Irodalmi Szemle, 1987
1987/4 - VALLOMÁS - Turczel Lajos: Az érsekújvári reálgimnázium padjaiban
VALLOMÁS ben, amelybe verseket írtam be, ott található az olvasmányaim folyamatos jegyzéke 1935. III. 9-től kezdve egészen az első egyetemista éveimig, 1939—40-ig, mikor is a nyilvántartást már felületesen végeztem. Közel háromszáz elolvasott könyv van itt feltüntetve, s közülük kétszáznál több a gimnáziumi évekre esik. Akkori olvasmányaimban az alábbi harminc-negyven nevesebb írónak a következő részesedése van: Ady Endre (4), D’Annunzio (1), Scha- lom Asch (1), Babits Mihály (5), Balázs Béla (1), Iván Bunyin (1), Karéi Capek (2), Dosztojevszkij {4], Ehrenburg (2), Feuchtwanger (1), Flaubert (2), Anatole Francé (3), Gárdonyi (2), Gobineau (1), Gorkij (1 j, Knut Hamsun (4), Victor Hugó (2), Illyés Gyula [2J, lókai Í31. Karinthy Frigyes (3), Kassák (3), Kipling (1). Kosztolányi (5), Kuncz Aladár (1), Zelma La- gerlöf (3), Thomas Mann (1), Márai Sándor (2), Móricz (7), Iván Olbracht (1), Puskin (1), Reymont (1), Remarque (2), Lewis Sinclair (2), Strindberg (1), Szabó Dezső (6), Szabó Pál (1), Szabó Zoltán (1), Szerb Antal (1), Tamási Áron (4), Tolsztoj (4), Sigrid Undset (2), Werfel (2), H. G. Wells (3), Stephan Zweig (1). Az olvasmányokkal kapcsolatban még néhány megjegyzésem van. Az olvasott könyveket a jegyzékbe soroláskor oly módon értékeltem, hogy a gyengébbeknek tartottakat aprócska betűkkel írtam, s a mércém általában jónak bizonyult. A gyenge írók és „felesleges” könyvek (például detektívregények) aránya a jegyzékben igen kicsi. Utólag — naplóm újraolvasása révén is — megállapítottam, hogy lajstromozó szorgalmam néha a gimnáziumi évek alatt is lanyhult, s ily módon a jegyzékből igen sok könyv kimaradt. Azonkívül az iskolai kötelező olvasmányokat se jegyeztem fel, ami magában is tekintélyes számú szerzőt és könyvet jelent. 3. A negyedik és ötödik osztály idején egy ismerős családnál voltam kvártélyon és koszton a kicsike Szalag utcában. Öreg házigazdám: a katonás tartású Bencze István kegydíjas erdész és a szegénységet, bajokat is kikacagó Szent Ferenc-i lelkületű kedves felesége fiukként szerettek, és mindig Lajoskának szólítottak. Az ő gyerekeik — egy lány még volt belőlük otthon — rossz tanulók voltak, s így én a nehéz első évemben a nagy szorgalommal, utána pedig a sikereimmel az elképzelt jó tanulót testesítettem meg szemükben. A hatodik osztályban felváltva két helybéli osztálytársamat instruáltam lakásért és kosztért, a hetedikben pedig a párkányi Loczner Lacival és a bélai Matuska Pistával Benczééknél béreltünk szobát, amelyben az utolsó évben a peredi Barczi Ambrus is beköltözött. A hatodiktól kezdve az instrumentálással már annyit kerestem, hogy abból fenn tudtam tartani magam, annál inkább, mert az V—VIII. osztályban 400 vagy 500 koronás évi ösztöndíjat is élveztem. A kosztolás a hetedikben-nyolca- dikban kissé problematikus volt. 8-10 társsal együtt egy ideig a városi szegénykonyhán kaptunk olcsó és annak megfelelően híg ebédet, utána pedig négyen-öten a ferencrendi kolostor ebéd- és vacsora- kosztosai lettünk havi 100 koronáért. Itt már kitűnő volt az eledel, pedig csak a fráterek ételéből jutott nekünk. A szokásos ferencrendi koldulásra a mi vidékünkre is eljárogató egyik konyhai fráter az én porciómat mindig megtetézte, de kérésre a többieknek is szívesen adott ráadást. Az instruktorkodás és az állandó szenvedélyes és „hivatásszerű“ olvasás igen lefoglalta a szabad időmet, úgyhogy más elfoglaltságra, szórakozásra vagy a jómódú diákoknál szokásos nyelvtanulásra nemigen volt módom, de a helybéli híres labdarúgócsapatnak, az ÉSE-nek a mérkőzéseire híven eljárogattam, hiszen az utolsó években ott játszott két osztálytársunk is: Prohászka Laci és Szklenár Jóska. A Földes-színtársulatnak két-három hetes évadja volt Érsekújvárban, s előadásaiknak természetesen szorgalmas látogatója voltam. Hetente kétszer-háromszor benéztem a járási ,,citárná”-ba (olvasóterembej, hogy az ott található kevés magyar sajtót átnézzem, de nyelvgyakorlásként olvasgattam a szlovák lapokat, köztük irodalmiakat is, aminek aztán az a haszna lett, hogy a szlovákórán a felelésnél olyasmiket is tudtam mondani, ami nem volt a tankönyvekben. A nívós pozsonyi Magyar Újság irodalmi folyóiratokkal vetélkedő egykoronás vasárnapi számát meg szoktam venni, a Prágai Magyar Hírlap folyamatos olvasása pedig úgy vált lehetségessé számomra, hogy Bencze bácsi a szomszédoktól mindennap kölcsönözte az előző számot. A hetedikben néhány osztálytársamat rábe
