Irodalmi Szemle, 1987

1987/3 - PÓDIUM - Kmeczkó Mihály: Számvallató II.

lenti: ő nem kíván a rendezők és a drámaírók kísérleti alanya lenni — ne rajta próbálják ki az új irodalmi és játékstílusokat, illetve az alkotói és a rendezői módszereket; a betanulási folyamat elején kész szöveget kapjon a kezébe, és ez ne változzék sem a bemutató előtt, sem utána; a színjáték létrejöttében hajlandó részt venni, de a színdarab megszületésében nem: azt alkossa meg az író, azaz a színháznak kész művet adjon le. Mások úgy vélik: képtelenség „merev” szöveggel dolgozni. Ha elkészül a dramaturgiai-rendezői példány, az az asztalnál készül: erényeit és fogyatékosságait valójában csak a színpad (maga a betanulási, illetve próbafolyamat) mutatja meg. Van, aki a próbafolyamatot csak „betanulásaként hajlandó értelmezni, mások viszont „az összes tényező” próbájának tekintik, tehát ebben az esetben pl. a szöveg számára is próbát-próbatételt jelent a próba... Ebben az esetben a kísérletezésről mint módszerről folyik a vita.

10.1.1. A közönség egy részének körében egyre gyakrabban hangzik el a vád: keveset kísérletezik a Matesz. A színházban is sokan érzik úgy, hogy az eddigi munka már nem elégíti (vagy nem is elégítette) ki az ambíciójukat. Másra vágynak: új műfajokat, eddig kevéssé ismert játékstílust, ismeretlen elő adástípust, kísérletező kedvű szerzők egy-egy új darabját, szokatlan, elgondolkodtató vagy meghökkentő témákat szeretnének látni a Magyar Területi Színházban. Ez a kérés jogos — akkor is, ha nem „tömeges”. Ha az ilyen jellegű óhajok elől elzárkózna a Matesz, előbb-utóbb joggal sütnék rá a konzervativizmus bélyegét. Sajnos, egy falujáró színháznak nem is olyan nehéz „megrekednie”, hiszen a közönsége hosszú ideig képes konzerválni egy-egy meghatározott ízlést, kulturáltsági fokot stb. Alkalomadtán a színháznak népszerűtlennek kell mutatkoznia közönsége előtt, ha arra vállalkozik, hogy korszerűbb ízlést honosítson meg (kellő fokozatossággal) a nézők körében. Ebben az esetben a kísérletezés stílus és ízlés kérdése.

10.1.2. A kísérletezésnek azonban lehet szervezési vagy vezetői jellege is, tehát alapjaiban érintheti az egész „szervezet” felépítését és „üzemmenetét”. Sőt az adott kereteken belül is lényeges változásokat lehet eszközölni egy-egy szisztémában, struktúrában. A Matesz eddigi működéséhez képest az is jelentős változás lehetne, ha az eddigi 4-4 bemutató helyett pl. ennek a dupláját tartaná évadonként. Ehhez a főhatóság beleegyezését sem kell kérni. Ugyanígy — bármelyik társulatán belül — kísérleti műhelyt, ún. stúdiószínpadot is létrehozhat, ha ezt az adott kereteken belül gazdaságilag és szervezésileg meg tudja oldani. Ehhez azonban valóban kísérletezni kell: megoldható-e mindez, s ha pillanatnyilag nem, megszüntethetők-e saját erőből a fennálló akadályok, vagy pedig külső segítségre van szükség, esetleg bebizonyosodhat, hogy az adott kísérletnek még nem érkezett el az ideje, vagy a megvalósítása túlságosan idő- vagy pénzigényes stb. Részben ilyen kísérlet volt az utóbbi időben a zenés darabok bemutatása is — bár ebben az esetben a közönség felől érkeztek a legerősebb impulzusok, tehát ezt a kísérletezést ízlésbeli tényezők, illetve esztétikai megfontolások serkentették.

10.1.3. Nem vitás: a Matesz semmilyen tekintetben nem nélkülözheti a kísérletezést. Az éppen születő és először (frissen) színre állítandó daraboknak mindig szükségük van a színpad (a gyakorlat) „visszajelzésére”. Főként a csehszlovákiai magyar drámák színre vitele kívánja meg az effajta segítséget. Irodalmunknak ugyanis alig van mérvadó drámaírói hagyománya. Nálunk a másutt természetes (és nagy múltú) élő kapcsolat is csak szórványos az írók s a színház között. A Matesz erejéből és lehetőségeiből jelenleg arra futja, hogy azoknak az íróknak, akik fontolgatják magukban a drámaírás lehetőségét, felajánljon egy-egy dramatizációs vagy fordítói munkát, hogy a maga módján segítse az írót elhatározásában. Nagyobb szükség lenne arra, hogy a Szlovák írószövetség Magyar Szekciójának közbenjárásával a Szlovák Irodalmi Alaptól ösztöndíjat kaphassanak az írók nemcsak a drámai mű megírására, hanem arra is) hogy részt vehessenek drámai alkotásuk színpadra állításában, hiszen az ősbemu- tatós drámák szövege, szerkezete, stílusa, műfaja stb. jószerivel ekkor nyeri el a végleges formáját. Szükség lenne továbbá arra is, hogy az Írószövetség Magyar Szekciójának keretében megalakulhasson a drámaírók és színibírálók köre, amely rendszeresen figyelemmel kísérné, megvitatná) értékelné, összefogná és irányítaná a drámaírók tevékenységét, illetve munkásságát. A színház újabban anyagilag is ösztönözni tudja azt a szerzőt, akinek a színdarabját bemutatás céljából „felvállalja”. Ez alatt azt