Irodalmi Szemle, 1988

1988/4 - BESZÉLŐ MÚLT - Kiss László: Egy elfelejtett reformkori népnevelő és akadémikus: Horvát József

400

B E S Z £ L 0 MOLT

jegyzőjét s később „titoknokát”: Schedel — ismertebb nevén Toldy — Ferencet! A Társaság folyóiratának, a Tudománytárnak negyedik kötetében14 A moszka literatúra jelen állapotja cím alatt „egy lelkes orosz dáma” levelének fordítását közli. A hölgy nehezményezi, hogy az írók a külföld remekeit fordítják, mert „miért for- détani olly országban, hol a nyelvek ismerete olly általános, s az olvasók mindig összehasonlíthatják a másolatot eredetiével?” Toldy lábjegyzetében nem ért egyet ezzel a felfogással. így replikázik: „nem mondom azt, hogy fordítás nélkül a nyelv magas polczára nem hághat a tökélynek; de azt, hogy ez által (eredetiek mellett) sokkal sebesebben jut oda, nem tagadhatni... a fordítások olly sokszínűséget szereznek a nyelvnek, mellyet csupán eredeti színek nem adhatnak soha (...) Az eredetiséget ne féltsétek, hol van; csak ott, hol nincs. És itt fordítások sem ártanak. Terjedjen csak — jeles és czél- szerű fordítások által is — világosság, és az emberi szellem eredetiséget is fog kifejteni.”15 S ezt, a terjesztést, az egészség- ügyi ismeretek terjesztését szolgálták Hor- vát könyvei is!

Egyébként a kérdést, „mikép érdemelhette ki Horvát, merő áttételek, s nem is a tudomány előmenetelére ható rendszeres alapmunkák, hanem nagyobb részt (...) vásári népszerű iratok áttételei által” az akadémiai tagságot, nem mi, hanem a legilletékesebb, Toldy Ferenc teszi fel elsőként.16 S válasza nem csak Horvá- tunk esetére érvényes. Toldy leszögezi, hogy 1830-ban a „természeti tudományok” parlagon hevertek. Ennek ellenére a természettudományi osztályban is meg kellett indítani a tevékenységet, mégpedig azzal, amivel lehetett: „meghonosítással" (értsd: fordításokkal). „így történt, s történt igen természetesen, hogy Horvát József orvosirodalmi munkássága tekintetéből 1830-ban a combinatióből ki nem maradhatott: tárgy-avatottsága, nyelvészi és stilistikai akkor nem közönséges ügyessége arra teljesen képesítették.”

Ami Horvát akadémiai munkásságát illeti — a pillanatnyilag birtokunkban levő adatok alapján — nem sokról számolhatunk be. Tény, hogy még 1831-ben a Társaság négy bizottságából a „jutalom kérdés sorsára, s az esztendőnként kijött magyar könyvek megítélésére” alakított „kiküldöttség” tagjává választják, osztálybeli

társával, Balásházyval, s egykori tanárával, Bitnitzzel egyetemben.17 A Tudós Társaság készülő Magyar tájszótáréi hoz szülőmegyéje, Vas tájszavait küldi be.18 1837- ben pedig a Társaság természeti gyűjteményét gazdagítja „egy physiologiai tekintetben ritka nevezetességű emberi monstrummal”.19 Ugyanaz év augusztusában a Társaság könyvtárának ajándékozza addigi megjelent munkáinak egy-egy példányát, illetve egy Lőcsén 1684-ben kiadott könyvet.20

Mint már rámutattunk, 1830 után mindössze két könyve jelenik meg. Az akadémia égisze alatt csak egyszer publikál, a Társaság folyóiratában a hidegvíz-gyógyászat történetét írja meg.21 Sajnos, az eredetileg négy részre tervezett tanulmányból csupán az első, A legrégibb kortól az arabokig c. fejezet jelent meg.

Oj könyveket nem jelentet meg, de azért a fordításnak nem fordít hátat Horvát. Sőt, fordítói fejszéjét egy hatalmas fába vágja: az ókor nagy enciklopédistá- jának, az idősebb Pliniusnak 37 kötetből álló Naturális históriáé c. latin nyelvű munkáját kezdi fordítani. „Magyarításában” el is jut a 20. kötetig, ám korai halála s a forradalmi események miatt fordítása kiadatlan marad.22 E nagy munka mellett kevés ideje marad egyéb tevékenységre. Könyvet már nem is fordít, csupán a kor német — elsősorban homeo- patikus beállítottságú — orvosi lapjaiból ismertet időnként egy-egy cikket az első magyar orvosi lap, az Orvosi Tár hasábjain.23 Csupán a teljesség kedvéért jegyezzük meg: az Orvosi Tár szerkesztője Bugát Pál.

Horvát utolsó éveiről nem találtunk értékelhető információt. A szabadságharcban — korára való tekintettel — már nem vehet részt, de a harci eseményeket fokozott figyelemmel kíséri. A honvédorvosok közt ugyanis ott küzd fia is: Horvát József Antal.24 Atyjától nemcsak az orvosi hivatás szeretetét, de a toliforgatás fortélyait is eltanulja. Már bécsi egyetemista korában az Orvosi Tárba Irogat, majd 1848-ban megjelenteti Néhány szó a gyógyszerészet ügyében c. merész hangú tervezetét.25 Ebben — korát messze megelőzve — elsőként javasolja a gyógyszeripar s gyógyszerkereskedelem államosítását! Sajnos, számára a szabadságharc még Világos előtt befejeződik: 1848. május 1-jén a se-