Irodalmi Szemle, 1987
1987/3 - FÓRUM - Jakab István: A szóismeret alapja a valóságismeret
F Ú R U M t anácsadók vezetésével, főként az olyan fiatalok esetében, akik nem tudnak a pályák közül választani. Ezek azonban nem kötelező vizsgálatok. Kötelező azonban a pályaalkalmassági vizsgálat az olyan fiatalok részére, akik különösebb képességeket igénylő szakképzettséget akarnak szerezni szakmunkásképzőkben, szakközépiskolákban vagy felsőoktatási intézményekben. Például aki repülőfőiskolára jelentkezik, annak bizony nemcsak alapos orvosi vizsgálaton, hanem másféle alkalmasságvizsgálatokon is át kell esnie. Most pedig Kissnek a časenka magyar megnevezésére tett javaslatáról! Mint irja, ők mint körzeti orvosok a betegkartonra írt néhány sorban kérik a szakorvosi vizsgálatot, s maguk adják a beteg kezébe a „časenkát”, ugyanis a szakorvosok ezekből előre eljuttatnak hozzájuk néhányat. Ezért ő e papírlapocskát — funkciója alapján — beutalónak nevezné. — De vajon Csehszlovákia mekkora területén alkalmazzák ezt a módszert az egészségügyben? Létezik ugyanis hivatalosan rendszeresített nyomtatvány is, neve: VÝMENNÝ LIST — POUKAZ na odborné vyšetrenie, ošetrenie, ústavné liečenie. A beutaló (poukaz) tehát hivatalosan ez. Ezt így is hívják a magyar nemzetiségű betegek is. A szakorvosi vizsgálatra a kisebb rendelőintézetekben vagy „feliratkoznak” a nővérnél a páciensek, vagy sorszámot tépnek le, illetve kapnak. A nagyobb rendelőintézetek központi nyilvántartóiban meg egy papírlapocskára felírva időpontot adnak e vizsgálatra. Ezzel — és a kezelőorvostól kapott beutalóval — jelentkezik a beteg a szakorvosnál. A časenka (časovka] tehát semmiképpen sem nevezhető beutalónak. Kissnek nem tetszik az időcédula szó, mert szerinte a cédulának pejoratív értelme van, ugyanis szerepel néhány kellemetlen hangulatot keltő kifejezésben (zálogcédula, dögcédula, félcédulás]. Ezt igen sok szavunkról elmondhatnánk. A cédula szónak semmilyen különleges stiláris értékét nem tüntetik fel az értelmező szótárak. Ha meg arra gondolunk, hogy a tudós is cédulákkal dolgozik, akkor Kiss véleményét szubjektívnek minősíthetjük. A magyar nyelv értelmező szótára ilyen szó- szerkezetekben és összetételekben is hoz fel a cédula szóra példát: átvételi cédula, őrlési cédula, piros cédula (fertőző betegséget jelző); cédulagyűjtemény, cédularendező; árcédula, fejcédula, mosócédula, reklámcédula, röpcédula, számolócédula stb. Az aggodalom tehát fölösleges. Egy dolog azonban biztos: az időcédula — néhány más társához hasonlóan — talán egy kissé népies, nem kacifántos, nem íróasztalnál kiagyalt alkotás. S éppen ez tetszett benne néhány magyarországi nyelvésznek, akik a Kazinczy-napokon tartott előadásomban hallották. De azt is el kell árulnom, hogy ez a szó nem „a magam csinálmánya", még csak nem is másé, hanem másoké. A öa* senka fordítását megoldandó, több magyarországi orvossal tanácskoztam, de egyik sem imert olyan magyar nevet, amely megfelelője lehetett volna e szlovák szónak, mert náluk általában a sorszámos módszert alkalmazzák. Én — készülő könyvemben — a berendelőt ajánlottam kényszermegfelelőül, de mivel ennek más a funkciója (inkább idézés, mint idő- pontadás), kihúztam ezt a részt a kéziratból. Az előkészítést végző korrektor — magyarországi egyetemen végzett nő — sajnálkozott azon, hogy ezzel a problémával nem kívánok foglalkozni. Amikor tudomására hoztam, hogy csak azért nem, mert nem találok a Sasenkára megfelelő kifejezést, csodálkozva kérdezte meg: „De hát az időcédula miért nem jó?” Meglepődve érdeklődtem, hol hallotta ezt. „Az egyik budapesti SZTK-rendelőintézetében a mi »casenkánknak« megfelelő cédulát adtak a szakorvosi vizsgálatra jelentkezőknek, s ezt ott mindenki időcédulának hívta.” íme, ez a története az időcédulának. Javaslatom tehát ezen alapszik. Nagyon óvatos az ajánlásom is az Irodalmi Szemlében megjelent cikkben: „... ennek a papírlapnak időcédula lehetne a neve.” Hogy az lesz-e, vagy valami más, az nem tőlem függ. Még annyit a fentiek összegezéseképpen: köszönöm Kiss Lászlónak, hogy tájékoztatott az LPK szlovák betűszó újabb, hivatalos jelentéséről. A többi észrevételével — kategorikusan fogalmazott helyreigazításával, kiegészítésével, javaslatával — nem tudok egyetérteni. De Baróti Szabó Dávidnak az általa idézett szavait — melyek szerint a nyelvben tapasztalható hiányosságok okát többnyire nem a nyelv fogyatkozásában, hanem annak nem tökéletes tudásában kell keresni — nagyon is megszívlelendőnek tartom.
