Irodalmi Szemle, 1988
1988/10 - ÉLŐ MÚLT - Révész Bertalan: A szülőföld és az iskola szerepe Czuczor Gergely költővé válásában
1203 a nemzeti és köznépi dalok időszerű kérdéseit taglaló írásai ragadhatták meg figyelmét. Ezekben a rousseau-i, illetve her- deri ihletésű eszmefuttatásokban olyan gondolatébresztő s tettre serkentő következtetésekkel találkozott, mint például: „Illik minden Nemzetnek magát és nemzeti tulajdonait megbetsülni minden nemzet éneke és tánca sajátos, egyéni színekkel rendelkezik44; a köznép dalaiban „a Nemzetnek természeti bélyege, erköltsi szokása, s életének foglalatosságai világosan kitetszenek”.45 Ezeknek a hatása alól nem vonhatta és nem is akarta magát kivonni. Hogy az ország különböző részéből ösz- szeverődött tizennyolc—húsz éves bencés növendékek a győri székházban ekkor verbunkos zenére verbunkos táncot lejtettek, azt Jedlik visszaemlékezése meggyőzően bizonyítja; azonban azt, hogy milyen szinten muzsikáltak, illetve táncoltak, rendel- keztek-e korszerű diákmelodiáriummal, mint a debreceni vagy a sárospataki diákok, nem tudjuk, legfeljebb gyaníthatjuk. Számunkra, persze, nem ez a legfontosabb, hanem az a tény, hogy néhány lelkes ifjú révén ez idő tájt már a rendház falai közé is behatolt a kor hazafias szelleme. Ugyanis a verbunkos muzsika művelése, gyors elterjedése valóban egyfajta nemzeti ízlésigényt, ízlésállapotot tükrözött, az egyre izmosodó nemzeti szellemnek a zene és a tánc nyelvén való megnyilatkozását jelentette. Éppen az ismert zenetudós, Sárosi Bálint figyelmeztet, hogy „amit mi ma verbunkos zenének nevezünk, annak a múlt század első felében még egyszerűen »magyar« volt a neve”.46 összegezésképpen tehát megállapíthatjuk, hogy a győri két év a spontánul megnyilatkozó gyermeki táncprodukciótól a magyar táncról szóló majdani értekezésig és verses vallomásig, s a népies dalköltészetig vezető úton jelentős állomás. 4. PESTEN. A MAGYAR TÄRSASÄG IHLETŐ HATÁSA Győrből 1820 szeptemberében-októberében ,.a Pesti Centrále Semináriumba küldettem elöljáróimtól a theologiai tudományoknak tanulására” — írja önéletrajzi levelében.47 Czuczor teológiai stúdiuma egybeesik Pest kezdeti időszakával. Pest mind sz mosabb kulturális-irodalmi központtá válásának fiatal toliforgatónak válik állandó otthonává: itt buzgólkodik évek óta Kazinczy triásza, éppen ekkor kezd formálódni Kisfaludy Károly Aurorája körül egy fiatal írói csoport, s úgyszintén itt jön létre az Aspasia zsebkönyv zászlaja alatt egy másik költői csoportosulás. Immár itt jelennek meg a legjelentősebb magyar nyelvű sajtótermékek: a Hazai és Külföldi Tudósítások, a Tudományos Gyűjtemény és az Aurora; itt rendezik meg évenként fényes irodalmi ünnepségek közepette a Marczi- bányi-díj kiosztását. A húszas évek elején, tehát költőnk tanulmányai idején, Pest- Buda ténylegesen már az ország irodalmi központja. A Kazinczy nyelvújítási mozgalma óta fokozatosan élénkülő szellemi irodalmi élet csakhamar megérinti a központi szeminárium zárt falai között élő kispapokat is. Már 1814-ben — Bilkei Pap Ferenc és Guzmucs Izidor kezdeményezésére nyelv- és irodalomápoló Magyar Társaságot szerveznek,48 s ezáltal a kispapok évekkel azelőtt induló munkássága, mely Berzsenyi költeményeinek kiadásában (1813) csúcsosodik, intézményes keretet kap. Amit Bodolay Géza úttörő vállalkozá- sú könyvében az irodalmi diáktársas gok munkáját összegezve elmond, az lényegében a pesti kispapokra is vonatkozik: „A társaságok tagjai sok irányú művelődésre törekedtek, a szépirodalom, tudományos és közérdekű irodalom újabb és újabb fontos alkotásait meglepő gyorsan beszerezték könyvtáraik számára, élénk érdeklődéssel figyeltek a költészetben az ízlésirány változásaira, jó érzékkel választották ki az újat, előremutatót, hamar felismerték a maradandó értékű költeményeket, regényeket, azokat olvasták és szavalták, s tájékozódó képességük a folyóiratok és napilapok kiválasztásában is világosan megmutatkozott. (...) Abban a korban, amikor az iskola még egyáltalán nem tanította a magyar nyelvű fogalmazást, a társaságok módot nyújtottak erre, kedvet ébresztettek az irogatásra, és széles értelmiségi réteget neveltek, amely nem ijedt meg a gondolattól, hogy tollat fogva a kezébe hírlapi tárcáktól kezdve nagyobb lélegzetű tudományos munkákig, önéletrajzi visszaemlékezésektől iskolatörténetekig sok mindennel hozzájáruljon egyre jobban szaporodó magyar nyelvű sajtótermékeinkhez.”49 Igaz ugyan, hogy a Társaság munkája az évtized fordulój. n hanyatlani kezd — oka részint a vezető egyéniségek elkerülése, de főleg a Szeminárium vezérkarának nemzetietlen, újat és haladást ellenző magatartása —, de a húszas évek elején,
