Irodalmi Szemle, 1987
1987/3 - Gál Sándor: Egyetlen idő
pörgés ahogy kiáramlik önmagából a táj vér a sebből? tapinthatatlan ringató zsongás mint őszidőben a levelek amikor földet érnek X. meglehet lehetséges hogy egy délutánon elindul a homokpart magával viszi a folyó páráit a parti füzesek árnyát s egy lábnyomot az idő pecsétjét meglehet az arrajárók é§zre sem veszik a változást meglehet az a homokpart csak nekem hiányzik majd s a folyónak XI. a lakoma vége az asztalon túl láng lobog bevilágítja a teret néma hegedűk cimbalmok falnak döntve a halállal vívnak
/
