Irodalmi Szemle, 1988

1988/4 - Jaroslava Pašiaková: József Attila és Jiři Wolker lírájának párhuzamai

349

{Budapest, Renaissance 1938, majd ugyanebben az évben Bratislavában is).

(Itt jegyezném meg, hogy a készülő Magyar költők cseh antológiája százhúsz tervezett versének hetvennégy már kész cseh fordítását 1941-ben a Gestapo semmisítette meg, amikor Strakát elfogták és koncentrációs táborba hurcolták, ahonnan nem tért vissza.)

József Attila fordításai közül a Ballada a jutö szemeiről című vers fordítása állandó vita tárgya nemcsak Wolkerrel, hanem a fordítás etikájával és művészetével kapcsolatban is. E fordítás okán számos irodalomtudós fejtette ki véleményét: Kovács Endre, Gáldi László, Dobossy László, Bojtár Endre és mások, cseh részről pedig többek között Štépán Vlašin, a Wolker- monográfia szerzője, Richard Pražák és Rákos Péter. A vita tárgyát képező kérdés: vajon a Ballada a fűtő szemeiről című versben (Wolker többi balladájához hasonlóan) az egyéni sors általánosításáról van-e szó. Wolker hatásos metaforát alkalmaz: szem — izzó lámpa, melyet egyrészt a realitás, másrészt a szimbólumok síkján értelmezhetünk. „E kettő közötti feszültség a ballada konkrétságát és hatását erősíti” — mondja Štépán Vlašin. Tehát a hatást keltő konkrétságon van a hangsúly.

A mitikus szférába emelt fő téma azonban maga a munka, az életadó, de ugyanakkor pusztító, amely az „élet célja, eszköze és kenyere” (Wolker megfogalmazása barátjának, A. M. Pisának írt levelében).

F. X. Šalda új szimbolizmus forrását látta Wolker költészetében, mikor az új mítoszról ír, „melynek alapja minden élőnek minden élővel való valamiféle transz- formizmusa, mindennek kapcsolata és felcserélhetősége az új hit és az emberi szeretet médiumával”.

A transzformizmus lehetőségét érezhette József Attila is, mikor a munkás halandó kifejezést a munkás halhatatlan kifejezéssel helyettesítette. Ezzel azonban a vers jelentését a konkrétból az absztrakt síkba tolta el.

Tőzsér Árpád, aki szívesen és jól fordítja a cseh költőket (pl. Závadát, Flóriánt, Sotolát, de Nezvalt és Holant is), nem tartja helyesnek és megindokoltnak József Attila e beavatkozását. Wolker nem helyénvaló kisajátítását látja benne, Wolker konkrét reális látásmódjának absztrakcióval való felcserélését.

József Attila tudatosan alkalmazta a

halhatatlan szót a munkással kapcsolatban; hangsúlyozni és abszolutizálni kívánta szerepét abban az értelemben, ahogyan Wolker teszi a Ballada az álomról c. költeményben: „a hús-vér emberek a világ örökösei, akik a szép álmokat azzal ölik meg, hogy megvalósítják őket.” Az egyre erősödő fasiszta veszély idején ez a szócsere célszerű, impuizív, mobilizáló lehetett. (Annál is inkább, mivel József Attila Wolker Rosa Luxemburg-oratórium&t is készült lefordítani).

Más kérdés azonban, hogy a ballada eredeti kompozíciójának megbontása, a sajátos terminológia alkalmazása nem vett-e el a mondanivaló súlyosságából, sőt hitelességéből.

Tőzsérnek nem célja a deheroizálás, hiszen mint mondja, „a műfordítás-irodalomban nincs heroizmus” sem (Irodalmi Szemle 1986/10).

József Attila számára valószínűleg a munka és a munkás heroizálása volt a fontos. A munkát olyan — a közösségért való — tettként értelmezte, mely által az egyén leküzdi magányosságát, s ezzel saját halálán Is túllép.

Feltételezem, hogy a fordítás két lehetséges változata az eredeti ballada két lehetséges értelmezésének felel meg. Nemrégen, a Prágai Magyar Kultúrában tartott előadásom során megbizonyosodtam az eredeti Wolker-mű és a József Attila- fordítás hatásáról. A cseh hallgatóság (többségükben fordítók, szerkesztők, irodalomtudósok) egyértelműen elutasította a József Attila i megoldást, nem tartva azt sem autentikusnak, sem egyenértékűnek Wolker elgondolásával. Wolker érezte, s ennek megfelelően hangsúlyozta is, hogy az egyén — legyen bár munkás! — halandó, csak a műve (s a benne való hit!) a túlélő, a jövőt alakító.

Tőzsérnek az a véleménye, hogy nem kell abszolutizálni kitűnő egyéniségek fordításait. Bizonyítani igyekszik, hogy nem létezik egyetlen, végső, megbonthatatlan fordítás. Figyelemre méltó — és a véleményünkkel is közös — az az észrevétele, miszerint a költői tekintély sérthetetlensége tabuhoz vezet, és nem ösztönözhet új, akár szentségtörő fordítói kísérletekre.

Az eddig tárgyalt hasonlóságok és azonosságok mellett azonban arról sem szabad megfeledkeznünk, ami a két életműben már nem lehet azonos. Wolkert — 1924-ben bekövetkezett korai halála számos csalódástól megkímélte. Nem élte meg a fasizmus fellépését s annak kezdeti