Irodalmi Szemle, 1987

1987/1 - ÉLŐ MÚLT - Fónod Zoltán: Megmozdult világban ... 1.

Mintha a horogra került halat visszadobta volna a vízbe: növekedj! Mintha itt és ekkor — 1916. szeptember 30-án — születtem volna másodszor’”4 Fábry naponta írja tábori lapjait, leveleit. A tábori levelezőlap pár mondatos lehető­ségeit időnként leveleiben részletezi, s küldi a „kívánságlistát” szüleinek, mit küldje­nek a csomagban, s milyen újságokra fizessenek elő. A Pesti Hírlap, a Budapesti Szem­le, a Nyugat és Színházi Éfet jár neki a frontra. 1917. január 25-én adja tudtára szü­leinek, hogy „már nem az öreg káplár írja a rózsaszín lapokat, hanem a fiatal zászlós”. Későbbi levele (1917. II. 1.) arról tudósít, hogy január 24-i kinevezésével átugorta a szakaszvezetői, kadétaspiránsi rangot s „egyszerre került az ún. tisztikarba”. Téved­nek tehát életrajzírói, amikor Fábry tiszti minősítését a frontra indulásától számítják. Az új esztendő is az orosz fronton éri és ott is felejti. A lényeges változás, hogy keve­sebb a „sturmolás”, a roham, sőt egy időre el is marad, s több lesz a pihenés, a szóra­kozás. Sovány vigaszt jelent számára, hogy századát „Stósz”-nak hívják. Figyelmes­ségére jellemző, hogy a frontról sem feledkezik meg a Zsuzsannákat (anyját és nagy­anyját) névnapjukon köszöntem, vagy lapot írni nővérének a születésnapjára. Egy szabadságos katonától küldött levelében még a frontbeli „felállást” is közli, s időről időre 200—400 koronát küld haza szüleinek, a tiszthelyettesi fizetéséből. És amikor 1917 áprilisában — rövid tavaszi szabadsága után — visszaérkezik a frontra, meg­lepődve tapasztalja, hogy más lett a világ. Az egykori ellenségek, oroszok, magyarok barátkozni kezdtek a két frontvonal között. Ex bello: Na 284-es levelében írt erről szüleinek. A levél keltezése: Orosz front 1917. IV. 17. Fábry nem említi, de nyilván­való, hogy az 1917-es orosz polgári (februári) forradalom hatására változott meg a há­ború képe, az orosz tiszt értékeléséből azonban nyilvánvalóvá válik számára is, hogy a háború nem szükségszerű s nem a nép „találmánya”. 1917. július 13-án közli szülei­vel, hogy ezen a napon megkapta a nagy ezüst vitézségi érmet. Egy nappal később pedig arra emlékezik, hogy: „Ma egy éve indultam el háborúsdit játszani!” Levelezésé­ből ítélve Fábry először 1917. augusztus 2-án, majd 22-én jelzi a „hadnagyi” rangot, így minden kétséget kizáróan még az orosz fronton, kitüntetését követően került sor az előléptetésre.15 1917 augusztusában néhány napot Kassán tölt, novemberben pedig kórházi kezelésre érkezik (a kezével), aztán ismét az alakulatánál található. Lemberg- ből írja 1917. december 17-én, hogy ha olyan jó „túloldali kedve” lenne, nem szólna semmit. A jobbára nyugalomban telő napok velejárója, hogy a szilvesztert (tiszttársaival együtt] Lembergben ünnepük meg. Az új év azonban új feladatokkal kezdődik. Szcer- zeczbe tízhetes tisztitanfolyamra vezénylik. Leveleiben legfőképpen arról panaszkodott, hogy a tiszti kurzus nehéz, a koszt gyenge és „a zelechovi élet menyország volt ehhez képest”. Ügy érzi, sosem volt ilyen egészséges, mint most. Az 1918. február 11-i tábori lapra ezt írja: „Ma nem volt otthoni postám — ma csak az orosz béke jött meg! — Hó, tél nélküli idő — sok sárral és nagy széllel.” Március eleji közléseiből már kide­rül, hogy távozóban vannak innen. Nem kéri az újságokat s csomagokat és a levele­ket sem. A második világháború idején így emlékezett ezekre a napokra: „Galíciából, egy kis romvárosból — mely ugyanakkor hazatérő foglyaink gyűjtőállomása is volt — indultunk az olasz hegyek felé. Kezdődő tavasz volt, kisétáltam a még Itt-ott hóval fedett rétekre. Egy bokornál megálltam és szétnéztem, a mezőn egy katona baktat bukdácsolva. Fején a fogság emléke: szőrös muszkakucsma. Megáll, lebámul a földre és nem mozdul. Egyszerre váratlanul déli harangszó. És most ez történik: a katona, a fogoly a harangszó felé fordul, karjai szétvágódnak, melle előrefeszül... Ez a meg­lesett, meglopott mozdulat annyira hatalmába kerített, hogy nem tudtam tovább moz­dulni ... behunytam a szemem. Amikor újra kinyitottam, a szín üres volt... A katona sehol, de helyén a háttérben megláttam a kék ködöt, a kék csodát.”16 1918. március 21jén Bécsből írta (ötszázadik) tábori lapját, s március 27-én érkeznek a célhoz, az olasz frontra. A végállomástól (Primolano) teherautón viszik őket egy kis városba (Rivai), s az ezred a Monté Assolonén, ők a Col Bonato hegyen rendez­kedtek be, tartalékban vannak, mégpedig „a régi jó kedvvel, biztos követelődző erős hitemmel” — ahogy írja 1918. április 4-i levelében. Sok süteményt (lehetőleg diós és lekváros patkót], szalonnát, esetleg sonkát, zsírt, lekvárt kér az engedélyezett öt kilogrammos csomagba. Május 1-jei lapján nem feledkezik meg arról, hogy: „Tavaly

Next

/
Oldalképek
Tartalom