Irodalmi Szemle, 1988
1988/4 - NAPLÓ - Móser Zoltán: Feljegyzések Madáchról
N A P L Ö 393 A költőnek azt a testi funkcióját, amely valószínűleg soha nem létezett. ... lehet, hogy a Műzsa van előtte, de lehet — s ez legalább olyan valószínű —, hogy saját művével találkozik e pillanatban (persze ez végül is ugyanaz).” Vígh Tamás Madácha messziről és föntről néz le ránk: a Tréyédia és a tragédiák, egyéni drámák után. Mögötte a Mű és az Élet, előtte mi: figyelő, vigyázó szemmel. Szája néma, de mondani akar valamit. Valami fontosat, valami nagyot. E két szoborhoz képest nagyon is statikus Bokodi Lajos faragványa. Egy gondosan megmunkált, csiszolt fa, amiből csak az orr emelkedik ki. Erre esik először a pillantásunk: nem véletlenül, hisz pontosan középen van, a fönt—lent, a bal—jobb szimmetria tengelyében. Aztán a bajuszt látjuk, amely uralja szinte az egészet. Gyökérre, foggyökérre emlékeztet. A szájat nem látni. Aztán a hatalmas felületű homlokon állapodik meg szemünk: ezen is különlegessége okán. Mert szögletes, egyenesen lesimított, mint egy asztallap. A ráncokat mi képzeljük oda, akárcsak a szemet, amelynek csak a helye van meg. Mégis, így és ezáltal érezzük, hogy lát! És egyenesen néz, messzire. Ez a Madách az űrjelenet utáni Madách, aki az eszkimójeleneten gondolkodik: a végén, a befejezésén. A gondolattal teli költő társunkká válik, akitől e szobor láttán először elhúzódunk, hogy aztán véglegesen nagyon megszeressük. De nem így vagyunk-e a Tragédiával? 3 Az ember tragédiája nagyon sokáig magányosan élt bennem, de gyanítom, nem csak én voltam így! E kezdő mondat máris sejteti, hogy mind ez ideig így volt, de a mű most már társra, s talán társszellemre is akadt. Aki melléje társult bennem, az a franciák nagy költője és drámaírója, az 1955-ben meghalt (1868-ban született) Paul Claudel. Először csak egy- egy idézetre figyeltem fel, amikor drámáit olvastam. Amikor ezeket aláhúztam, még nem tudtam, hol hallottam, olvastam hasonló sorokat, mondatokat. Aztán néh'ny nap múlva ugrott be Madách neve és a Tragédia: ott találhatók a megfelelések, párhuzamok, hasonlóságok. De van más, nagyobb hasonlóság is köztük: Claudel minden drámája egy költő látomásának foglalata, tele monológokkal — költeményekkel, zsoltárokkal, himnuszokkal —, hasonlóan Az ember tragédiájához. Mindketten a Mindenséget próbálták — és tudták — megmérni, „versbe fogni”, s benne az ember szerepét, feladatát, hitét és nagyságát. „Vedd az egész világot” — hirdeti Claudel Dante-ódájában, s ez akár a Tragédia mottója is lehetne. Most pedig álljon itt néhány idézet Claudel drámáiból, illetve a TragédiábóU 1. a) „Ellent nem mond és nem dacoskodik, gondolkodó, akár a föld amely minden hangot befogad, S ami rossz, benne nem ver gyökeret. a, b, c — Részletek a cserényl templom freskójáról e — A nógrádsápi templom d — A cserényl templom f — A ludroval templom
