy az interjú-idézettel számon- kért „egyidejűség” és „összhang” a társadalmi történés és irodalmi idő között az ő esetében már megtermi azt a prózát, amely megmutatja a történelmi folytonosságot is. Mindeddig csupán egyetlen regényében, a Hólepedő ben törekedett a jelen idejűségre, a regényben megragadott szubjektum és társadalmi lét egyidejűségének felmutatására. Annak pozitív voltát senki sem vitathatja el, ahogyan Dobos László felépíti írói pályáját. Az ilyen jellegű kritikusi toleranciával befogadható az is, amit, éppen nemzedéki létélményeim által meghatározva, nem tarthatok a történelmi jelen időt tükrözni akaró irodalom központi témájának. Az amit Dobos László „emlékezet-történelemnek” és „baka-történelemnek” nevezett, bizony itt kísért a csehszlovákiai magyarság mindennapjaiban. Ez olyannyira meghatározója mindennapi tudatának, hogy erre sandítva az Irodalom értékelésé-
