Irodalmi Szemle, 1988

1988/2 - Vaszil Dacej: Bedagadt ablaktáblák

Lofa megrándította a vállát — semmi különösről.

— Talán csak nem összeesküvést sző ellenem, hogy nem árulhatja el?

Majkut sem engem, sem Lofát nem hagyott szóhoz jutni, ellenben ujjával

megint megfenyegette Lofát: — Ne feledje, hogy én a beosztottjaimnak a veséjébe látok.

Majkut elment, s eltartott egy darabig, míg Lofa vissza tudott kanyarodni előző témájához.

— Marcela csalódott lesz ...

— Mi jobb szeretünk emberek közé járni — nem tudom, miért válaszoltam pont ezt. Lofa nem erősködött tovább, menni készült. — Ha segítségre lesz szükséged, szívesen megyünk.

— Legalább kiszellőztetitek a tüdőtöket — erőltetett mosolyt magára. — Nekünk tetszik ... ha mégis meggondolnátok ...

Nem gondoltuk meg. A feleségem csodálkozott, hogy minek kell Lofáéknak az a nyomortanya. Gyermektelenek, és azon a pénzen, amit a javításokra fordítanak majd, bejárhatnák az egész világot. De Lofa el volt ragadtatva a várától, másképp nem is nevezte az öreg iskolát. Minden szabad idejét ott töltötte. Minket nem hívott segíteni, pedig ajánlkoztam.

Äm később mégiscsak meginvitáltak bennünket egy hétvégére, hogy pihenjünk náluk.

— Ämultok, mi? — fogadott Marcela.

Lofa kezet nyújtott, és komolyan üdvözölt:

— Isten hozott. ..

— ... a várban — vágtam a szavába.

— No de ilyet! — csodálta körbe a feleségem a villát.

— Igyekeztünk egy kicsit — túlozta el kissé a szerénykedést Marcela.

— Méghogy egy kicsit! Minden olyan, mint új korában — díjazta elismeréssel a feleségem Lofáék munkáját.

Marcela beszédessé vált. Azzal kezdte, hogy látja rajtunk, mennyire sajnáljuk. A feleségem ügyesen elismerte, hogy nagyon szép itt, csak hogy más vágányra terelje a beszélgetést. Marcela azonnal a környékről kezdett áradozni: minden milyen csodálatos, nem messze ide patakocska is folydogál. Lofa azzal toldotta meg, hogy megtudta a falusiaktól, milyen kitűnő vize volt az iskola kútjának; ki akarja tisztítani, és csöveket szerel bele.

— Romantikus — foglalta össze a feleségem.

— És ami a fő, nyugalom van — hangsúlyozta Lofa még ezt az előnyét is a villának, azután beavatott legújabb terveibe: kerítést építenek, hogy senki se tátsa rájuk a száját.

— Azt ajánlották, hogy kint is építsünk egy kerti tűzhelyet — mondta merengve Marcela.

— Ha elképzelem az estét a tűz mellett! — élte bele magát a feleségem is.

De Marcela abban a szent minutumban reagált.

— Pont ezt nem akarjuk. Nem akarjuk mutogatni magunkat az embereknek. Vendégeket sem hívunk ide. Ti hozzánk tartoztok... Manapság mindenki irigy ...

Lofáék mindenféle Ínyenc falattal traktáltak, mégsem éreztük jól magunkat náluk. Útban hazafelé megjegyeztem, hogy Lofáék néhány hónapon belül befe- jeeik a villát. Megkérdeztem a feleségemet, nem bánja-e, hogy nem csatlakoztunk Lofáékhoz.

— Feszélyezetten éreztem magamat.. . Szép idő van — válaszolta a feleségem, és hálásan megsimogatta a vállamat. — Örülök, hogy eljöttünk tőlük.

Lassítottam, majd letértem egy erdei útra. Kiszálltunk sétálni egyet. Egy tisztásra értünk. Leültünk a patakocska partjára, és néztük áttetsző vizét. Nem