Irodalmi Szemle, 1987
1987/3 - FÓRUM - Vita irodalmunkról
irodalmunkról A Szlovák írók Szövetsége Magyar Szekciójának decemberi értékelő tanácskozását követő vitában először TŐZSÉR ÁRPÁD kapott szót, s mindjárt a bevezetőjében elégedetlenségét fejezte ki az elhangzott előadásokkal szemben, majd így folytatta: „Szeberényi és Zalabai előadását' meglehetősen rögtönzöttnek éreztem, megkom- ponáltnak csak Alabán kollégámé hatott. Abban persze igazuk volt Zalabaiéknak, hogy irodalmunkban az utóbbi öt-tíz évben a költészettől a próza vette át a vezetést, hogy a társadalmi és kulturális fejlődésünkre vonatkozó lényeges dolgokat a regényíróink fogalmazták meg és mondták ki; de szólniuk kellett volna előadásaikban ezekről a »lényeges dolgokról« is, arról a valamiről, ami miatt az utóbbi években prózánkat súlyosabbnak érezzük, mint költészetünket. Az áttörés valamikor a hetvenes évek közepén történt. Addig prózánkban a szociológiai szempont volt a mérvadó, azaz a társadalom, a történelem, az »extenzív totalitás« tükrözése volt a cél, a hetvenes évek közepétől azonban egyfajta ontológiai szempont nyomult előtérbe: egyre inkább az ember került az irodalmi ábrázolás nagyítója alá. A társadalmilag konkrét ember persze, de mégiscsak elsősorban 'az ember. S az ember legsajátosabb attribútumai: az erkölcs, magatartás, élet, halál, szabadság kérdései. Ennek a megváltozott valóságközelítés' Szeberényi Zoltán és Zalabai Zsigmond előadását prózairodalmunk, illetve líránk elmúlt öt évi terméséről májusi számunkban közöljük. nek az indítékait filozófiai-természettudományos világképünk átrendeződésében kell keresnünk. Az ember, az író egyszerűen helyét keresi a megváltozott világképben. Így lesz aktuális megint az »ismerd meg önmagadat« elve, így lesz időszerű az ember létkérdéseinek az újravizsgálása. Amint mondtam, ezt az ontikus világközelítést szórtan már a hetvenes évek közepétől tapasztalhatjuk prózánkban, de első vitathatatlan eredményeit a nyolcvanas évek elején hozta. Mégpedig Duba Gyula A macska fél az üvegtől c. regényében, Rácz Olivér Rogozsán kocsmájában, Grendel »trilógiájában« és Dobos László Sodrásban c. művében. (...) A filozófia, főleg az erkölcsfilozófia igényét leginkább Grendel Lajos könyveiben érezzük. Dániel Okáli a Romboidban (1986/11) egyenesen egzisztencializmussal vádolja szerzőnket. Persze meglehetősen felszínes módon, olyan alapon, hogy Grendel Kierkegaardot is emlegeti meg Heideg- gert is. De mennyire van jelen az egzisztencialista filozófia Grendel könyveiben valójában? Vegyük például ezt a kitételét: »a történelmi időt egzisztenciaként megélni csak az tudja, akinek tetteit halandóságának tudata vezérli«. Ez a halállal együtt való létezés valóban erősen hei- deggeri fogantatású. De következik-e ebből valamiféle heideggeri egzisztencializmus? Heidegger a halálnak mint »ontológiai kategóriának« a segítségével az ember szubjektív létezését és fontosságát szembeállítja társadalmi létezésével és fontosságával. Grendel hősei viszont úgy kerülnek szembe a halállal, hogy ennélfogva éppen társadalmiságukat és törté- nelmiségüket tudatosítják. A halál tehát vita vita vita vita vita vita vita vita vita vita vita vita vita vita vita \ vita FÓRUM
