Irodalmi Szemle, 1988
1988/6 - Keszeli Ferenc: Fele királyságom (vers)
Tapogatják egymást, keresik: egymáson mit szerethessenek? A maradék költészetet talán, vagy a maradék prófétaságot — mikor azt is kiraktuk már az asztalra, mint a cipőfűzőt, meg a beretvát. Hát emígyen lettünk szakállasak és meztélábasak. Maradt az örökös jövés-menés, mely nem vezet sehová. „Két út van előttem“ — felszedett sínek mind a kettőn és mind a kettő ugyanoda vezet, ahol a maradás se old meg többet a megérkezésnél. Lehetne rím a szánkban. Lehetne sok keserv. Lehetne szó a szó mögött és lehetne benne sok merész. De példátlan immár a szó a szóban, miként a versben is példátalan immár a szó. • • • Megestél nálam, de nem mutattad és voltál ismét boldogtalan, mert összekeverted ismét a némaságot a szóval, mely íme: hontalan. • • • A másodévben immár fakultatív, a harmadívben ott áll lerészegedve, aztán úgy, ahogy van — le lehet kövezni. • • • Palindrom: kalap alatt alap alak kala palatt ala patak miként a saippuakauppias mely elölről hátulról is ugyanaz a finn szó és mód felett furcsán szappanárust jelent az magyarul • • • Sárban heverni, belefagyni a sárba, bele a tegnapi kerékvágásba, és leizzadni magadról minden jeget — felállni, indulni, eloszlani. • • • Miként a párás üveg, a roncsolt arcú szörnyeteg, miként a szétvert üteg, az eszétvesztett hadsereg menekülő lovai. Miként a szétvert katonák, miként a lerombolt bástya falai, miként a kővel együtt leomló lőrések is. Aztán dalai ama bolond
