Irodalmi Szemle, 1987

1987/6 - VALLOMÁS - Mészáros Károly: Ősök keresése, avagy végy példát a Dunától

V a If L O M A S

ŐSÖK KERESÉSE, AVAGY VÉGY PÉLDÁT A DUNÁTÓL

1 INVOKÁCIÓ

„Mi az a szülőföld szeretete? Nálam, ahol igazán a gyermekkorra szorul a szülőföld minden emlékképe, valóban úgy tűnik fel, mint valami objektumnak az emberre gyakorolt hatása (...) Számomra szín, hang, íz, szag és tapintás. Az öt érzék indukciója kitölti a szülőföldről minden élményemet.”

2 NAGYAPÁM JELTELEN SlRJA

Ott állok nagyapám jeltelen sírja fölött a sülyi temetőben néhány évvel ezelőtt, amikor még úgy gondoltam, fölkutatom őseimet; nagy és híres emberekhez hasonlóan, én is felkutatom, kik voltak az őseim, meddig nyúlik vissza a múltba családfám. Választ kaphatok arra: Ki vagyok én?

E jeltelen sír aztán választ adott minden kérdésemre. A valaha friss sírhantot benőtte a fű, s ahol a kereszt állhatott (rajta öregapám neve: Mészáros Péter, élt ennyi és ennyi évet), már csak kis hant maradt. Egy év sem kell, a sír eltűnik örökre, helyébe friss sírhant kerül.

Mégis, ki volt a nagyapám?

Hogy szegény lehetett, mutatja a sír is: csupán addig volt jelen a világon, ameddig a fakereszt.

— Koldus volt? — kérdeztem egy falubéli embert, Feri bácsit, aki évekkel ezelőtt nappali őr volt a disznószálláson,

korábban pedig nyaranta együtt raktuk a kazalt: ő mint gyalogmunkás, én pedig diáknyaraimat töltöttem a földeken. Megtanított fület hajtani a sarkokra.

— Koldus volt a nagyapám?

— Nem, nem... Koldulni nem láttam őt

— mondta tűnődve. — Cseléd volt Gróf János földbirtokosnál. Hogy sokat éhezett, az biztos. Meg a családja is. Egyszer krumplit főzött a disznóknak, még mint fiatal suhanc, én is jelen voltam, s ő igen éhes lehetett, mert nem tudta megállni, hogy ne egyen belőle. Három szemet megevett... Meg is ijedt nyomban, mert a gazda észrevette.

— Egyél csak, Péter — mondta a gazda. — Egyél nyugodtan. Jut még a malacoknak is.

— Azoknak igen, nekünk nem — mondta Feri bácsi, és szomorkásán mosolygott.

Előttem egy sárgult családi kép, balra sovány öregember áll, kopottas öltönyben, hajlottan, szájában pipával; mellette egy széken öreganyám ül roppant terebélyesen, szélesen, majd Laci nagybátyám, kisgyerekként. (A többiek hol maradtak? Pisti, Józsi, Maris? Ki tudja, talán éppen dolgoztak valahol.) A kép hátlapján öreges betűkkel: 1948. Tehát ekkor még élt. Hogy mikor halt meg? Találgatunk. Valahogy az ötvenes évek elején. Élhetett vagy hetven évet. Visszaszámlálva az időben: a múlt század nyolcvanas éveiben születhetett, az apja a század közepén, a nagyMÉSZÁROS KAROLY