Irodalmi Szemle, 1987
1987/8 - FÓRUM - Klimits Lajos: Néhány megjegyzés a drámáról és a színjátszásról
FÓRUM konferenciákat rendezni, azok anyagi feltételeit biztosítani költségvetéséből. Ha igény van rá, s nézetem szerint van rá igény, meg kellene rendezni az írószövetség irányítása alatt egy szakmai konferenciát, amely felmérné a csehszlovákiai magyar dráma jelenlegi helyzetét és perspektíváit. Az ilyen konferencia megrendezését nézetem szerint azoknak az intézményeknek kellene kezdeményezniük, amelyek a dráma megvalósítói, tehát elsősorban felelősek érte: a Magyar Területi Színház és a Csehszlovák Rádió Magyar Főszerkesztősége dramaturgiái. A Konferencia koncepciójának jóváhagyása után az Írószövetség bevonhatja a konferencia megrendezésébe a Drámai Művészek Szövetségét és a Művészetkritikai Intézet mellett működő Színházi Intézetet is, amely évek óta gyűjti és rendszerezi a nemzetiségi drámával, színházzal és rádiózással kapcsolatos dokumentációs anyagot is. Az írószövetség Magyar Szekciójának kritikai szakosztálya tervébe vehetné, hogy rendszeresen megvitatja a Mateszban bemutatásra kerülő csehszlovákiai magyar drámákat, még jóval a próbák megkezdése előtt, hogy az esetleges észrevételeket a színház fel tudja használni. Természetesen ezt a színháznak is igényelnie kellene. Az ezzel járó anyagi feltételeket (a kézirat sokszorosítását) az Irodalmi Alapnak módjában van anyagilag támogatni. A Magyar Szekció mellett működő kritikai szakosztály rendezhetne rendszeresen szakmai megbeszéléseket a Matesz, illetve a rádió egy-egy évadjáról, természetesen elsősorban a csehszlovákiai magyar művek bemutatásának szempontjából, akár a fővárosban, akár a színház székhelyén, bevonva az alkotókat és az érintett intézmények vezetőit. A szakmai továbblépésre megvannak a lehetőségek, ezeket ki kell használni, kell tudni élni velük. A kezdeményezést a legilletékesebbeknek, a dramaturgiáknak kell szorgalmazniuk és a segítséget minden nehézség nélkül megkapják, sőt a párt- és állami szervek részéről támogatásban részesülnek. Az ölbe tett kézzel való várakozás, az egymásra mutogatás nem lendít a dolgokon. Ezen a téren is szükséges az új gondolkodás, a nyilatkozatok és siránkozások helyett a tettek. A fentiekből úgy tűnhet, hogy a csehszlovákiai magyar drámaírás ügyét csupán a hivatásos „megvalósítókra” korlátoznám. A kérdés nem ilyen egyszerű. A Csemadok alapszervezetei, a népművelési központok, szövetkezeti és üzemi klubok s az iskolák égisze alatt 192 amatőr színjátszó csoport, 59 kisszínpad és irodalmi színpad, 23 bábegyüttes működik. A színjátszó csoportok zöme hagyományos dramaturgiát folytat. Igényeiknek és adottságaiknak megfelelően általában a „kész” darabokból választanak megfelelőt bemutatásra. Többnyire a már hivatásos színházakban sikert aratott művekből választanak, gyakran a legkisebb dramaturgiai beavatkozás nélkül viszik színpadra a darabokat. Az amatőr együttesek rendezőinek felkészültsége nem mindig felel meg korunk igényeinek. Gyakran a kiválasztott darabon nem tudják elvégezni a dramaturgiai munkát, nem tudják a bemutatandó darabot az együttes feltételeire, lehetőségeire alkalmazni. Pedig a Népművelési Intézet, a kerületi és járási népművelési központok már évek óta, szinte rendszeresen képezik az amatőr rendezőket. Nyilván nem nagy sikerrel. Azt az utat sem tartom járhatónak, hogy egy-egy élvonalbeli színjátszó csoport hivatásos rendezőt kérjen fel a kiválasztott darab színpadra állítására, még ha az anyagi lehetőségei indokolttá teszik is ezt az igényt. Mert más feltételek és lehetőségek között dolgozik a hivatásos művész, és mások a feltételei és lehetőségei az amatőrnek. Ezzel természetesen nem kívánom lebecsülni az amatőr színjátszók semmi mással nem pótolható tevékenységét. Sőt! Ellenkezőleg. A leggyakoribb panasz amatőr színjátszók részéről, hogy nincsen elegendő színmű, amiből választani lehetne. Szerintem a probléma nem mennyiségi, hanem minőségi kérdés. Az Irodalmi Ügynökség (Li- ta) már évek óta panaszkodik, hogy a kiadott darabok gyakran porosodnak a kiadó polcain. Nincsen irántuk kereslet. Nyilván ez abból is adódik, hogy a kiadói politika sem mindig az adottságoknak megfelelő. Aki a darabok kiadását javasolja, gyakran nem ismeri eléggé az igényeket. S ez minőségi kérdés. A minőség alatt értem az esztétikai követelményeket, de a megvalósítási lehetőségeket is. Ha a megjelentetett darab nagy létszámú színjátszó csoportot igényel, ha a rendező nem tud találni az egyes szerepekre alkalmas színjátszót, vagy ha az együttes anyagi feltételei nem teszik lehetővé a
