Irodalmi Szemle, 1987
1987/1 - Jaroslava Pašiaková: A cseh és a magyar avantgárd színház genezise
Ismert szójátékaihoz, illetve a latin szállóigék komikus fordításaihoz kötődtek (pl. Bella gerunt allii, tu felix Austria nube — V + W előadásában a fordítás így hangzik: Mások háborúban állnak, te, Félix, udvarolj Ausztriában Bellának.) Emlékezetes marad a Semafor színház 1967-es „rokon lelkek” országos találkozója is, melynek során a cseh komikusok-szerzők-színészek három nemzedéke: Jan Werich, Miroslav Hornícek, Jifí Suchy és Jifí Slitr a közönség kapásból feltett kérdéseire közvetlenül, rögtönözve válaszoltak a színen. Ám Jifí Slitr 1969 decemberében bekövetkezett tragikus halálával az S+S duó színpadi munkássága végleg lezárult, betetőzve a cseh avantgárd színház egy újabb fejezetét. ■ ■ ■ És most nézzük meg, milyen volt a helyzet a magyar színjátszásban. A haladó magyar színjátszás gyökerei — hasonlóan a cseh színházéihoz — a nemzeti megújhodás korába nyúlnak vissza. A magyar színészek az ún. quodlibetekben (egyveleg) már 1813-ban a nyilvánosság elé léptek, hogy „igen kacagtató vidám játékkal”, valamint anyanyelven előadott hazafias dalokkal ellenálljanak a magyar színház elnémetesítésének, ami nemcsak a hivatalos színházakban, hanem a népszínházakban is kísértett. Déryné, a híres színésznő szintén (kipróbálta a quodlibet-szín- padot. Naplójában megemlíti, hogy a felsőbb rétegek a fővárosban szégyelltek magyarul beszélni, s ha ismerték is a nyelvet, ezt eltitkolták. A magyar színészeket tulajdonképpen csak az ifjúság támogatta ... 1885-ben a Népszínház komikusa, Solymossy Elek megpróbálkozott egy tisztán magyar kabaré, a Magyar Dalcsarnok megalapításával, de a közönség érdektelensége miatt egy év múlva fel kellett számolnia. A pesti kabarék továbbra is bécsi kuplékkal voltak elárasztva, jobb esetben francia sanzonokkal. Ebben a légkörben határozta el Zoltán Jenő újságíró az első magyar kabaré megalapítását, hogy bebizonyítsa: létezik magyar közönség, s vannak magyar írók is. Keletkezése tehát szoros összefüggésben van a nemzetébresztő mozgalmakkal, ami sajátos jelentőséget kölcsönöz neki, hiszen a huszadik század elején ehhez kapcsolódtak megújhodóan a Nyugat írói s utánuk a magyar avangárd képviselői. így a fővárosi Orfeum félórás magyar nyelvű betétjében azok a színészek érvényesültek, akik később lerakták a magyar kabaré alapjait. Az első szerzők: Heltai Jenő, Nagy Endre, Molnár Ferenc és Herczeg Ferenc. De ez a színpad is megszűnt — az Orfeum közönsége nem szívesen fogadta a változásokat, s így amikor elkezdődött a Tarka Színpad magyar betétje, a nézők felkeltek és vacsorázni mentek. Az Orfeum tehát idővel krízisbe jutott és megszűnt. De a magyar népi színházi szórakoztatás meghonosításáért folyó kísérletek nem szűntek meg. Rövid életű kísérleteknek lehetünk tanúi Debrecenben, Nagyváradon és Pozsonyban is (a Stanau vendéglőben). 1907-ben egy fiatal színész, Kondor Ernő Budapesten, a Teréz körúton egy színpaddal rendelkező borozót vett bérbe, s Bonbonériának nevezte el. Elhatározta, hogy új közönséget csalogat a színházba, s egész estét betöltőn azt nyújtja majd neki, ami az Orfeumban — még félórás betétiként is — kudarcot vallott. Kezdetben franciából fordított sikamlós bohózatokat játszottak, s Pierot és Piereta importált (leggyakrabban német) dalocskákat adott elő. De már megjelentek az első eredeti magyar kupiék is, melyeknek az ízére a közönség kezdett rájönni. Kondor elhatározta, hogy fokozatosan beiktatja a műsorba az értékes modern magyar irodalmat is: minden este felléptet egy fiatal magyar írót — eredeti novellával. Tervével Nagy Endrét kereste fel. Ez szerencsés választásnak bizonyult. Nagy Endre ötletektől szikrázó, bájos, talpraesett karcolatai már a napi sajtóban is nagy közkedveltségnek örvendtek. De senki, bizonyára még ő maga sem várta, hogy olyan pompásan, fölényesen, briliánsán és ötletesen lesz képes a közönség különféle, hízelgő, vagy még inkább nem hízelgő (pl. ásítás) ingereire rögtönzéseket produkálni.
