Irodalmi Szemle, 1987
1987/4 - HOLNAP - Haraszti Ildikó: A második szovjet rockopera
A MÁSODIK SZOVJET ROCKOPERA A moszkvai Komszomol-színház udvari ablakai elé évek óta őrséget kell állítani, hogy megakadályozzák a jegynélküliek beözönlését. Bratis- lavában majdnem ugyanez volt a helyzet 1987. február 13-án, pénteken [!) — mégis szerencsém volt, és a főbejáraton sikerült „beözönlenem” a Hviezdoslav Színházba, arra az előadásra, amelyről legendákat meséltek nekem annak idején Moszkvában. Akkor csodával határos módon sikerült megszereznem a Juno és Avosz című rockopera zenei anyagát hanglemezen, és most megértem, hogy magát a darabot is megnézhettem. A premier óta hat évnek kellett eltelnie ahhoz, hogy hozzánk is eljusson ez a remek előadás, amelyet a társulat — többek között — már Pierre Cardin párizsi kultúrközpontjában is bemutatott; a franciák filmet készítenek belőle, a BBC angol feliratos videokazettát bocsátott ki róla, s hogy csak a szomszédba menjünk: Magyarországon magyarul is bemutatták A remény címmel az Operettszínházban. A Hviezdoslav-színházbeli előadáson végre tanúi lehettünk annak, melyek azok a sajátos eszközök, az az előadásmód, amelyekkel Mark Zaharov, a moszkvai Lenini Komszomol-színház főrendezője évek óta vívja harcát a színházi élet reformjáért, a kor követelményeinek megfelelő színház létrehozásáért, amelyről oly gyakran olvashatunk a szovjet lapokban megjelenő szenvedélyes hangvételű cikkeiben. Alekszej Ribnyikov zeneszerző Andrej Voznyeszenszkij Avosz! című poémáját vette alapul az opera megírásához. A hiteles történeten alapuló szövegkönyv viszonylagos egyszerűségét — egy múlt századi orosz hajós, Rezanov gróf szerelmének és halálának történetét — a cselekmény újfajta kezelése ellensúlyozza, egyesíti az előadást sajátos egynemű közeggé, amelyben ott van az élet minden prózaiságával, komikumával és targiku- mával együtt, helyenként tengernyi lírában oldva. A zenei anyag lenyűgözően szép, felcsendül rock, opera, oratórium, gyönyörű pravoszláv karének és orosz népi dallam, s mindez hol elektroakusztikus, hol szimfonikus zenei megfogalmazásban egyesül. A látszólag egyszerű, szuggesz- tív dallamok, a vissza-visszatérő fő zenei témák bonyolult harmóniákat rejtenek. A zenei hatást fokozza a legmodernebb látványelemekkel dúsított színpadkép. A díszlettervező, Oleg Sejncisz, a színpad mélyébe hatoló emelkedő-áttetsző, meg- világítható-elsötétíthető árkolt felületet ötlött ki, amely több szinten történő mozgási lehetőséget biztosított. A fel-le mozgatható hajótest és az oldalsó kötélhágcsók sem maradtak kihasználatlanul, sőt a színészek számára fizikailag is megterhelő produkciókra adtak alkalmat. A rendező a tökéletesen megírt darabot sajátos, eredeti ötleteivel még tovább tudta gazdagítani. Állandó dinamizmust, lenyűgöző fantáziaképeket és szürrealista kontrasztokat varázsolt a színpadra. A szimbolikus mozgás is a hitelesség bizonyosságával hatott. A spanyol—orosz tolmács szerepének megformálása is ideálisan sikerült: személye szinte láthatatlan volt — fel sem tűnt —, de hangja, intonációja ott visszhangzott minden drámai mozzanatban. A Rezanovot alakító Nyikolaj Karacsen- cov érdemes művész nyújtotta a legkiemelkedőbb színészi teljesítményt. Énekét, mozgását, egész lényét bevetve képes volt a legárnyaltabb érzelmek kifejezésére, a legkülönbözőbb élethelyzetek pontos megformálására. Egy ilyen sokrétű műfajban egész embert alakítani — többszörösen művészet. „Vannak az életben olyan magasztos emberi tettek, amelyek megható szépségükkel kiérdemlik, hogy a művészi alkotásokkal együtt megőrizze őket a nemzedékek emlékezete” — írta Rogyion Scsedrin. Ilyan volt Rezanov gróf és Conchitta tragédiába fulladó sorsa és áldozatos szerelme. Ez az előadás az időtálló eszmények kifejezésre juttatásával, a lét harmóniájának megteremtésére vágyó ember, a szerelem és az élet magasztalásával méltóképpen őrzi emléküket. Haraszti Ildikó
