Irodalmi Szemle, 1987
1987/1 - Jaroslava Pašiaková: A cseh és a magyar avantgárd színház genezise
rikus minőségéről van szó, mint inkább a valóságfoszlányok szabad montázsolásának leifedező módszeréről, a szójátékokkal összekötött szabad képzettársításokról, melyek a modern színház korszerű eszközei. HaSeknek általuk eredeti módon sikerült az akkori kulturális-politikai álerkölcs leleplezése, abszurditásának bizonyítása. Longen tanúsága szerint Hasekból „hiányzott az előadás fegyelme s a professzionális módon való érintkezés a közönséggel”. Állítólag a színpadon is ironikus és közömbös maradt a közönséggel szemben. Igaz, teljesen ellentétes módon vélekedett róla Frantisek Langer dramaturg, aki szerint HaSek „minden sikeres reakciót nyugtáz és ösztönöz, s láthatóan boldog, ha a harsány nevetés alapos sortüzét váltja ki. Általában hagyja, hogy a közönség kitombolja magát, ő pedig kihasználja a pillanatot, hogy felfrissüljön egy nagy korty sörrel”. A cseh színházi avantgárd genezisében a következő lépcsőfok Voskovec és Werich (V-fW) színháza, az Osvobozené divadlo (Felszabadított színház). HaSek jeleneteinek színrevitele, az ő jelentős szerzői-színészi részvételével, a cseh kabaré és a cseh humor (a humor mint világnézet, állásfogalás és bírálat megnyilvánulása) modern formái továbbfejlesztésének specifikus jegyeit oly mértékben magukon viselték, hogy V + W színházi eszköztárában is természetes kötődésként találkozunk velük. Az 1927—1938 közötti Felszabadított színház központi duójának szerzői-színészi működése — hasonlóan Vlasta Burian egyszemélyes színészi remekléseihez — a kabaréelemek legmagasabb szintű felvirágoztatását jelenti a nem kabaré jellegű színművekben. Érdemes felfigyelnünk a tényre, hogy Hasek néhány ún. választások előtti beszéde mind témájában, mind a bohóc-logika alkalmazásában szinte szóról szóra fedik egymást V+W néhány jelenetével. Elegendő például összevetni HaSek előadását az állatok rehabilitásáról (1913) s V + W állatok és emberek kapcsolatát taglaló (természetesen az állatokat védő) jelenetét (1932; Aiszóposz és a hangya; Ceasar). Természetesen a Felszabadított színház két főszereplője személyiségének a formátuma szélesebb körű vizsgálatot érdemel. Nem elegendő csak Jaroslav Hasekhoz visszatérni. Színészetük alapjai sokkal régebbiek; mindenekelőtt vissza kell térnünk a színház fejlődésének négy évszázaddal korábbi idejéhez — egészen a commedia deli’ artéig. S jellembeli tulajdonságaikkal, hőseik szociális helyzetével V + W a commedia deli’ arte keretében a zanniknak, vagyis az olasz komédia szolgáinak klasszikus alakjait teremtik meg, akik — plebejus voltuk elelnére, vagy inkább éppen annak köszönhetően — a commedia deli’ arte „lelkei” voltak. Amikor a szovjet avantgárd rendező, Vszevolod Mejerhold 1936-ban Prágában megtekintette a Nebe na zeml (Az ég a földön) című előadásukat, röviddel utána ezt írta róluk: „1913-ban az immár halott költő barátom, Apollinaire elvitt engem egy Médrano- cirkuszbeli előadásra, s így kiáltott fel: »íme, a színészek, akik megmentik a művészet számára a commedia deli’ arte színházat.« Ez után az este után többé már nem láttam az olasz lazzikat. Szomorúan és sóvárgó szívvel kerestem őket, de nem találtam rájuk. Csak ma, 1936. október 30-án pillantottam meg újra V + W feledhetetlen alakjában a zannikat, s ismét elbűvölt a rögtönzött komédia gyökereiből táplálkozó teljesítmény. Éljen a commedia deli’ arte. Éljen V + W!” V + W — főleg kezdeti időszakukban — az ún. tárgytalan humort, a tiszta komikumot hangsúlyozták. Az ún. tárgytalan humorról szóló elméletük (ha tudták is, hogy a humor soha nem lehet igazán tárgytalan) arról tanúskodik, hogy mindketten tudatosították azokat a már-már matematikailag egzakt módokat és elveket, melyeknek alapján a humor létrejön. A humort természeti erőként jellemezték, s négy csoportra osztották: 1. paródia, frazeológia, klisé 2. oxidációk, melyek a látszólag komoly körülmények meg nem értéséből keletkeznek 3. helyzetkomikum 4. színtiszta humor [Ezt a felosztást Radko Pytlík és Milán Jankovic tünteti fel Trn v zrcadle doby (Tövis a kor tükrében. Praha, Panorama 1984. 81.) című könyvében.]
