Irodalmi Szemle, 1987
1987/3 - PÓDIUM - Kmeczkó Mihály: Számvallató II.
lehet keríteni évadonként. Az eddigi állapotokhoz képest most szinte ideálisnak tűnik fel ez az ú] lehetőség: Komárom közönsége minden hónapban premiert láthatna! Ennyi bemutató mellett attól sem kellene tartani, hogy egy-egy produkció esetleges sikertelensége bonyodalmat okozhat az üzemmenetben. 8 premier esetén az átlagos előadásszám az eddigi 42-ről 21-re csökken. (Ennyi előadást értek meg az elmúlt öt évad sikertelen produkciói.) Ha viszont azzal számolunk, hogy a zenés inszcenációkra és az ún. szórakoztató jellegű előadásokra akár 60-80 alkalommal is kiváncsi lehet a közönség, már nyugodtan felvállalhatja a színház a szűkebb közönségi igények (rétegigények) kielégítését, sőt (a kísérletek révén) alkalomadtán akár a bukás kockázatát is. Ennyi bemutató eredményeképpen a határozott dramaturgiai profillal párhuzamosan kialakul(hat)na a határozottabb művészeti profil is, amelyet sejtésem szerint nem az egyneműség, hanem éppen ellenkezőleg: a sokrétűség és színesség jellemezne — akárcsak a Matesz közönségét. Mindkét társulatban arra kellene törekedni, hogy a belső és külső adottságokhoz mérten sajátos profil teremtődjék. 10.2. A fentebb vázoltak megvalósításához mindenekelőtt arra lenne szükség, hogy a Magyar Területi Színháznak — 35 éves tevékenység után — végre otthona legyen. Ennyi bemutatót ugyanis nem lehet elkészíteni párhuzamos próbák nélkül. Egy megfelelő színházépületben ugyanabban az időben lehet próbálni pl. a nagy és a kis színpadon. A jelenlegi szétszórtság állapotában ez elképzelhetetlen, hiszen a komáromi társulat a mostani állapotok között négy különböző helyen (a város négy különböző pontján hol itt, hol ott, hol amott) abszolválja a próbafolyamatot, míg eljut egy-egy inszcenáció bemutatásáig. Ez az állapot rövid időn belül felőrli az emberek idegzetét, és szertefoszlatja minden művészi ambíciójukat, hiszen így csak az állandó többletenergia-kifejtés, a gürcölés jellemzi a dolgos hétköznapokat. A komáromi társulatnak az a benyomása, hogy már időtlen idők óta készül „az új épület”, és senki sem tudja megmondani, „vajon s mikor lészen” benne lakása . . . 10.2.1. Bármennyire is alapvető a Matesz „lakásproblémá”-jának megoldása, ezt további gondok követik majd. Már a stúdiószínpad létrejötte alkalmával kiderült, hogy hiába is tartana a társulat párhuzamos próbákat (a végletekig „kidekázott” „jelenet-egyeztetésekkel”), csak egyetlen súgója, egyetlen ügyelője, egyetlen világosítója, egyetlen színpadmestere stb. van. Ök viszont egyszerre csak az egyik helyen lehetnek. Nélkülük pedig nincs próba... A következő feladat tehát a megfelelő számú és képzettségű műszaki gárda „előteremtése” lesz. 10.2.2. Ezzel azonban még nem ért véget a gondok sorjázása. A komáromi társulatban a „fiatal színészek” is negyvenedik életévük küszöbén állnak. Ez a társulat bizony elöregedett — és nemcsak fizikailag ... A magyarországi színészképzés nem vált be: a rengeteg kecsegtető lehetőség láttán még a kevésbé tehetségesek sem tértek vissza a Mateszhoz. Néhány éve a bratislavai Szépművészeti Főiskolán (Vysoká škola múzických umení), a főiskola színházi karán képezik a magyar színészjelölteket is. Egyelőre azonban a létszámuk kevés. A tehetség megítélésében is eltérések mutatkoznak a színház és a főiskola koncepciója között. A színház számára ugyanis nem mindegy, hogy egy középszerű tehetségből a főiskolai diploma megszerzése után vagy anélkül lesz-e színész. Ennek nemcsak művészi, hanem anyagi következményei is vannak. Ez utóbbi főleg a színészjelöltre nézve terhes, mivel kicsi fizetése miatt idő előtt kénytelen megválni a színháztól. .. Sok fiatal színészre és kiegyensúlyozottan épített együttesekre van szüksége a Matesznak, hiszen Komáromban pl. a színésznők száma tízen felül van, a színészeké viszont tízen alul. Ennek fordítva kellene lennie. (Riasztó állapot, hogy az 1986/87-es szezonban — a nyugdíjasokon kívül — csak 8 [nyolc!] férfi színésszel „rendelkezik” a komáromi társulat, miközben színészeinek össz-száma 22.) 10.2.3. A színészek mellé azonban rendezők is kellenek — s belőlük a Mateszban soha sem volt elég. A fiatal rendezőjelöltek főiskolára juttatása rendre sikertelennek bizonyult (a legkülönfélébb okoknál fogva). Ha nagyszámú vendégrendező fordul meg a társulatban, nem alakulhat ki az a légkör, amely az emberek sokaságát társulattá formálja, illetve amely a társulatot egy általánosan elfogadott profil égisze alatt összekovácsolja. Az előző öt évad rendezői közül a három fiatal (Gágyor Péter, Daniela Kapitánová és Miro Procházka) már nem tagja a Matesznak, Konrád József hatvanöt évesen nyugdíjba vonult, az igazgató nem rendezhet az egész idény folyamán — tehát maradt egy ember: a friss diplomás — de évei szerint a középnemzedékhez tartozó —
