Irodalmi Szemle, 1987
1987/3 - HOLNAP - Hizsnyan Géza: A „lényeg színháza”?!
(Reflexiók a XX. BITEF-ről) M ikor húsz évvel ezelőtt a modern színházi irányzatok belgrádi fesztiváljának eszméje megszületett, ki gondolhatott volna arra, hogy a fesztivál létre is jön és két évtized múltán is fönnmarad?” — e szavakkal indítja Mira Trai- lovié igazgató és Jovan Cirilov művészeti vezető az idei BITEF műsorfüzetének bevezetőjét. S ebben az évben immár 20. alkalommal gyűltek össze Belgrádban a meghívott együttesek, színházi szakemberek és érdeklődők; a színházi világban két évtized alatt fogalommá vált Belgrádi Nemzetközi Szíházi Fesztiválra (Beog- radski Internacionálni Teaterski Festival). „Az elmúlt húsz évben a világszínház évadról évadra változott, de úgy, hogy semmi nem tűnt el nyomtalanul örökre, semmi sem volt hiábavaló, mert részévé vált a másik, az újonnan érkezők művészetének. Ha a BITEF-en nem is került bemutatásra minden nagy és jelentős előadás, nem maradt ki az elmúlt két évtized egyetlen jelentős mozgalma, egyetlen fontos irányzat sem” — folytatódik a bevezető, s végigtekintve az elmúlt 19 fesztivál programján, el kell ismernünk igazát. Sokáig valóban minden, ami új és figyelemre méltó volt a világ színházaiban, megjelent Belgrádban is. Pedig a hatvanas évek második és a hetvenes évek első felében ugyancsak sok minden történt. (Újra) megjelent a színházi (neo)- avantgárd, az alternatív színház, a mozgásszínház, végigsöpört e klasszikusok „modernizálásának” és „átértelmezésének” vihara stb. A jugoszláv főváros tomboló ünneplések és hangos botrányok, heves viták és alkotó megbeszélések, lelkes egyetértések és rideg elutasítások közepette minden év őszén szemlét tarthatott e színházi történések fölött. Az első BITEF díjait például a wroclavi Színházi Laboratórium (Jerzy Grotowski], a prágai Di- vadlo za branou (Otomar Krejcaj és a bukaresti Teatrul de comedie (Dávid Es- rig) kapták. A további években láthatta a közönség Georgij Tovsztonogov, Victor García, Ingmar Bergmann, Ariane Mnouch- kine, Peter Stein, Peter Brook, Anatolij Efrosz, Jurij Ljubimov, Andrzej Wajda, Ta- deusz Kantor, Róbert Wilson, Julián Beck, Andrej Serban, Eugenio Barba és számos más kiválóság — a világ szinte minden jelentős rendezőjének — munkáit. Húsz év alatt azonban alaposan megváltozott a színházi, a politikai és gazdasági helyzet, és ez nagymértékben befolyásolta ezt a rendezvényt is. Mostanában egyre többen és egyre gyakrabban írnak a BITEF „válságáról”, többen létjogosultságát is megkérdőjelezik, mondván: eredetileg vállalt feladatát, kitűzött célját már nem tudja teljesíteni. Azt a BITEF leghűségesebb barátai, legodaadóbb hívei is kénytelenek elismerni, hogy az utóbbi években távolról sem kínál annyi szenzációt, újdonságot, figyelemre méltó színházi eseményt, mint eleinte. Kétségtelen, hogy a világ színházi életének változása, pezsgése lelassult, az új formák fokozatosan elfogadottakká váltak, klasszicizá- lódtak, vagy kiürültek és eltűntek, ezzel csökkent az újdonságot, rendkívüli szellemi izgalmat ígérő alkotások száma. A „válság” legfőbb oka mégsem ebben, hanem gazdasági téren keresendő. A szervezők egyszerűen nem tudják megfizetni a „nagy” produkciókat. így maradtak távol az utóbbi években pl. Mnouchkine A Nap Színházának előadásai, Peter Brook Ma- habharátája, Róbert Wilson, Peter Stein, Lindsay Kemp művei, s szinte valamennyi tengerentúli társulat. Kárpótlásul létrehozták a „BITEF filmen” sorozatot, melynek keretében videovetítésen mutatják be az anyagi vagy egyéb okokból el nem hozható műveket. Az idei fesztiválon így láthatta a közönség Marivaux Szerelmi diadalát Luc Bondy, Büchner Leonce és Lénáját Jürgen Flimm, a Klaus Mann Mefisztójá- ból készült színpadi változatot Ariane Mnouchkine, Botho Strauss Park c. dráu\2S***** Géz°
