Irodalmi Szemle, 1987
1987/3 - Turczel Lajos: Kassák Lajos és szlovákiai kapcsolatai
tektúrának nevezte, és ezt a fogalmat híres manifesztumában [Képarchitektúra. Ma, 1921. márc. 15.) így határozta meg: „Az ember újra képessé lett a világ kifejezésére. A mai művész mint világszemléletes ember ismét mint kinyilatkoztatást hozza magával a művészetet... A képarchitechtúra nem kép többé a szó akadémikus értelmében. Ö egy aktív társ az életünkben, a mindenség szimbóluma, akihez hozzá kell szegődni, vagy aki ellen az életem érdekében küzdenem kell. Eljött mint a kor reprezentánsa, és megajándékozott bennünket a síknak nünt reálisan használható térnek a felismerésével és a kollektív élethit formáival... Képeink nem olyanok, mintha, hanem olyanok, amilyenek ... a mi művészetünk primér teremtés, és mi hasonlóan minden építészethez elindulunk a magunk területéről, a síkról mint alapból a térbe úgy, mint akik többé nem kiszolgálni, hanem saját képükre átformálni akarják a világot.” Az emigrációból való hazatérése után képzőművészeti alkotó tevékenysége mennyiségben erősen visszaesett, de lapjaiban Kassák az új művészeti irányok propagálója maradt, és az akkor fellépő hazai ifjú absztrakt festőket (Korniss Dezső, Vajda Lajos, Kepes György, Trauner Sándor) a Munka-körbe bevonta. A felszabadulás utáni időszakban festői tevékenysége sokáig háttérbe szorult, s az első nagy elismerést csak a hatvanas és hetvenes évek külföldi (svájci, németországi, franciaországi, csehszlovákiai, olaszországi és lengyelországi) kiállításai hozták meg számára. Ezek a kiállítások művészettörténeti körökben Európa-szerte élénk visszhangot váltottak ki. Amint azt a képzőművész Kassák egyik monográfusa, Körner Éva megállapította, több neves művészettörténész (Jean Cassou, Jean Arp, Michel Seuphor) „a nemzetközi művészeti életből több mint harmic éve kiszakadt Kassákban a konstruktivizmus egyik pionírját ismerte fel.” II Kassák — Jókaihoz és Mikszáthhoz hasonlóan — a magyar irodalom azon írói közé tartozik, akiknek élete és életműve szoros szálakkal kötődik a mi tájainkhoz. Abban a dél-szlovákiai városban, Érsekújvárban (Nővé Zámky) született, amely a török időkben fontos végvár volt, és amellyel olyan híres régi íróink kerültek kapcsolatba, mint Balassi Bálint, Pray György és Czuczor Gergely. Kassák — mint önéletrajzi művének elején írja — avas szagú újvári paraszt- udvaron tette meg az első lépéseket, és szülővárosában élt tanoncévei befejezéséig, 17 éves koráig. Érsekújvárra egész életében nagy szeretettel emlékezett, és műveiben is sokszor megörökítette. Költői szempontból legérdekesebb emlékezése A ló meghal a madarak kirepülnek című szürrealista verskompozíciójában található. így a város képét valóban chagalli látomásként jeleníti meg: a város rohant mellettünk ide-oda forgott és néha fölágaskodott láttam az apám kajla szalmakalapját amint úszkál a hóüveg fölött a patikától a szentháromság-szoborig és vissza valamikor azt hitte az öreg 21 éves koromban káplán leszek az érsekújvári plébánián
