Irodalmi Szemle, 1987

1987/2 - HOLNAP - Talamon Alfonz: Az éjszaka árkádsorai

egészen biztosan ott se lenne vége. Mire ezt végiggondolta, a kerítés tetejére ért. Ennek nagyon megörült, és vigyázva, nehogy sebet ejtsenek rajta a virágfejű éles vasszögek, átlendítette magát a túloldalra. De buzgalma vagy ügyetlensége következtében zakója bélése beleakadt az egyik hegyes kampóba, és egy jó darabon felszakadt. Miután elrugaszkodott a rideg rácsoktól, olyan szerencsétlenül esett, hogy bokája kificamodott egy tégladarabon, és az új, lüktető kín vad, üvöltésszerű káromkodást kényszerített ki belőle. Sziszegve összekuporodott, és megpróbálta szétmasszírozni bokájában a fájdalmat, ügyet sem vetve már a környezetre, amely fenyegető mélységével körülvette. Úgy gondolta, valamiféle kastély vagy parókia kertjébe csöppenhetett, ahol pillanatokon belül felfedezik, és libériás inasok fogják őt vánkosokkal tömött ágyon bevinni a hideg csöndből a kamarazenekar barokk zümmögésébe, egy hatalmas terembe, ahol megszabadítják fájdalmaitól és magányától. Mikor bokájában a fájdalom jelentősen csökkent, úgy határozott, hogy elvánszorog a legközelebbi házig, mert arra már gondolni sem tudott, hogy ilyen állapotban elérje a vonatot vagy tovább keresse az állomást. Azt sem bánta volna, ha a trágyás fűben keTl hálnia, csak a holnapi vonattal utazhat. Amint lábra állt, bokája újra sajogni kezdett, de azért bicegve elindult az orra után, minden lépésnél felszisszenve, birkózva az egyenetlen talajjal, amely szüntelenül fel-le hullámzott, egyre több erőt szopva ki B. B. elcsigázott testéből. Lába meg-megrogy- gyant, a földbe süppedt, a harmat befolyt cipőjébe, lábujjait sárban dagasztotta, kálváriává tette minden lépését. De B. B. emberfeletti akaraterővel hajtotta tovább magát, mígnem belelépett egy kisebb gödörbe, fájdalmasan felkiáltva előrebukott, és fejét beleverte egy kemény tárgyba. A fájdalomnak már nem tulajdonított nagy jelentőséget, és gépies mozdulatokkal, összeszorított fogakkal próbált meg feltápászkodni, eres kezeivel a kemény tárgyba kapaszkodott, és abban a pillanatban, amikor keze végigfutott a tárgyon, döbbent rá, hogy egy keresztbe kapaszkodik, vagyis eddig egy temető sírjait taposta. Gyerekkori emlékei misztikus erővel csaptak le rá, újult fortéllyal, mintha tüzes vasat forgattak volna sebeiben. B. B. temetőbogárrá zsugorodott, nyüszítve kereste szabadulásának útját. Hörögve négykézláb mászkált a sírhalmokon a sötétben, marka képzelt csontokat markolt, hallani vélte a kripták kőfedeleinek tompa elcsúszását, látni vélte a velőkönnyű lelkek suhanását, és tíz körmével kaparta a földet, arcát nyálkás sárba nyomta, hogy teljesen személytelenné váljék. A hasán csúszva igyekezett ösvényeket találni a sírhalmok között, holott valójában körbe-körbe menekült foszforeszkáló szemű, derengő koponyák elől, átbukdácsolva a rendszertelenül emelt sírhalmokon, fejfáknak ütközött neki, melyeken sáros ujjai neveket tapintottak, évszámokat, fohászokat. Vonítva szimatolt élő emberek után, meghúzódva egy kápolna tömjénszagú fala tövében, miközben egész testét remegtette a hirtelen felszökött láz, szemei előtt mágikus boszorkánytánc vette kezdetét, megnyílt a föld, és ágaskodó erekcióval, kékes fénnyel izzva, vaspatkójával dobogva táncba kezdett egy láncos-hatalmas ördög. Lábai dobogásával a sötétből banyákat meg vajákoso- kat csalt ki, kik orgiába kezdtek, a kápolna bádogtetején ülő csontváz lókoponyából csiholt zenéjére a fűbe szórták ruháikat, és fonnyadt melleiket simogatva sorra felnyársalódtak az ördögre, ügyet sem vetve arra, hogy B. B. tátott szájjal csodálkozik. B. B. majdnem felkiáltott, mikor a táncoló, vonagló alakok közt felfedezte C. meztelen testét. Szédülés fogta el, forogni kezdett vele az egész gyülekezet, a kápolna, a tűz összefüggő karikába olvadt, és ő tehetetlenül hempergett, bukfencezett az örökzöld cserjék között. Reménytelenül C. után kapott, de az mint az árnyék suhant át ujjai között, fogát villantva kaca-