Irodalmi Szemle, 1988
1988/5 - FÓRUM - Révész Bertalan: A felsőfokú továbbtanulás főbb nemzetiségi összetevői
496 moárjai tanúsítják —, ha az iskola, a tanár kellő Időben észrevette a nyiladozó tehetséget, majd annak természetéből kiindulva, vonzáskörét felmérve s mindkettőt tiszteletben tartva valósult meg lépésről lépésre a tehetségnevelés — és sohasem eme komponensek ellenére vagy ezeket figyelmen kívül hagyva . .. Mindezt jelesen tudjuk ma is, hiszen valamennyi felsőoktatási intézet nevelő-oktatói programjában évek óta igen előkelő helyet kap a tehetségnevelés, „a tehetséges diákokról való különleges gondoskodás követelménye“; az eredmények ennek ellenére a legkevésbé sem megnyugtatóak. Sok a terelés, a rábeszélés — s kevés a lelkesedés és hivatástudat... Talán sohasem volt ennyi elégedetlen vagy csalódott gimnazista és egyetemista, mint napjainkban. Elégedetlenségük jobbára abból adódik, hogy más irányzatú, tartalmú tanulmányokat kénytelenek végezni, mint amilyenhez hajlamaik révén kedvük lett volna. Vagyis: mivel a gimnáziumokban az idegen nyelveket, történelmet, földrajzot stb. nemcsak kiáltóan alacsony óraszámban otkatjuk, hanem az oktatás minősége, színvonala is messze elmarad a kívánttól: a humán érdeklődésű diákoknak (s ők vannak töbségben) nem áll módjukban kibontakoztatni igazi tehetségüket. Mitévők legyenek hát? Minthogy a műszaki tanulmányokra való bejutás jóval nagyobb esélyekkel biztat — nekiveselkednek a reáliáknak. S az eredmény? Felemás. Mert az eminensek is csak közepes eredmény felmutatására képesek — mig a szívük szerinti humán stúdiumban s majdan a hivatásul választott pályán kiválók lehetnének. Magunk is ismerhetjük és ismerünk több olyan tehetséges gimnazistát, akikből kiváló tudós kutató (történész, irodalmár vagy nyelvész) válhatott volna, ha iskolájuk kellőképpen felkészíti őket nyelvekből és történelemből. 3. Diplomásaink alacsony százalékarányának további fontos okát-eredőjét abban látjuk, hogy a gimnázium jó ideje képtelen maradéktalanul ellátni legfőbb feladatát: a felsőfokú tanulmányokra való felkészítést. Ennek többrétű okai közül hadd említsünk néhányat: — A koncepciótlan nemzetiségi tanárképzés következtében egyre nagyobb hiány mutatkozik idegen (angol, német) nyelvszakos tanárokból, sőt hovatovább más szakosokból is. Hiányoznak középiskoláinkból a fiatal, 25—40 év közötti lelkes, világot megváltani akaró tanárok; a tantestületek átlagéletkora a kívánatosnál jóval magasabb. — A jeles tanulók, sőt a tehetségek nem csekély hányada szakközépiskolába és szaktanintézetbe iratkozik, minek következtében a gimnáziumi felvételi vizsga nem válogatási-rostálást jelent manapság, hanem toborzást, vagyis a pályázók mindegyike felvételt nyer, csak így jön össze az a diáklétszám, amely a tervezett osztályok megnyitásához szükséges. Ennek azután az az óhatatlan következménye, hogy az osztályoknak fele-kétharmada alkalmatlan a gimnáziumi tanulmányokra — következésképpen a felsőfokú továbbtanulás szóba sem jöhet. A szakközépiskolák és szaktanintézetek tehát — tetszik, nem tetszik — „elhódítják” a gimnáziumoktól a tehetséges tanulók jelentős részét, akik közül — szakérettségivel rendelkezvén — csak igen kevesen vállalják a felsőfokú továbbtanulást. S a következmény: mivel ilyeténképpen a tehetségkiválasztás mechanizmusa tökéletlenül működik, nagyon sok tehetség menthetetlenül elkallódik, s ez a jövőre nézve cseppet sem megnyugtató. — A gimnázium iránti érdeklődés megcsappanásának okát leggyakrabban szinte kizárólagosan az egyetemre-főiskolára való bejutás nehézségeivel magyarázzák, holott ez csak egyike a befolyásoló tényezőknek, körülményeknek, s korántsem a legfontosabb. A döntő okot mi abban látjuk, hogy a reál tantárgyakból közepes osztályzatú-tudású általános iskolai tanuló képtelen megfelelni a gimnáziumi matematika-fizikai osztályok támasztotta követelményeknek, ezért inkább a szakközépiskolát választja; ha azonban humán osztályban tanulhatna, ahol kibontakoztathatná ez irányú képességeit, bizonyosan a gimnáziumot választaná. A szellemi teljesítmény növelése ma világszerte — a szocialista országokban meg különösen — elengedhetetlen követelmény. Ennek alapvető feltétele: az oktatás színvonalának emelése minden fokon. A gimnázium — lévén a középfok legfontosabb láncszeme — többek között azáltal nyerhetné vissza tekintélyét, rangját, ha a mainál jóval rugalmasabb humán és reál tagolt- ságú tantárgystruktúrában valósíthatná meg a nevelő-oktatást. A humán osztályokban az eddiginél magasabb óraszámú idegen nyelveken és történelmen kívül megfelelő helyet kell kapniuk az esztétikai
