Irodalmi Szemle, 1987

1987/2 - HOLNAP - Talamon Alfonz: Az éjszaka árkádsorai

nyomta, amelyből éppen süvítve kezdett áramlani a gőz, és a forróság heví­tette vaskúp bélyeget égetett a markába. Fájdalmában elrúgta magát a moz­donytól, a szomszédos sínre esett, és a talpfák közé botladozott. Amikor újra felnézett, tenyerét eltorzult arccal fújva, láthatta a kocsisort, amelynek ablak­sorai fáradtan csillogtak az állomás lámpájának fényében. A kocsik sötétek voltak, csupán a szerelvény vége táján világított az egyik. B. B., aki az előbb még valami trágárságot akart a mozdonyvezetők fejéhez vágni, most fáj­dalmát is elfelejtve kiugrott a talpfák árkából, és rohanni kezdett a világos ablakú kocsi felé. Odaérve boldogan felkapaszkodott rá, majd beszédülve az első kupéba, elterült a bőrülésen. Fekvő helyzetében megégett kezét kezdte fújni. Ekkor tekintete az órájára esett, és látta, hogy a vonat a menetrendben megjelölt időpontnál korábban jött. Először az jutott eszébe, hogy talán az órája jár rosszul, de füléhez tartva örökségét világosan hallotta a szerkezet kimért, pontos ketyegését, így arra gondolt, hogy a szerelvény biztos itt az állomáson fogja majd bevárni az időt. Mivel melege volt a futástól, felállt, hogy zakóját levegye és a fogasra akassza. Ebben a pillanatban elölről éles füttyöt hallott, nyilván a mozdony sípját, amely így szokta figyelmeztetni az utasokat, hogy a szerelvény azonnal indul. B. B. nem tartotta valószínűnek, hogy máris indulnának, csak nyomáspróbának vagy szelepellenőrzésnek hitte az egészet, s bár az is megfordult a fejében, hogy esetleg rossz vonatra szállt fel, mivel a kocsik üresnek látszottak és ablakaik sötétek voltak, megnyugodott, mert tudta, hogy ezen a vonalon nincs sínelágazás egészen otthonáig, ahol az állo­más mögött rozsdás iparvágányok tekeregnek a kibelezett, szétrothadt tar­tálykocsik meg igénytelen, sárgás perjével benőtt szemétdombok között, úgy tudta, hogy szülővárosa állomásán a gyorsvonatokon kívül minden szerelvény­nek meg kell állnia, szükségképpen ennek is. A futás miatt homlokán egyre kövérebb gyöngyökben ült ki a veríték, ezért az ablakhoz lépett, hogy kinyissa. A mocskos, rászáradt, poros esőcseppek térképét mutató ablak csak nehezen engedelmeskedett, ezért mindkét kezével belecsimpaszkodott. Kíváncsian ki­dugta a fejét, mintha egy teljesen ismeretlen hellyel ismerkedett volna, hosszú utazás közben. Az állomáson még mindig csak a helységnév fölötti lámpa égett, kénsárga fénykört rajzolva a szürke aszfaltra, felkúszva a hernyórágta levelű gesztenyefa koronájára. Csaknem derékig kihajolt az ablakon, hogy előre láthasson a mozdonyig, de minden kihalt volt, csupán elnyúlt, valószí­nűtlen árnyékokat látott, és a mozdonyból kilüktető gőzt, ahogy foszlányaira szakad és beleveszik az éjszakába. A mozdony gólyafészkes kéményéből apró szikrák pattantak ki, de a szél az ellenkező oldalra sodorta őket, ezért csak egyet-kettőt láthatott belőlük. A sötétbe bámulva hirtelen úgy döntött, hogy mégis leszáll a vonatról, és inkább a váróteremben vagy a jegypénztárban éjszakázik zsebtolvajok prédájaként, mert teljesen elbizonytalanította a to­vábbra is kihalt állomás. Nagyot sóhajtott, és fel akarta húzni az ablakot, de az beszorult, nem engedelmeskedett. Újra kihajolt az ablakon, hogy közelebb­ről szemügyre vegye az ablak zárószerkezetét. Miközben az ablakot feszegette baljával, meglepetten vette észre az egyik kocsiba éppen akkor beszálló két alakot. Bár az állomás lámpája csalóka fénysugarakat szórt a sötétben, és valójában álom vagy véletlen egybeesés is lehetett, C. lépett fel a lépcsőre, majd utána ruganyos mozdulatokkal feltornázta magát egy ismerősnek tűnő fiatalember is, akinek arcát a lámpa fénye csak körvonalakban rajzolta ki. Egy pillanatra azonban mintha B. B. felé fordult volna, jóllehet puha kalapja fekete árkot ásott arca helyére, megdöbbentő volt a hasonlóság kettőjük kö­zött. B. B. megbabonázva, bénultan állt az ablaknál. Gyötrődött a személyek G

Next

/
Oldalképek
Tartalom