Irodalmi Szemle, 1987
1987/7 - HOLNAP - Balla Kálmán: A Holnap jelenéből irodalmunk jövőjébe
HOLNAP E két mérvadó véleményre (javaslatra!) nem csupán azért hivatkozom, mert témámba vágnak, hanem mert szerény mellékletszerkesztői tapasztalatom megerősíteni látszik őket. Hogyne örültünk, hogyne örültem volna, amikor a Kulturális Minisztérium ajánlásának köszönhetően állandósult a Holnap, és megalakult a Fiatal írók Köre! Annak is jele volt ez, hogy intézményeink hajlandóak alkalmazkodni az igényekhez és a realitáshoz. Ahhoz nevezetesen, hogy nemzetiségi irodalmunkban egyre több (minden korábbi időszaknál több) nemzedék van jelen egyidejűleg. Jelen van, tehát alkot, és alkotásait publikálni szeretné. És épp ezen a téren alakultak ki feszültségek a nyolcvanas évek derekához érkezve. Két okból is. Az elsőre utaltam már az imént: arról van szó, hogy nemzetiségi sajtónk szerkezete — ezen belül az irodalmat közlő folyóirat és rovatok —* abból az időszakból származik, amikor ez az irodalom a mai termésnél sokkal kevesebbet produkált minden tekintetben. Irodalmunk nemzedékeinek és alkotóinak száma ma jóval nagyobb, mtnt 25—30 esztendeje — ám publikálási lehetőségei csak alig bővültek. (Zárójelben hadd tegyem hozzá: mindez nem csupán a szépirodalomra érvényes, hanem egyebekre is, legkivált a társadalomtudományi szakirodalomra.) A feszültségek további oka — és vetülete — voltaképp a vázolt helyzet következménye. Lapjaink irodalmi rovatainak szűkössége és esetleges volta, terjedelmet korlátozó jellege az egyetlen folyóirat, a Szemle túlterheltségét eredményezi. (Nóta bene: A túlterheltségnek egyéb okai is vannak. Ismét utalok a társadalomtudományok művelőire.] A krónikussá váló anyagtorlódás, az elégtelen — és egyoldalú — közlési lehetőségek eredője a gyakorlatban az a helyzet, amelyről elmondható: irodalmi rovataink s folyóiratunk a meglevő — s néhány évtizeddel ezelőtt még kielégítő — adottságaikkal szándékuk ellenére sem képesek ma már híven tükrözni irodalmi (és egész szellemi) életünk valóságát, gazdagságát, örvendetesen differenciálódó folyamatait. Irodalmi (és művészeti, szakmai) alkotó gárdánk szellemi potenciálja tehát meghaladja sajtónk közlési kapacitását. Ebben látom a feszültségek második okát. S ha látszólag elkanyarodtam is a fiatal írónemzedék meg a Holnap gondjaitól, most azzal kanyarodom oda vissza, hogy a fenti helyzetképet — mint egyfajta „alrendszerre” — fiatal irodalmunkra is érvényesnek állítom. A feszültségek a fiatalok számára is érezhetőek; Hizsnyai írása egyik megnyilvánulása ennek. Mert igaz ugyan, hogy van már mellékletünk (átlagosan 16 oldalon), ám az is igaz, hogy irodalmunkban — konkrétan: a FÍK-ben — már legalább két fiatal nemzedék van jelen, méghozzá a pályakezdő évek teremtő forrongásával, termékeny alkotói lendületével. (A Megközelítés és a Főnix Füzetek, illetve a Próbaút nemzedékének nevezhetném őket.) Igaz továbbá az is (és itt utálnék a Holnap szerkesztésének eddigi tanulságaira), hogy a ma létező „albérleti” fórum, a Holnap, a legjobb esetben is afféle „zsugorított” vagy „fiók”-Szemleként képes funkcionálni. Egy miniatürizált folyóirat lehet hasonló belső szerkezettel: mini versanyaggal, miniatűr prózákkal, kurta recenziókkal. Egyértelműnek látom a következményeket: a szűkös terjedelem miatt rohamosan hosszabbodó átfutási idő nemsokára megközelíti a könyvkiadásét (a Főnix Füzetekét), a terjedelmesebb írások (versciklusok, novellák, elemzések stb.) kényszerű mellőzése révén pedig hamis, a valóságot szegényítő kép fog kialakulni fiatal íróinkról, s ezáltal persze egész irodalmunkról is. Egyébként, ez a körülmény teszi súlytalanná a bevezetőben említett egyik lehetséges ellenvetést. A létező fórumokon — a fenti okok miatt — nem bizo nyithatják, sőt nem is fejleszthetik képességeiket a fiatalok!
