Irodalmi Szemle, 1987
1987/1 - Jaroslava Pašiaková: A cseh és a magyar avantgárd színház genezise
Hlávka kísérletei az Umelecká besedá-nál (Művészi társaskör) stb. A fiatal irodalmi és színházi nemzedék harcot hirdet a hivatalos irodalom és a hivatalos színház ellen. Az irányítást Jindrich Honzl ragadja magához, aki Tairov „felszabadított színházának” jelszavai alatt a cseh Osvobozenci (Voskovec és Werich, avagy V + W) csoporttal megkezdi a legjelentősebb darabok előadását — mindenekelőtt az intellektuális diáknemzedéket s a népi rétegeket tartva szem előtt. Am mielőtt még közelebbről megvizsgálnánk az Osvobozené divadlo (Felszabadított színház) felszabadult humorát és felszabadult színészi kifejezését, meg kell állnunk a D 34 megalapítójánál, E. F. Buriannál, az új színház féktelen temperamentumú harcosánál, a cseh voiceband alkotójánál, a brnói Stúdió, az olomouci Bar Chic stb. társalapítójánál. E. F. Burian fellépése egybeesik a húszas évek viharos művészeti pezsgésével, melyet egyrészt a Tairov „felszabadított színháza” által elbűvölt Devétsil csoport tevékenysége, másrészt a lírai poétizmus határozott meg. E. F. Buriannal egyidőben lépett a színház világot jelentő deszkáira a DADÄ-bán tevékenykedő két rendező, Frejka és Honzl, valamint a zeneszerző Jaroslav Ježek; a DADA színpadán az „eleven újság” stílusában adtak elő kabaré-revüket, a verseket és dalokat politikai bohózatokkal helyettesítve. Az előadásokon Frejka rendezői fantáziája dominált. Első revüjüknek Visiaci stül (Függőleges asztal) volt a címe, és két részből állt: az első, zsurnalisztikai részben a szláv politikáról, az emberi hús súlyáról, a négytónusú kompozícióról (Ježek száma) esett szó, a második részben Voskovec és Werich önálló jelenetet adott elő, egy általuk szerzett verses bohózatot, Ruže z Je- richa (Jerikói rózsa) címmel, amely a komikus-kettős első mintadarabja volt, mintegy a Vesl Pocket Revue etűdje. A DADA társulat következő revüjének Dona Kichotka volt a címe, melynek E. F. Burian, Frejka, Lacina, Tróján, Muzika és Ježek nagy átütő erejű, harcias kollektívája volt a szerzője; ez a rendező-író-festő-zeneszerző együttes olyan alkotóműhelyt teremtett, amelyből a kritika éles nyilai röppentek a burzsoázia, a tőzsdések és a föld- birtokosok soraiba ... Némelyek szerint ez a revü már antidadaista módon „túlpolitizált” volt (Vodák), de például Marié Pujmanová lelkesen írt róla: „A szöveg szellemes, minden értelmetlensége aktuális értelmet nyer, minden jól megy, mint amikor a lőtéren egyre a céltáblába találnak.” Pujmanová a kritikáiban nagyra értékelte Buriannak a dadaista groteszk iránti színészi érzékét: „Azon komikusok közül való, akiknél a kifejezés akaratlanul is szociális kritikává alakul.” Az irodalmilag exkluzív Dona Kichotka után 1928-ban a Bim-bam című népi revü következett, amelyben az emberileg megkapó, tragikus arculatú Jindfich Plachta is játszott. Ez után az előadás után felfigyeltető volt még Melíšek és Tróján kabaréja, a Gaučo a krava (A rekamié és a tehén) című revü „diákok, turisták és politikusok számára”. Ha összehasonlítjuk a cseh színház valamenyi avantgárd csoportját, megállapíthatjuk, hogy közös vonásuk a lendületesség és a változatosság. Valamennyiüket a hivatalos színházzal való szembenállás hívta életre, s valamennyien élesen elítélték a színházi „ipart”; továbbá a kulturális és szociális elnyomás érzete is ösztönözte létrejöttüket. Habár az avantgárd színházak a második kategóriájú színészi „anyag” gyűjtőhelyei voltak, azért időnként mégiscsak megjelentek a színpadjaikon a legjobb képességű színészek Is — a művészi és szociális tiltakozás jeleként. így nőhetett fel a leg- fegyelmezettebb színházi kollektíva, a D 34 is, melynek soraiban Burian elhintette a maga szocialista hitét és gyújtó hatású gondolatait: „A lázítás a Mozartea-terem minden zugából ömlött a nép felé, akik értették Burian evangéliumát és eljöttek tüntetni egy olyan leendő népi, proletár és politikai színház mellett, amely a jelent meghódító — és érthető — szavakkal szólna hozzájuk” (Stibor). Am századunk húszas-harmincas éveinek cseh avantgárd színházát a prágai kabaré előzte meg, az első évtized végén s a második évtized elején. 1910 körül a prágai kabaréban a minőség és a felfogás területén két összeférhetetlen világ létezett. Elegendő csak összehasonlítani K. Hašler, Jirí Červený (a Červená sedma — Piros hetes szerzője) vagy Eduard Bass néhány szentimentálisán lokálpatrióta szövegét A törvény keretei közt működő békés haladás pártiának politikai és szociális története című kabaré szövegeivel, melyek Jaroslav Hašek eredeti kabaré-improvizá
