Irodalmi Szemle, 1988
1988/10 - NAPLÓ - Liszka József: A népművészet kutatója (Száz éve született Tichy Kálmán)
I 179 LISZKA JÓZSEF A népművészet kutatója Száz éve született Tichy Kálmán A szlovákiai néprajzi kutatás első korszakának egyik legmarkánsabb egyénisége — akinek lankadatlan ügyszeretete, munkabírása példaértékű lehet számunkra — a száz esztendeje született Tichy Kálmán, a rozsnyói festőművész, újságíró, múzeum- szervező. Életművével, annak elsősorban szépirodalmi vetületeivel Turczel Lajos foglalkozott behatóan.1 Most a kerek évforduló kapcsán Tichy Kálmánra, a néprajzgyűjtőre emlékezünk, közreadva három levelét is, amelyet barátjának, kollégájának, az érsekújvári festőművész-rajztanárnak és néprajzi gyűjtőnek, Thain Jánosnak írt. A Trianon előtti Magyarországon szű- kebb pátriánkon belül a néprajzi gyűjtő- és kutatómunka területén színvonalas helyi kezdeményezésekkel szinte nem is találkozunk. így a Csehszlovákia megalakulása után kisebbségbe került magyarság néhány érdeklődő szellemi emberének a szó szoros értelmében a semmiből indulva kellett megteremtenie a néprajzi kutatómunka alapfeltételeit. Tichy Kálmán volt tájainkon az első, aki az új körülmények között fölemelte szavát a néprajzi gyűjtőmunka fellendítése érdekében. A rimaszombati Gazdanaptárban 1921-ben megjelent írásában a rohamosan pusztuló népművészet minél gyorsabb megmentése mellett érvelt.2 Ennek az első írásnak a hangvétele, a népművészet pusztuló értékeinek megmentése melletti fáradhatalan érvelés aztán végigvonul egész munkásságán: saját kutató- és publikációs tevékenységével párhuzamosan állandóan talál ürügyet, hogy másokat is serényebb munkára ösztönözzön.3 Így a majdani sarlósokat magába tömörítő Szent György Kör cserkészeinek a figyelmét is ő irányította rá a népi kultúra értékeire.4 Egy 1938-ban megjelent összefoglaló dolgozatában buzdító és irányszabó jellegű korábbi írásainak mintegy summázatát adja. Itt már a konkrét feladatok kijelölésére is kísérletet tesz, kezdve a gyűjtőmozgalom megszervezésétől, a tárolás, a dokumentálás fázisán keresztül a publikálásig, illetve az egyes népművészeti ágazatok kisiparszerű, idegenforgalmi célzatú fellendítésének kérdéséig szinte mindenre kiterjed a figyelme. Saját érdeklődési körének megfelelően azonban nem a széles értelemben vett népi kultúra tudományos vizsgálata, dokumentálása a célja: mindössze a népművészet, pontosabban a népi díszítőművészet körére leszűkítve tárgyalja a kérdést.5 Ami saját gyűjtő-, kutató- és dokumentáló munkásságát illeti, az teljes egészében a népi díszítőművészet kérdéskörén belül marad. Magyarázza ezt végzettsége: két esztendőt Hollősy Simon müncheni iskolájában tanult, majd 1911-ben a budapesti Képzőművészeti Főiskolán szerzett rajztanári oklevelet.6 Az általa vizsgált szűkebb tárgykör jellegéből, illetve képzettségéből adódik, hogy azok a dokumentációs rajzai a legértékesebbek, amelyeken a gömöri tájak népművészeti alkotásait örökítette meg, s amelyeket közzétett a korabeli szlovákiai magyar lapokban.7 Nyilván rengeteg rajza is lappang valahol. Szükség lenne ezek felkutatására, elemzésére, publikálására! Még életében a budapesti Néprajzi Múzeumnak ajándékozott egy több rajzból álló kollekciót a gömöri nép építészetéről.8 Rajzaival ellentétben írásai — romantikus, csevegő hangvételük miatt — elég kevés konkrét, tudományosan is értékelhető adatot tartalmaznak. Ismereteink szerint csupán a gömöri pásztorok díszítőtechnikájáról írott dolgozata kivétel, ebben ugyanis — Madarassy László akkoriban megjelent, a dunántúli pásztorművészeket bemutató könyvének mintájára — megbízható, aprólékos leírását adja tárgyának.9 Konkrét népművészeti kutatásai mellett — amelyeket egyébként egy időben az ún. Masaryk Akadémia anyagilag is támogStott — szervező munkája is figyelemre méltó.
