Irodalmi Szemle, 1987

1987/7 - Adalékok Fábry Zoltán levelezéséhez II.

szó: a Sarló erőit nem szabad hagyni elfecsérlődni. A Sarló értékeit vissza kell szerezni a közös munkára. Visszaédesíteni nem lehet. Nálunk ismeretlen a cukor és az ígérge­tés. Ütni kell rajtuk egyet, felijeszteni őket, számadásra kényszeríteni. Aki hozzánk tartozik, annak fájni fog a seb és védekezni fog körömmel és foggal és akkor ebben a szent dühben talán találkozunk. De ezt meg kellett írnom, mert ha ezt meg nem teszem, akkor akkor vonhattál volna felelősségre. Tessék állításaimat (melyek tuda­tosan voltak általánosítva, úgyhogy még Edgár is prüszkölt tőlük) tettekkel tényekkel cáfolni. Lássunk más munkát a Magyar Újságon kívül. Mondhatnátok: adjatok lehető­séget. Nos ez is megvan és éppen miattatok lesz meg. Az 0—at melyet a nyomda nagy adós[s]ághátrálék miatt nem nyom, amíg a fél adós[s]ág nincsen kifizetve, reorgani­zálásra átvette Edgár (a kiadóhivatalt és szerkesztési segítséget). Én adtam neki a megbízatást (ez is elégtétel és a Sarló elégtétele). Amennyiben nem akceptálják és Edgár munkája elé akadályokat gördítenek én is levonom a konzekvenciát. A közösség tehát már itt is kifejezésre jut. Csak a munkába kell kapcsolódni. Ez azonban a mun­kának talán csak lényegtelenebb oldala a Sarló szempontjából. A Sarló erőit vissza kell állítani a munkába, a nagy intellektuális munkába. Novembertől megindítjuk ÁLLÁS­FOGLALÁS címmel ezt az intellektuális lapot. Közelebbit érdeklődj Horváth Ferinél. Itt az első cél: nektek teret adni, a Sarlót feltámasztani. Ha akaratlanul, a dolgok állásá­ról nem tudva, vétettem a Sarló ellen, akkor ezt most fogom jóvá tenni. És ez lesz az erkölcsi alapom. A te leválásod fájt nekem a legjobban, legnagyobb örömöm akkor lesz,., ha magam mellett tudlak. Ez az üzenetem, ez a válaszom, a te dolgod, hogy mit csinálsz vele. Szeretettel aláírás Fábry Zoltán levele Peéry Rezsőhöz. Stos, 11. II. 1935­Kedves Bió, amint látod leveledre azonnal felelek. Nehogy megint évek múlva számon kérd tőlem. Mindenekelőtt tisztázzuk a Korparancs ügyét, illetve ezzel kapcsolatos türelmetlenségem okát. Edgár nyomatékosan azt írta, hogy te nagyon szeretnél a Ko­runkban róla írni. Erre — miután én ezt megtiszteltetésnek vettem — azonnal írtam Gaálnak, hogy ne Írasson senkivel, mert te fogsz írni. Vártuk kéziratodat a januári, vártuk a februáriba, vártuk a márciusi számba. Gaál érthetően türelmetlenkedett és engem okolt, hogy minek avatkoztam be a dologba. Ezért csak ezért türelmetlenked­tem és írtam neked újra, hogy most már tisztán lássak és tudjak valamit Gaállal közölni miheztartás végett. Te ott követted el a hibát, hogy levelemre egy lapon egy sorban közölhetted volna, hogy jelenleg nem érsz rá és ezzel a dolog el lett volna intézve. Térjünk tehát vissza az évek előtt válasz nélkül hagyott levélre. Vannak taktikai meggondolások: a magunk szennyesét nem vásárra vinni. Én egy párszor beugrottam, és olyan hibákat követtem el, amikért nincs felmentés. Ha valaki, akkor én vagyok az,, aki a moszkvai arisztokráciát támadtam, támadom és támadni fogom. De ezt velük intéztem el és ma úgy nézem őket — tisztelet a kivételeknek (Barta, Balázs, Lukács) — mint akik nem léteznek. Amikor eljött az alkalom, hogy higgadtan, objektívan pirít­sam rájuk a giccset, akkor megtettem: Lásd: Korunkban a Puritán realizmust. Vissza­térve az akkori esetre: ott is feneklett meg a dolog, hogy én egyszerűen nem szólhat­tam hozzá, mert a vitás tárgyat: Gergely Nyegeroloi krokodilját én egyáltalán nem olvastam. Kértem, hogy hozzászólhassak, de Edgárék a kéziratot nem küldték el. Elhi­heted nekem, hogy ezek az urak senkit nálamnál jobban nem gyűlölnek. Ha ismerném.

Next

/
Oldalképek
Tartalom