Irodalmi Szemle, 1987
1987/1 - Kövesdi János: Két kérdés Gáffor Ilona zongoraművésznőhöz
KÉT KÉRDÉS GÁFFOR ILONÁHOZ* — Tudomásom szerint ön ma Bartók Béla egyetlen élő tanítványa Szlovákiában. Hogyan került kapcsolatba Bartókkal? # Zongoratanárom, Németh-Samorinsk? István gyakran emlegette nekem volt tanárát, Bartók Bélát. Ö Bartók-tanítványként jól ismerte a mester elvárásait, szokásait. Elsősorban azt a finom precizitást emelte ki, amit Bartók tanúsított egy-egy mű interpretálásában, s amit maga is megkövetelt tanítványaitól. Amint később én is tapasztalhattam, igen szigorúan vette az előírt tempó megtartását, erre különösen érzékeny volt, s nem csak akkor, ha valaki az ő művét adta elő. Mindjárt figyelmeztette növendékeit, ha azok megengedtek maguknak olyan tempó-változtatásokat, amelyeket ő nem írt bele a kottába. De egy kiesit elébe vágtam az eseményeknek... Az utolsó főiskolai vizsgám után Németh tanár azt ajánlotta, hogy végezzem el a Tanárképzőt, ami persze csak úgy volt lehetséges, ha beiratkozom a nappali tagozatra. Ezt meg is tettem, s így egy évig Pesten is laktam. Zongoratanárát mindenki maga választhatta meg; Németh István azt ajánlotta, vegyem magamnak a bátorságot, és menjek el Bartókhoz, s kérjem őt meg, fogadjon el növendékének, persze csak privát. Ma is emlékszem, a budapesti Tanárképzőben 1935. június 9-én felvételiztem. Ugyanazon a napon Németh István ajánlólevelével elmentem Bartókhoz is „felvételizni”. A Csalán utca huszonhétben lakott. Mindjárt a bejáratnál megkaptak a gyönyörű faragásos festett bútorok. Az első emeleten, egy kis szobában hallgatott meg Bartók. A helyiségben a legtöbb helyet a szépséges, lágy hangú Bechstein zongora foglalta el, s még arra emlékszem, hogy rengeteg könyv volt a szobában. De ami a leginkább megragadott, s ami ma is elevenen él bennem, az Bartók mágikus, hatalmas intelligenciáról és igazi zsenialitásról tanúskodó szeme volt, amelynek mélységét egyetlen fényképe sem tudja visszaadni. Bartók nagy türelemmel hallgatta meg játékomat és közölte velem, hogy elfogad tanítványának. Hetenként egyszer jártam hozzá a Mester utcából, ahol laktam. — Hogyan viselkedett önnel, az akkor huszonegy éves csinos lánnyal — aki már kész zongoraművésznő volt — Bartók, a tanár? # Bartók mindig a legnagyobb udvariassággal fogadott, s ha beszélgetéseink nem Is voltak magánjellegűek, ahogyan most visszagondolok egész emberi-tanári magatartására, úgy érzem, hogy Bartók — mintegy önmaga számára — hangsúlyozni akarta: ez a fiatal lány is valaki, aki azon az úton próbálkozik haladni, amelyen én adok neki segítőkezet. A két esztendő során, amíg nála tanultam, Bartók nem ejtett ki egy hangos szót, nem tett egyetlen türelmetlen mozdulatot s a legkisebb jelét sem mutatta annak az óriási különbségnek, ami közöttünk volt. Mindig olyan udvariasan viselkedett velem szemben, mintha vele egyenrangú személy lettem volna. * Részlet egy hosszabb, Albrecht János főiskolai tanárral és Gájfor Ilona zongoraművésznővel készült interjúból. KÖVESDI JÁNOS
