Irodalmi Szemle, 1987
1987/1 - FIGYELŐ - Keszeli Ferenc: Tallós Prohászka István
öreg proletár, akt jobb sorsra volt érdemes, ám akit a sorsból korántsem a saját jobb sorsa érdekelt elsősorban, hanem az, hogyan élnek, jobban élnek-e azok, akik élete során olyan fontosak voltak a szívében. Mesélik: volt idő, amikor egy-egy tál levesért festett képeket. Remekműveket is — bár állíthatom, egyetlen képén sem fedeztem még fel soha a mű születésének kényszerítő körülményét, magyarán szólva azt a jelet, mely szerint sejthető lenne, hogy úgymond ellinkelte volna a vásznat. Persze, sokszor vászonra sem tellett. Hogyan is tellett volna, ha levesre- való fillérekkel sem becsülte őt meg a kora? ■ Gyémántot dobnánk a szemétdombra, ha elfelednénk őt. Jó érzés tudni, hogy nem így van. Hogy Somorján és a Csallóközben helyet, értéket és megbecsülést kaptak a megmaradt képei, s becsületet kapott az emléke is. Az egyetemes magyar festészetben, kivált pedig annak legfontosabb periódusában, a huszadik századiban még korántsem teljes mértékben töltötték ki az őt megillető rubrikát. Ezért fontos, hogy életművének legfontosabb alkotásait mielőbb együtt láthassuk. Nem kevésbé fontos az is, hogy ezzel együtt egy monográfia s ezen belül a műveit bemutató album lásson napvilágot. ■ Az igazán jelentős művészekről — mint amilyennek mi Tallós Prohászka Istvánt okkal valljuk — rendszerint haláluk után derül csak ki, milyen jelentős művel alkottak életük során. Bármilyen furcsa, de azt kell megállapítani, hogy ezt a festőt, míg élt, többre becsülték, gyakrabban méltatták, mint most, a halála után eltelt egy évtizednél Is hosszabb idő során. Végleges felfedezése tehát még hátravan. És azt sem lenne illő elhallgatni, hogy életében lényegesen több műve került közönség elé, mint napjainkban. ■ Gátlásos ember volt. Amikor a Velencei Biennáléra benevezték — jelölését visszavonta, mert nem tudta elhinni, hogy őt ebben a mezőnyben nevezni méltónak találják. Csalódott is volt, s csalódásának oka az volt, hogy a sors szülőhelyének elhagyására kényszerítette Tekintsünk csak végig a hozzáférhető hagyatékon, vagy akár csak töredékén annak! Aztán vall- junk: lehet-e kétségünk afelől, hogy Tallós Prohászka István hovatartozásának tudata tiszta volt és emberi. És lehet-e kétségünk afelől, hogy sorsa és műve huszadik századi volt. Ennek jegyében kell kezelnünk művészi, emberi hagyatékát — nem feledve azt, hogy kommunistákhoz, igazi proletárhoz méltón példásan progresszív volt. B Ha a küldetés úgy diktálta, karikatúrákat rajzolt a lapoknak. Ha a kenyérgondok úgy hozták, könyveket illusztrált, később pedig — mint arról már szó esett — remekműveket festett azoknak, akik — elismerően vagy lenézően — egy tál étellel egyenlőnek, vagy spekuláns módon annál sokkal többet érőnek tartották a műveit. Sebaj! Fontos, hogy ezek a művek megszülettek, s ennél is fontosabb, hogy ne kallódjanak el. Tisztelet tehát a szorgalomnak, mely azokban az emberekben testesült meg, akik Tallós Prohászka István hagyatékát megőrizni és fölmutatni akarják. SE Megfestette a vasárnap délelőtti falusi kocsmaudvarok kuglizóit, a krumpliszedőket, és Csallóközi kultúrpolitika címen is készített rajzokat 1931-ben. A Vörös Hadsereg előrenyomulása című képe szinte példátlan módon távol áll minden programszerűségtől. Illusztrált történelmi mondákat, meséket, tervezett könyvborítókat, sorozatot készített Petőfi János vitézéhez, maradt utána néhány önarckép, s jó néhány portré a kortársakról, például Sely- lyei Józsefről, akivel okkal érzett oly szoros rokonságot. Bebarangolta a Csallóközt — számtalanszor. Aztán a Dunántúli. Távolabbra talán a kíváncsiság vezérelte: hol is ér véget a Csallóköz, pontosabban az az emberi sors, ami e tájnak sajátos természetéhez tartozott. És rajzolta szenvedélyesen a budai várhegy és a Gellérthegy közé ékelődött, ősi, festői Tabánt, aztán Veszprémet, Várpalotát, majd Mosont. ■ Műveit az teszi széppé, ami keserves azokban. Könnyeddé pedig az, ami nehéz. De ugyanez képes drámai erővel megtölteni, fájdalmas hangsúlyt adni mindannak, amit ábrázolni méltónak, vagy inkább azt mondanám: elkerülhetetlennek talált. Bármilyen szomorú is volt az élete — a szemlélete sosem lett pesszimista, mert politikai állásfoglalásától sosem lehettek mentesek a művei, mert egy emberibb jövőre adta le szavazatát. Álmodozott is sokat, képzelgett, szorongott is. És jóllakni sokszor csak képzeletben tudott, a szorongásoktól pedig képei által próbált szabadulni. ■ Somorja, Körtvélyes, Csölösztő, Dobor- gaz, Vajka, Bodak és Nadasd. A helységek neveit hosszasan lehetne sorolni.
