Irodalmi Szemle, 1988
1988/5 - LÁTÓHATÁR - Dušan Mitana: A gombák illata (elbeszélés; Illés Anna fordítása]
Dušan Mitana A gombák illata Könyökére támaszkodva feküdt a pléden, és a feleségét, Vierát nézte; épp akkor állt be a limonádéárus előtt kacskaringózó hosszú sorba. Nem változott semmi, gondolta, kár volt idejönnünk. Semmi sem változott. Mégsem utasíthatta vissza a javaslatot, hogy töltsék együtt a szabadságukat ennél a tónál. Ügy érezte, felesége a békülési szándékát fejezte ki vele. — Nem tudom, tudlak-e még majd valaha becsülni — mondta a felesége —, de próbáljuk meg összetartani a családot. Legalább a kislányunk kedvéért. Téged sokkal jobban szeret, mint engem, látom, hogy szüksége van rád. — Egyetértett; nem tehetett mást. A felesége egyértelműen tudtára adta, hogy ha elválnak, megpróbálja teljesen elszakítani tőle a lányát; jól tudta, hogy férje semmitől sem fél jobban a világon. Nem értette, mit akar a felesége. Nem akart tőle elválni, de vele élni sem akart. Ügy érezte, hogy a módszer, ahogy a felesége bünteti, visszás és érthetetlen. — Utállak — mondta a felesége. — Ha arra gondolok, hogy ugyanazzal a kézzel érnél hozzám, amelyikkel azt a másik nőt ölelted, felfordul a gyomrom. — Akkor váljunk el. Ha nem tudsz velem élni, próbáld meg nélkülem. — Kényelmes lenne, igaz? Mélyeket lélegzett. Ügy érezte, a levegőben gombaillat száll. Meleg, párás június volt, a tó körül tölgy- és bükkerdők húzódtak, ő pedig szenvedélyesen szeretett gombázni, bár csupán vargányát szedett. Hitte, hogy az igazi gombázó és a gombák között kölcsönös, élő és tiszta kapcsolat alakul ki. Biztos volt benne, hogy a gombák megérzik, ki érdemli meg őket, és akit elfogadnak, annak nyert ügye van. Megelőzheti a „gombázók” egész sora, neki akkor is megtelik a kosara: a gombák őrá várnak. Csodálatos reggelek voltak. A gabona még lábon állt. Átvágott a mezőn, a kaszálatlan rét harmatos füvén, belegabalyodott a fák ágai között feszülő, harmatcseppektől csillogó pókhálókba, bokáig süppedt a nedves sötétzöld mohába. A gombák pedig itt is, ott is kidugták fejecskéjüket, mintha csakis őneki nőttek volna. Szeretnek, mondogatta magában, mégsem vagyok rossz ember. Lehet, hogy csaló vagyok, de nem vagyok rossz ember. Egy pillanatra nyugtalanság fogta el. Lehet, hogy mégis hajlamos vagyok a rosszra? — gondolta, és eszébe jutott, ami reggel történt. A feleségem képes rosszindulatúvá tenni. Szégyenkezve gondolt vissza pillanatnyi megingására. Reggel, miközben a kosárba rakta a gombákat, hirtelen elbizonytalanodott, valóban vargánya-e, amit szedett. Mi van, ha mérges gomba, és csak hasonlít a vargányához? Mi lenne? — legyintett. Viera közeledett feléje. Mezítláb lépkedett, kétrészes élénkzöld fürdőruhája kihangsúlyozta telt, rugalmas, barnára sült testét. Darazsak zümmögtek körülötte, kitartóan köröztek a limonádéval teli poharak fölött. Olyan mérhetetlenül megkívánta a feleségét, hogy kénytelen volt hasra feküdni. Értelmetlennek találta kettejük helyzetét, és dühében görcsösen összeszorította a fogát. Abban a pillanatban gyűlölte a feleségét. Gyűlölte, mert úgy érezte, egy jelentéktelen, buta epizód miatt kegyetlenül és szándékosan rombolja le az érzelmeit. Biztos volt benne, hogy a felesége jól tudja, mennyire szereti még most is, ha nem is
