Irodalmi Szemle, 1987

1987/1 - LÁTÓHATÁR - Václav Chytil: Fáraó este tízkor

VÁCLAV CHYTIL Fáraó este tízkor

A kocsmában emelkedett a hangulat. Nekihevült férfihangok röpködnek az asztalok fölött és változnak érthetetlen zűrzavarrá. Mintha nem is volna ilyen késői óra; a mennyezet alatt, a sarokban, portól és dohányfüsttől megfeketedett ventillátor búg egyhangúan, a biliárd felől időnként golyók ütközése hallatszik. Jenka, a jól megtermett ötvenes kocsmárosnő, homlokba hulló zsíros hajjal, fennkölten kering a teremben, kissé imbolyogva, mert reggel óta egyetlen stampedlit sem utasított vissza, amelyre a vendégek hívták meg, vastag ajkát élvetegen csücsöríti s egyre gyakrabban nya- lintja körbe elnehezült nyelvével. Örökké száraz a torka.

— Kukurikú! — kurjant rá a kocsikísérő Sakáö, amikor a nő elhalad mellette. Sakác a nyakát nyújtogatja, fejét felütve ellenállhatatlan mosolyt igyekszik a nő arcára csalni. — Kukurikú, mosolyogj már rám egy kicsit! — kiáltja viccelődve.

Jenka asszony legyint.

— Kukurikú, nincs hozzá kedvem — válaszolja fásultan, majd magában hozzáteszi: „Tehetsz nekem egy szívességet, fajankó!”

A pedellus Karpíáek és az erdész S^kora asztala felé veszi az irányt, akik éppen szenvedélyesen vitatkoznak. Az iskolai altiszt balesete óta csámpás, az erdész meg kopasz és testes. Kezdjék a vitát bármivel is, a végén mindig a futballnál kötnek ki. Három vodkát rendelnek még, ami azt jelenti, hogy Jenka asszonyt is meghívták egy pohárkára.

A kocsmárosnő bólint, fogja az üres stampedlikkal megrakott tálcát, s elfordul tőlük.

— Nekem is hozzon még egyet — szólal meg oldalról egy kék anorákos fiú.

— Mit is ittál, Jura? — kérdi Jenka asszony.

— Rumot — mondja a fiú. Alig húszesztendős, de már az állandó vendégek közé tartozik. Minden este ott ül a fogas alatti sarokasztalnál. Hallgatagon domborítja a hátát, mint birkózó fogáskeresés közben, előtte sör féldecivel, tekintetét észrevétlenül járatja körül a teremben. Többnyire egyedül üldögél.

— És sört is hozzak?

— Hozzon, persze — válaszolja.

Jenka asszony elhajózik a csap felé. Három Seliko vodka, egy nagy rum és egy korsó sör, ismételgeti magában.

A pultnál azonban másként dönt.

— Csípői j, Hanka, vagy t;z sört — mond'a a pult mögött álló lánynak.

A lány már haza készülődik. Az összes söröskorsót elmosta, szájukkal lefelé fordította, farmerben és szvetterben van már, s Novotn^val, a szolgáltató üzem tehertaxijá- nak sofőrjével múlatja az időt.

— Akkor nem érjük el a fél tizenegyes autóbuszt! — mondja Hanka csalódottan.

— Valószínűleg nem. Sietek... — üti el lánya további megjegyzését Jenka asszony, s a hazai literes rumosüvegért nyúl. Fény felé tartva önti ki a pálinkát.

— Én úgy vélem, hogy maga túlságosan engedékeny — folytatja Novotn? dévajkodva az előbbi beszélgetést, egyáltalában nem zavarja Hanka édesanyjának jelenléte.

— Hm — hajlik a véleményre Hanka, egy pillanatig el is tűnődik rajta, arcán fájdalmas grimasszal. Fáj a foga, de nem tudja rászánni magát, hogy orvoshoz menjen.

Csapolja a sört.