Irodalmi Szemle, 1987

1987/1 - FIGYELŐ - Pokes János: Hiteles képet a múltról

ténészeknek. Ugyanakkor a kolozsvári Korunk 1971. augusztusi számában megjelent ■a Nemzetiségi munkaprogram című anyag, mely meghatározta és kitűzte a jövő feladatait ezen a téren. A Kriterion megkezdte, 111. folytatta az ún. Fehér Könyv és a Téka sorozatok kiadását, a Politikai Könyvkiadó pedig a Testamentum sorozat megjelentetését. Az utóbbi gondozásában 1976-ban újabb nagyreményű sorozat indult útjára Tanulmányok a romántai együttlakó nemzetiségek történetéből és testvéri együttműködéséről a román nemzettel címmel. Az elmúlt tíz év alatt azonban csak két kötet jelent meg, az egyik a magyarok, a másik pedig a németek múltjával kapcsolatban közöl egy tucat hasznos és érdekes tanulmányt. Mindkét kötet románul is olvasható.

■ A második világháború óta megjelent legjelentősebb történelmi művek számbavétele meghaladja e cikk kereteit, lehetőségeit. Néhány könyvet és nevet azonban mégis fontosnak érzek megemlíteni, hogy konkréttá és kézzelfoghatóvá tegyem az ■eddig elmondottakat. Elsőként az 1957-ben megjelent Kelemen Lajos Emlékkönyvvé szeretnék emlékeztetni, mely magyar, román és német szerzők tanulmányainak közlésével — a bevezető szerint — „az együttélő nemzetiségek egymásra találásának, tudósaik termékeny együttműködésének” útját egyengette és egymás történelmi hagyományainak kölcsönös megbecsülését példázza. A közös történelmi hagyományokat, a mai Románia területén élő magyarság múltját és kapcsolatait a románsággal, Bányai László vázolta fel a Közös sors — testvéri hagyományok című, 1973-ban kiadott monográfiájában. Nagyon értékes Binder Pál Közös múltunk című könyve, mely 1982-ben jelent meg és a románok, magyarok, németek és délszlávok feudalizmus kori falusi és városi együttéléséről szól. A szerző egyebek közt hangsúlyozza: „A középkorban a natio fogalma inkább kötődött a születéshez, származáshoz, az apa nemzetiségéhez, az anyanyelv szerepe akkor másodrendű volt. Ezért és számos más okból a különböző etnikumok együttélése nem téveszthető össze a modern értelemben vett nemzetek és nemzetiségek közötti kapcsolatokkal.” A könyvben bőven találunk szép, megszívlelendő példákat az együttélés módozataira. Akárcsak Turzai Mária A Vásárhelyi Találkozó... a történelem önmagát gondolta című, 1977-ben kiadott művében,

mely az emlékezetes 1937-es erdélyi népfrontos esemény talán legátfogóbb monografikus feldolgozása.

■ Az 1848-as magyar polgári-demokratikus forradalom és szabadságharc, melynek több sorsdöntő eseménye Erdélyben játszódott le, szintén vonzza a romániai magyar történészeket. A sok értékes mű közül megemlíteném az 1848. Arcok, eszmék, tettek című tanulmánykötetet (1974).

■ Kiemelt helyen szerepel a székelység múltjának kutatása. Ezzel a témával szinte minden romániai magyar történész foglalkozott, 111. foglalkozik. Közülük az egyik legjelesebb Imreh István, kinek az 1973-ban megjelent A rendtartó székely falu és az 1983-ban kiadott A törvényhozó székely falu című művei komoly szakmai sikert arattak. Imreh István így vallott a történész munka fontosságáról: „Mondanunk kell a törvényhozó, a rendtartó falu, a közösség történetét. Mondatja velünk az ősöknek sok-sok nemzedéke, akiktől szülőföldet jussoltunk, akik az »élet«-nek keresztelt telkeinken az elődök egymást váltó generációinak otthont teremtettek, oltalmazva e hajlékokban lakó véreiket s gyakorta szomszédokat is.” Érdemes felfigyelnünk arra is, amit a szerző néhány sorral később a történelmi munkák -közzétételének szükségességét indokolva húz alá: „Végül szólnunk kell arról, hogy szükséges az embereknek, de a népeknek, nemzeteknek is az önérték- tudat. Az olyan büszkeségre buzdító önérzet, amely nem mások ellen támaszt ellenérzéseket, hanem rokont illető szeretettel kapcsol egybe azokkal, akik maguk szintén kialakították az emberi társas kapcsolatok, a munkavégzés hasonlatos jó keretét.” Megszívlelendő, megfontolandó, igaz szavak.

■ Az elmúlt időszakban nagy számban jelentek meg színvonalas helytörténeti munkák is, mint például Kős Károly Kalotaszegi krónika ja (1973).

Az eddig felsorolt munkák mellé még odakívánkoznak Jordáky Lajos és Bodor András egyetemi előadássorozatai, Jakő Zsigmond és Benkő Samu Erdély művelődéstörténetével foglalkozó írásai, illetve Fazekas János, az ismert politikus és történész székely tárgyú dolgozatai.

■ Ugyancsak szólni kell a hagyományos erdélyi memoárirodalomról, mely az utóbbi években ismét terebélyesedni látszik. Nagy István, Balogh Edgár, Kacsó Sándor, Bányai László és Veress Pál emlékiratai