Irodalmi Szemle, 1987
1987/7 - Barak László: Soha többé nem szólal meg a kezed
SOHA TÖBBÉ NEM SZÓLAL MEG A KEZED Dúdor István halálára Tudod, hogy ki vagyok én is? Ég a napmelegtől a kopár szik sarja — én már csak imigyen vetendem oda: Marhára meleg van, rakja belé a teremtő! Vajon honnét e csonka lélek? Honnét jöttem vajon? Ki vagyok. Ki vagyok? Malevics tárgynélkiili világát mondom? Kántálok haléit, szerelmet, álmot, avagy kórt? Következmény lennék? A Nagy Történelem immunhibás gnómja? De szeretnék is szép lenni, könnyűnek tetszeni! — EL CONDOR PASA! Paul Simon és Art Garfunkel énekel. A zene könnyed és hazug is egy szemernyit, de nem úgy, mint az olcsó utcalányok; könnyed, mint Amerika, de nem közönséges, mint Amerika: a gaz csábító, a velejéig romlott, a szatír, hazug, buzi, a SZIKLA ... íme: A CSEND HANGJAI! Elmentél és én a kamaszkort faggatom, az időt, amely legalább olyan közönséges, mint amilyen nehéz. Nehezek vagyunk így együtt mi is, akár a Súlyos Versek, és van asszonyunk, gyermekeink, privát szorongásunk dögivei... A lemez lejár és csend van a sírban, BARAK LÁSZLÓ
