Irodalmi Szemle, 1987

1987/5 - ÉLŐ MÚLT - Fónod Zoltán: Megmozdult világban ... 5.

A harmincas évek elejétől Fábry a valóságirodalomról vallott elveit kérte számon a kortársaktól a rá jellemző türelmetlenséggel és egyoldalúsággal. Az erkölcsi hovatartozás és a „téma” volt számára a fontos, bár maga is tudta, hogy az erkölcs (etika) nem esztétikai kategória. A publicista Fábry politikai fogalmakkal dolgozott, ezeket alkalmazta kritikusként is, éspedig a történelmi erővé vált proletariátus érdekében. És mivel a valóságirodalom első és eldöntő meghatározója csak az osztályharc lehetett, a „muszájmunka” és a ,,rohamcsapat”-elmélet következménye volt — mint később írta —, hogy „a vízzel együtt sokszor kiöntöttük a gyereket is. Utána a gyereket kellett megkeresni és jogaiba visszahelyezni.”16 Köztudottan nem ez utóbbi igyekezet volt a meghatározó. A valóságirodalom Prokrusztész-ágy szerepe okozta, hogy a húszas évek második felében a társadalmi haladás szempontjainak kizárólagossága váltotta fel az emberirodalom távolról sem tárgyilagos mércéjét.

A valóságirodalom (tényirodalom) értelmezésében egyébként nem volt összhang Fábry és Gaál Gábor között sem. Tóth Sándor írja Gaál Gáborról szóló monográfiájában, hogy: „Az új irodalmi kísérletben fantáziát, ígéretet látott Gaál, de nem csatlakozott az új irányzathoz, híven a már 1927-ben — az Erről van szóban — megfogalmazott kritikusi programjához, miszerint a kritika nem egyik vagy másik irodalmi irányzat diadalra segítője kell hogy legyen, hanem az emberiség szolgálata, az új emberi tudat, az új ethosz formálója.”17

A Korunk hasábjain a német expresszionista baloldal törekvéseiről, az új tárgyias- ság irányzatáról 1929-ben és 1930-ban eltérő nézetek láttak napvilágot. Vas István, Balázs Béla és mások fejtették ki véleményüket, többségük elutasította az irányzatot, mely Ernst Toller szerint a költői alakító erő hiányából erényt kovácsolt. Vas István opportunista beletörődésnek, Balázs Béla pedig álforradalmi irányzatnak tekintette, a rezignáció és a fáradtság irodalmának, azt állítva, hogy ez ellentétes az új orosz proletárirodalom törekvéseivel. Fábry ellenkező véleményen volt, akárcsak Kurt Pinthus, ő is forradalmi irányzatnak tekintette az új tárgyiasságot, sőt azt a szovjet irodalom legjobb példáival is azonosította.18 A két eltérő felfogást a viszonyított jelenségek ellentmondásossága tette lehetővé. Az új törekvések érvényesülését segíthette az is, hogy Majakovszkij Oj LEF-je fellépett az irodalmi pszichologizmus ellen, támogatva a tények tisztelete nevében a montázst, a valóságelemek felhasználását, szembesítését stb.19 „A lehiggadás tendenciája — állapítja meg Tóth Sándor —, a hidegebb, racionálisan konstruáló vagy tárgyilagosan ténymegállapító szemlélet előretörése általánosabb tendencia volt azokban az években az új művészet világában. A konstruktivizmus, a Bauhaus ugyanezen a vonalon sorakozott fel.”20 Ez volt tehát a kapunyitója a lázítani akaró irodalom törekvéseinek, melynek legkövetkezetesebb képviselője a magyar irodalomban Fábry Zoltán volt, aki programszerűen üzent hadat minden fikciónak, az irodalom új lehetőségeit, új csapásait keresve. Ettől kezdve Fábrynál is „elernyedt minden nagy szózengés, a testvériséghisztéria elpárolgott”, az emberirodalom „suta, zavaros manifesztéciója” — Fábry megfogalmazásával — csődöt mondott.21

Az említett évek szélsőségeit, bonyolult összefüggéseit vizsgálva azt kell mondanunk, a „Szlovenszkó réme” jelző ezekben az években nem Fábry bátor hangú írásainak szólt, hanem a szélsőségesen elfogult nézeteknek, amellyel ezek a cikkek, tanulmányok íródtak. Kezdetben szerepet játszott ebben a „nacionalista” búsongásból emberirodalomba váltó író neofita buzgalma, később azok a kor által sugallt szemléleti korlátok, melyek vulgarizálták a marxista esztétikát. Ez utóbbi távolról sem csak Fábryra volt jellemző, hiszen a mozgalmi életre ez a szemlélet — az opportunizmus elleni harc ürügyén — éppúgy rátelepedett, mint az irodalomra. A proletkult túlkapásai a RAPP tevékenységét sem kerülték el, így került sor arra, hogy az OK(b)P Központi Bizottsága 1932 áprilisában határozatot hozott „Az irodalmi és művészeti szervezetek átszervezéséről”. Ez azt is jelentette, hogy párthatározattal feloszlatták a RAPP-ot, s helyette létrehozták az írók és az irodalom egységét megteremtő Szovjet írók Szövetségét. Andrej Zsdanov a soknemzetiségű szovjet irodalom első kongresszusán (1934. augusztus 17.—szeptember 1.) leszögezte: „Az igazsághoz hű és történelmileg konkrét művészi ábrázolás . . . össze van kötve azzal a feladattal, hogy a dolgozó embereket a szocializmus szellemében ideológiailag átalakítsák és neveljék... Irodalmunk két lábbal áll a szilárdan materialista talajon, nincs köze ezért semmiféle életidegen romantikához.