Irodalmi Szemle, 1987

1987/5 - ÉLŐ MÚLT - Fónod Zoltán: Megmozdult világban ... 5.

krajcár és az Űri muri szerzőjéből, Móricz Zsigmondból is ellenforradalmár lett, sőt „még ennél is kevesebb: Zsiga bácsi megbékült, virányos nemzeti réten sétálgató öreg úr: kell-e ezt százszor leírni?” A gondolatára is fölhördül annak, hogy az ünnepelt író szülőfaluja, Tiszacsécse díszpolgára lett, vagy hogy Móricz Zsigmond és Karinthy Frigyes „boldog mosollyal bankettezhetnek és ülésezhetnek József apánkkal, és Babits és Kosztolányi ugyancsak a magyar főherceg-íróval a Kisfaludy Társaságban”. Pálfor- dulással vádolta a Nyugatot, nehezményezve, hogy az „új generáció” nem bojkottal válaszolt, ellenkezőleg, „ott tülekedik mindenki (Illyés, Kodolányi?), és nem veszik észre, hogy ma a Nyugatba írni annyit jelent, mint amikor Móricz Zsigmond és Karinthy

— József főherceggel banketteznek”. Szó esik a cikkben a „menekülő líra” áldozatairól (Szabó Lőrinc, Simon Andor), a Babitsot és Móriczot bálványozó Komlós Aladárról, Márai Sándorról, az „álbaloldali intellektuelről” (aki a „guruló rubel” meséjét denun- ciálta a köztudatba), Áprily lírájáról a Kisfaludy Társaságban, és Mécs László „rózsa- füzér-szocializmusáról”. Az oldalvágásból kijutott az „erdélyi léleknek” és az Erdélyi Helikonnak is. Győry Dezsőt, az „újarcú magyarok Rómában és Mussoliniában Canossát járt vezérszónokát” lelkes naivságáért, új magyar optimizmusáért marasztalta el. „Utódállamok irodalma? A regionalizmus dilettantizmust, a kisebbségi szólam antiszociális osztályreakciót takar” — állapította meg többek között Fábry.

Az igazzá vált „előrejelzések” mellett elsősorban a Móriczot, Karinthy Frigyest, Ko- dolányit és a Nyugatot ért vádak bizonyultak elhamarkodottaknak. Az igazsághoz tartozik azonban az is, hogy Osvát Ernő halála után a Nyugat szerkesztését átvevő Babits és Móricz a „nemzeti koncentráció” jegyében látott munkához. Első lépésként a „forradalmi radikalizmussal” vádolt Ignotust és Hatvanyt kirekesztették a Nyugatból, s a „mindenfelé való posszibilitás tojástáncá”-ban — ahogy Gaál Gábor jellemezte2 — más olyan lépéseket is tettek, melyek a „végleges odasimulás” gyanúját kelthették. Más törekvések, így a Móricz Zsigmond megnyerésére tett jobboldali politikai kísérletek is okot adhattak a fenntartásokra. Móricz esetében azonban egyfajta „eredendő” gyanú árnyéka is ott fészkelt Fábry irodalomszemléletében. Küljöldi glosszák című írásában már 1922-ben Erényi Gusztáv tartalmas értékezéséből (a Literarisches Echo hasábjain) a Móriczra vonatkozó „hűvös tárgyilagosság”-ra figyelt, aki Zola- és Strindberg-hangu- latokat, a „vidéki nyárspolgárság morzsáit”, a „kézzelfogható kicsinyességek” túlára- dását stb. ismerte fel. Néhány évvel később a Kivilágos kivirradtig már „igazi kvaterka- regénnyé” minősült Fábrynál, ahol a „sújtásra emelt kar” megtorpant, és az író „nem tudott ütni”. Bírálatának summája: „Nekünk nem a megrekedtséget jelző, de a kiutat kereső és mutató új magyar regényre van szükségünk.”3 A tisztelgésnek szánt, ám mégis „felelősségre vonó” írásában, a Móricz Zsigmond vagy Zsiga bácsi? címűben is az ELVÁRÁS mozzanata dominált. A Dózsa-utód, a lázadó magyar, az „emberségért lázadó, emberséget követelő, mások embertelenségét tömegbe, aktivitásba robbantó hang és tett” igénye fogalmazódott meg, az óhaj, hogy az író ne maradjon adós a Sárarany, a Szegény emberek és A fáklya „negyvenedik oldalával”, amivel „döbbenteni kellett volna, igazságot mondani, jövőt mutatni.”4 Megváltozott álláspontja azokkal szemben is, akiket korábban (A mérték című írásában) a magyar irodalmi élet kiszolgáltatottjainak ismert [Karinthy Frigyes, Kassák Lajos).

Az érintettek közül Móricz edzett nyugalommal, Kassák vitriolos fölénnyel reagált, a legnehezebben Kodolányi viselte a vádakat. Fábrynak küldött levelében (melyben együttműködését kínálja fel Az Otnak) ezt írta: .. bosszant, hogy Ön is minduntalan belémharap, ha csak teheti. Ezért én Önt nem hibáztatom, mert elvi szempontból helyeslem, de fáj. Most is azt írta rólam, hogy felszippantottak a nemzeti koncentrációba. Ez nem igaz! Mihelyt az Ön lapja közli írásaimat, mihelyt a Századunk, a Korunk stb. nem gördít elém akadályokat, s mihelyt a baloldali sajtó egy falat kenyeret is tud adni a családomnak, én a Nyugatba többé nem írok. S amit írtam, talán antimarxista volt? Többen összeültek egyszer, és írásaimat bolhászni kezdték. Kiderült, hogy egy bűnöm van: az, hogy nincs baloldali sajtó, s muszáj mindenhová írnom, ahol helyet adnak s ahol pénzt adnak. Ez prostitúció? De hiszen én nem lihegem, mint a kurva, hogy szeretem őket, sőt! ... Sajnos, fizikumom lehetetlenné teszi számomra a fizikai munkát. Muszáj írnom.a Nyugatba, amíg a Nyugat helyett más nincs.”5

Fábry számára aligha lehet mentő körülmény, hogy a Móricz „árulását” dokumen