Irodalmi Szemle, 1988

1988/4 - Jaroslava Pašiaková: József Attila és Jiři Wolker lírájának párhuzamai

347

Élete drámaibb volt, mint Wolkeré. Korán megismerte a fizikai munkát, az emberi önzést és kapzsiságot. Az első, aki felismeri a tizenhét éves fiatalember nem mindenapi tehetségét, Juhász Gyula volt, aki első verseskötete, a Szépség koldusa megjelenésekor megjövendöli helyét a kor legnagyobbjai sorában.

József Attila életművén belül három korszakot különíthetünk el. Első korszakának meghatározója a szegedi, bécsi, párizsi diákévek művészi hatásainak, élményeinek sokasága. Tizennyolc évesen A lázadó Krisztus című verséért bíróság elé állítják. A Horthy-reakció másodszor Tiszta szívvel című verse miatt támadja. Ez a korszaka 1927-ben zárul, mikor hazatér Párizsból.

Második korszaka az avantgárd irányzatok jegyében bontakozik ki; főként a látomásos, tragikus felhangokkal terhes szürrealizmus hatása jellemzi. Ezt a korszakát a Külvárosi éj című kötete zárja (1932), melynek hűvös fogadtatása letöri és elkeseríti a költőt.

Harmadik korszakára a párttal való szakítás nyomja rá bélyegét. Szektáns körök burzsoá dekadenciával vádolják; valószínűleg ez lehet az oka, hogy nem hívják meg a moszkvai írókongresszusra sem. A párt bizalmatlansága, szakítása élettársával, s utolsó nagy, viszonzatlan szerelmi fellángolása (Flóra) mind-mind ahhoz vezettek, hogy a labilis idegzetű költő 1930 óta időnként jelentkező betegsége — a skizofrénia — kiújul. 1936-ban, pszichoanalitikus kezeléseknek köszönhetően, állapota javul. Élete is rendeződik — az antifasiszta Szép Szó szerkesztője lesz. De mindez csak rövid közjáték; a költő 1937. december 3-án — harminckét évesen

— Balatonszárszón vonat alá veti magát.

A cseh költő életútja — jóllehet a gyermek Wolker morvaországi kispolgári környezetben nevelkedett, s anyja művelt és szenzibilis asszony volt — sok tekintetben hasonló József Attiláéhoz. Életműve

— korai halála miatt — egy tömbből fa- ragottnak, egyhúrúnak tetszhet. Felnőtté válása fájdalmas, összetett folyamat. Olyan fiatalemberből lesz öntudatos proletárköltő, aki tele van bizalommal embertársai iránt, hisz a szeretet és a jóság hatalmában.

Első kötetének (Host do domu — Vendég áll a házhoz) verseiben leginkább az ifjúi érzelmek tisztasága ragadja meg az olvasót, az a már-már pantetista életöröm, amely a létezés puszta tényéből fakad.

„Wolker mindent erotizál, az egész valóságot, minden emberi kapcsolatot” — írja Fedor Soldan. Szereti a tárgyakat, amelyek körülveszik; bizalmas viszonyban van velük: Véci (Dolgok), Poštovní schránka (Postaláda).

A szegény gyermekkor nyomasztó emlékei ellenére (anyja mosónő, az apja eltűnt) József Attilánál is fel-feltűnnek gyermeki bizalmat sugárzó versek, bár sokkal mélyebb szociális színezettel, absztraktabb megfogalmazásban, az emberek közötti harmóniát szomjúhozva (Kertész leszek, Nézem a lámpám j.

Mindkét költő optimizmussal telve, a társadalmi haladásba vetett hittel lépett az életbe. Költőként is nagyon hamar értek be. Az emberekhez, a dolgokhoz, a természethez, Istenhez való értelmi és érzelmi viszonyuk kezdetben tele van gyermeki bizalommal, de az élettapasztalatok súlya alatt racionálisan gondolkodó, fegyelmezett egyéniségekké válnak mind a ketten. Amit F. X. Salda Wolkerról mond, teljes mértékben érvényes József Attilára is: „Az a folyamat, amelynek során belsője külsővé, társadalmi-költői történésekké és folyamatokká vált, az ő esetében spontán (...) költészetének társadalmi funkciója természetesen képződő (...)”

Noha a két költő életműve időben nem esik teljesen egybe, s Wolker életműve — mivel huszonnégy éves korában meghalt — kisebb terjedelmű, művészi programjuk kiteljesedése rokon ütemű. A munka modern mítoszának és hőseinek költészetté szublimálása során egyformán kanyargós utat tettek meg. S ez az üt az egyéni sors nyomorúsága fölött érzett szánalomtól a racionális, a más emberek iránti felelősségteljes, közösségi kapcsolatig ível.

Mindketten elég erősek ahhoz, hogy el- oldozzák magukat szenvedő énjüktől, önzetlenül lemondjanak a szerelemről; József Attila a Flóra-versekben (Gyermekké tettél), Wolker a Dvojzpév noci (Az Éj duója) című versében, ahol ezt mondja: „ha elmegyek, nem akarom, hogy szenvedj”.

Hősiesen viselik kitaszítottságukat [Wolker: Kam pűjdu (Hová megyek), József Attila: Bolyongok). Mindketten elviselhetetlenül, az emberi és társadalmi normákon kívülrekedve élik meg a magányt. Távol áll tőlük a gondolat, hogy — a romantikusokhoz hasonlóan — a magányt az erős egyéniségek kiváltságának tekintsék. Számukra a magány büntetés és ve-