Irodalmi Szemle, 1987

1987/4 - ÉLŐ MÚLT - Kövesdi János: Bartók és Pozsony

szerző nem tud leírni, s amelyek szorosan összefüggenek az interpretáló művész lelkivilágával. Az egyes darabokat jóformán hangonként dolgoztuk ki, s magyarázat helyett állandóan helyet cseréltünk; Bartók többször is eljátszotta nekem az egyes részeket. Mondhatom, elragadó, lelkesítő, gyönyörű munka volt kidolgozni egy-egy zeneművet a legapróbb részletekig, a legfinomabb árnyalatokig. Mintha mindez csak tegnap lett volna, most is itt cseng bennem gyönyörű, lágy hangú Bechstein zongorájának felejthetetlen hangja... Bartók nem volt merev, csak alig észrevehetően kimért, mindig pontosságra törekedett, elvárta, hogy az előadásban érvényesüljenek a szerző intenciói, amiből szinte nyilvánvaló, hogy tiszteletben tartotta a komponista írásos megjegyzéseit, akaratát. Ez a saját szerzeményeire is vonatkozott. Emlékszem, Németh István tanácsára egyszer megkértem Bartókot, hogy tanítsa be nekem valamelyik saját szerzeményét. Bartók az Allegro barbarót választotta ki számomra. Soha — sem a saját műve esetében, sem máskor — nem nyilvánította ki nemtetszését, de megkövetelte, hogy lehetőségeimnek, képességeimnek megfelelően megközelítsem, s ha lehet, megvalósítsam az ő elképzelését. Tanítási óráin mindig a lehető legtöbbet nyújtotta. A foglalkozások általában tovább tartottak a megszabott időnél, sohasem nézte az órát.

— Hogyan foglalhatná össze Bartókhoz fűződő emlékeit? Mit jelent az Ön számára Bartók, a zongoratanár?

— Az azóta eltelt hosszú idő ellenére ma is elevenen él előttem Bartók finom, kedves, törékeny alakja, ma is pontosan emlékszem a hangjára, hangja sajátos színére, s talán minden szavára, amit hozzám intézett. Csak most, hogy visszagondolok rá, tudom igazán értékelni, hogy ez a nagy ember ennyi erőt, türelmet és energiát áldozott nekem. Ügy gondolom, hogy nem is tudott volna más lenni, mert amit a tanítványaiért tett, a zene érdekében tette. Ami pedig Bartókot, az előadóművészt illeti... Természetesen hallottam Bartókot többször játszani pozsonyi szereplései alkalmával, s Pesten is voltam egyik kamaraestjén. Játéka élvezetes volt, ám egyszersmind állás- foglalásra kényszerítette a hallgatót. Ha játszott, a zongora hangján át mintha csak érzékeny, törékeny és szuggesztív lelke beszélt volna a hallgatósághoz ...

— Ön zongoraművészként sokat szerepelt országszerte és külföldön is különböző hangversenyeken, játszott együtt a Szlovák Filharmónia zenekarával, a Csehszlovák Rádió zenekarával, különböző hanglemezfelvételeket készített. Koncertjein Bartóknak mely műveit játszotta és játssza leggyakrabban?

— A már említett Allegro barbaro című zongoradarabot a Csehszlovák Rádió is felvette, és szerepelt ez a mű a Bartók születésének 100. évfordulója alkalmából adott Bartók-hangversenyeim programján is. Azonkívül előszeretettel játszottam a Gyerekeknek, a Három rondó, a Zongoraszvit (Op. 14], a Román karácsonyi énekek és a Tizenöt magyar parasztdal című zongoraműveit, a zongorára és hegedűre írt kompozíciói közül a Szonatinát, a szimfonikus zenekarra és zongorára komponáltak közül pedig a Rap- sodiát. Koncertjeimen természetesen számos Bartók-dalt kísértem zongorán.

— Térjünk még vissza egy kicsit Bartók gyermekkorához, Közismert, hogy Bartók Béla szülei jól zongoráztak. Bartókot hatéves korában kezdte zongorára tanítani az édesanyja. Nagy zenei képességű iskolaigazgató édesapjának, akit korán, nyolcéves korában elvesztett, műkedvelő zenekara volt. Beszélt-e Önnek vagy más növendékeinek Bartók saját gyermekkoráról?

— Bartók általában véve eléggé szűkszavú ember volt. Közöttünk sajnos nem alakult ki olyan egészen felszabadult, kötetlen magánkapcsolat, hogy az eléggé zárkózott természetű Bartók megnyílt volna előttem, és a személyes életéről, ügyeiről beszélt volna. Én pedig szintén nem voltam az a tanítvány, aki bizalmaskodni próbált volna a tanárával .. . Úgyhogy erre a kérdésre nem tudok semmi érdemlegeset válaszolni.

— Bartók özvegyen maradt édesanyjával — aki „mint tanítónő küzdött a mindennapi kenyérért" — először Nagyszöllősre, végül 1893-ban Pozsonyba kerül. „Igen nagy szó volt számunkra — írja önéletrajzában —, hogy végre nagyobb városba juthattunk (...] Akkoriban a magyar vidéki városok közül Pozsonyban volt a legélénkebb zenei élet. Ennek köszönhettem, hogy Erkel Lászlótól (Erkel Ferenc fiától) tanulhattam tizenöt éves koromig zongorát..Milyen volt a zenei élet Pozsonyban akkor, amikor Bartók visszajárt ide, vagy amikor Ön tanult Bartóknál Budapesten?