Irodalmi Szemle, 1987
1987/8 - NAPLÓ - Szigeti László: „A képzőművész ne csak szavakkal bizonyítson”
BESZÉLGETÉS KOPÖCS TIBORRAL BESZÉLGETÉS KOPÖCS TIBORRAL BESZÉLGETÉS KOPÖCS TIBORRAL BESZÉLGETÉS KOPÖCS TIBORRAL N APLÓ vetkezőt felelted: „Intézményesítetten nem, de az a törekvésünk, hogy legalább tudatunkban legyen csehszlovákiai magyar képzőművészet, illetve olyan, amely kisebbségi mivoltunkat fejezi ki.” Mi a helyzet ma? • Hogy miket mond az ember? Ma úgy látom, hogy szlovákiai magyar képzőművészet csak jogalmi szinten létezik, egyébként nincsen. Vannak egyének, egyéniségek a szlovákiai képzőművészetben, akiknek a nemzetisége magyar, s piktúrájukban föllelhetők a sajátosan szlovákiai magyar lelkület nyomai. Ilyennek tartom Lőrincz Gyula több csallóközi tájképét, Bácskái Béla jellegzetesen gömöri képeit, a Szabó Gyula grafikái, Dúdor István festményei, rajzai tükrözte pszichét, korállapotot, de ezek még nem bizonyítanak kimondottan magyar mentalitást. Ezzel nem a magyarságukat vonom kétségbe, inkább kitágítom létérzéseiket, és a közép-európai ember vívódásainak, küszködéseinek mondom őket. De ismétlem, nem látok benük tipikusan magyar mentalitást. — Lipcsey György júniusi, dunaszerdahelyi tárlatnyitóján beszélhettem Ku- bicko Klára művészettörténésszel, aki azt mondta, a következő pöstyéni szabadtéri szoborkiállításra elviszi Gyuri néhány szobrát, amelyek nagyon fognak különbözni a többiektől... Ha valamelyik galériánk felkínálná nekem, hogy rendezzek egy szlovákiai magyar tárlatot, akkor az itteni népiélek mozgásait, az afáziáinkat, vágyódásainkat és elvágyódásainkat tükröző képek és szobrok tucatját tudnám kiállítani, ami teljesen más lenne, mint egy cseh vagy szlovák vagy lengyel, esetleg osztrák reprezentációs tárlat. Bármily paradoxon, esztétikai értelemben alig lenne különbözőség, csak annyira, amennyire minden jó alkotó stílusa sajátos, vagyis eltér a másiktól, az alkotások szellemisége értelmében viszont a különbség élesen megmutatkozna. • Hogy megérts: számomra az utolsó magyar festő Munkácsy volt. Bár Párizsban élt, képeinek tematikája, hangulata magyar volt. Csontváryban viszont már nem érzek magyar ízt. Kozmopolita volt, emberiségre szabott művészetet művelt, még ha a magyar nép felemelkedéséért is tette, amit tett. Egy másik hasonlat. Fulla is csak annyira szlovák festő, amennyire Csontváry magyar, mert ó sem a szlovák embert, hanem az egyetemes létben gondolkodó lényt ábrázolta. Milos Bazovsky azonban egyértelműen szlovák lelkületű, még ha európai rangú is. Képein ott van a szlovák táj, annak hangulata, tárgyi világa. A mai szlovákiai magyar képzőművészetnek vajon mi a sajátos tárgyi világa, amiként Bazovskyéban a faház, a hegyek, Munkácsyéban a magyar népi élet tárgyi világa? Semmi. Nem véletlen, hogy olyan tendenciákat vélek felfedezni kortársaimnál, hogy mindegyik menekülni akar a nemzetiségi kötöttségtől, ha úgy tetszik, provinciális szemlélettől, és európai akar lenni. — A fentieket úgy értelmezem, hogy te elsősorban a témában látod a nemzeti vagy nemzetiségi tartalmak megtestesülését, ezért akár arra is gondolhatnék, hogy szerinted az absztrakt, az elvonatkoztatott képzőművészet nem lehet nemzeti jellegű. • Nézd Kassákot! Az ő piktúrája mitől lenne magyar? Vagy Bálint Endrét. Mitől magyar az ő elvont, szürreális, absztrahált festészete? Attól, hogy képeinek azt a címet adta: Szentendrei motívumok? Nézd, számomra a „csehszlovákiai magyar” történelmi kategória, és nem esztétikai, maradjunk ennyiben. Még akkor is, ha ez szomorúnak tűnik. Egy tény, én nem lehetek más, mint magyar. Csehszlovákiai magyar. Itt élek, itt vagyok otthon. — Akkor váltsunk: ötvenéves vagy. Eddig csak egyetlen könyv, a Kisgaléria című antológia mutatott be többedmagaddal, pontosan tíz éve, s közíiletek egyedül a már halott Bácskainak jutott önálló monográfia. Ki a vétkes ebben a mulasztásban? 9 Nem akarok elmarasztaló véleményt mondani arról az intézményről,
